A szintetizátorral létrehozott dungeon synth egy nagyon különleges hangzásvilág, amely annak idején a black metal oldalhajtásaként nőtte ki magát önálló irányzattá, s az elmúlt évtizedekben sokan kezdték művelni. Legismertebb képviselője a norvég Mortiis, az ex-Emperor-basszusgitáros, aki kiválása után az első lemezein dungeon synth-zenével jelentkezett, de más kiváló albumok is születtek (pl. Wongraven – Fjelltronen). Svédország tán legismertebb és legaktívabb művésze a stílusban az Örnatorpet, melynek rejtőzködő művésze idén már a nyolcadik albumot adta ki Fordomdags címmel. Interjúnkban nagyon kimerítően beszélt minden fontos kapcsolódó témáról.

(Szöveg: Milán Péter · Fotó: kiadói archívum)

–

Először, kérlek beszélj a zenei hátteredről, a hatásokról, zenei formákról, amelyeken felnőttél, és amelyek elvezettek oda, hogy magad is zenész legyél. A zeneiek mellett természetesen más hatásokról is beszámolhatsz.

„Azzal kezdeném, hogy nem tudom biztosan, melyek voltak a legfontosabb események, amelyek elvezettek oda, hogy elkezdtem a magam zenéjét írni, de megosztok néhány emléket, amelyek most előjöttek a fejemben, amint elolvastam ezt a kérdést. Tehát, ami a kezdeteket illeti: 1990-ben születtem, a ’90-es évek végén, a 2000-es évek elején nőttem fel, otthon gyakran az akkori idők mainstream slágereit tartalmazó CD-k szóltak. Leginkább techno vagy eurobeat volt ezeken a válogatásokon, és emlékszem, hogy eléggé megmozdítottak bennem valamit az olyan számok dallamai, mint a The Lonely One Alice Deejay-től, és az Angels Crying az E-Type-tól (svéd legenda az elektronikus zenében, aki eleinte masszívan középkori lovagi külsőségeket használt, miközben a zene cseppet sem hasonlított erre a világra). Így tehát hamar rátaláltam a magam ’instrumentális’ zenéjére; még ha a dalokban volt is valamiféle ének, nem ez játszotta a főszerepet – a dallam volt a középpontban, és ezek a dallamok érzelmeket kavartak bennem. Ugyanabban az időben, amikor ezeket az instrumentális dalokat hallgattam CD-n, kaptam egy használt Nintendo 64-est egy teljes The Legend Of Zelda: Ocarina Of Time játékkal, és nem is hiszem, hogy mondanom kellene, de a játék zenéje teljesen kikészített. Ez akkora klisé, hogy nem is kellene ilyet mondanom, de valóban úgy gondolom, hogy megváltoztatta az életemet. Voltak részek, amikor konkrétan elsírtam magam pusztán a zene hallatán (pedig fogalmam sem volt a történetről, mivel nem tudtam angolul), és még most is libabőrös leszek, ha meghallgatom a zene bizonyos tételeit. Valószínűleg ez a játék az oka annak, hogy a mai napig nagyon szeretem a fantasy témájú zenéket. Meg kell említenem a japán The Moomins animációs sorozatát is, amit gyerekként sokat néztem, és aminek őrületesen jó a filmzenéje. Ez is ott van a legfőbb hatásaim között, melyeknek köszönhetően zenélni kezdtem.

Természetesen nemcsak instrumentális zene hatott rám, hanem bármilyen zene, amiben általában volt valamilyen jó dallam. Az ötödik-hetedik osztály között sokat hallgattam egy Slagsmålsklubben nevű svéd zenekart, amely a britpop egy egészen szofisztikált formáját játszotta nagyon jól megírt számokkal és fantasztikus dallamokkal (a Borg Of Hate remek példa, egyike a kedvenceimnek). Emlékszem, amikor hallgattam az mp3-lejátszómon, elképzeltem magam, ahogyan billentyűs hangszeren előadom a dalt az egész iskola előtt, és mindenkire nagy hatást gyakorol a dalszerzői és játéktudásom… ajjaj! De valószínűleg ekkor vált valóra az álmom, hogy saját zenét írjak. Emlékszem, nagyjából tizenkét éves voltam, a helyi művészeti iskola kurzusára jártam, és elkezdődött a ’Hogyan írjunk elektronikus zenét számítógépen’ óra, de én csak egy-két leckét vettem, mielőtt feladtam. Túl nehéz volt, fogalmam sem volt, hogyan lehetséges bármilyen hangszeren játszani, és ebből arra következtetem, hogy nekem ez nem menne.

Később, a korai tizenéves korom körül kezdtem felfedezni a metal világát. Azonnal az atmoszferikus/szimfonikus/népzene-ihlette zenekarok vonzottak magukhoz, olyan csapatok, mint az Ensiferum, a Falkenbach, a Dimmu Borgir, vagy a Finntroll. És miközben felfedeztem ezt az új fajta stílust, élveztem az újonnan megtalált ’extrém zenét’, ezeknek a zenekaroknak nyugodt instrumentális tételei is voltak, és gyakran ezek tették rám a legmélyebb benyomást. Például a Dimmu Borgir szerzeménye, a Det Nye Riket, új világot tárt szélesre számomra – annak lehetőségét, hogy úgy is lehetséges szépen csengő zenét alkotni, hogy megtartod a sötét, gonosz hangulatot. Azt hiszem, ez volt az első zenedarab, amit hallottam és dungeon synthnek lehetne nevezni.

Ezt követően nagyon változatos időszak köszöntött be a zenei ízlésemben a hardstyle-tól a jazzig, és egészen 2016-ig tartott, nagyjából, míg újra felfedeztem vonzalmamat a szimfonikus és folkos metal felé, azonban többet akartam a fent vázolt instrumentális szerzeményekből, amelyeket tizenévesként megismertem, így átvizsgáltam minden általam ismert régi black metal-albumot, kiemeltem az instrumentális intrókat/outrókat és csak ezeket hallgattam. Épp akkor történt, hogy ráakadtam egy beszélgetésre a 4chat/mu-n, ahol a részvevők a dungeon synthről társalogtak. Rákattintottam és azonnal rájöttem, hogy ez volt az, amire vártam: egy teljes műfaj tele ezekkel a black metalos intrókkal és outrókkal!

Ekkortól kezdve látogattam ezeket a beszélgetéseket, és nagyjából 2107-ben ráakadtam egy ’zenei producer fórumra’, és mivel éppen munkanélküli voltam, úgy gondoltam: »A pokolba is, miért nem adok egy esélyt ennek a régi álomnak, és próbálok saját zenét írni?« Így elolvastam mindazt, amit az emberek ezeken a felületeken írtak a különféle bemutató, oktató videókról, szoftverekről stb. Vettem egy MIDI-controllert és egy FL Studio példányt, pár hónappal később pedig megjelentettem az első albumomat Midvintersagor címmel.”

Az Örnatorpet zenéjét, amit dungeon synthnek hívhatunk, nagyjából az ex-Emperor gitáros Mortiis korai lemezeitől datáljuk. Feltételezem, hogy mint sokan másokra, rád is hatottak Mortiis első lemezei. Mikor találkoztál először a zenéjével?

„Nem hiszem, hogy hallottam volna egy teljes Mortiis-albumot, mielőtt 2018-ban hozzáfogtam volna a magam zenéjének megírásához, tehát ha a zenémre hatással volt a Mortiis, akkor ez valaki másnak a zenéjén keresztül lehetett, akire szintén hatással volt, és aki aztán rám is befolyást gyakorolt. Mortiis egy olyan művész, aki számomra mindig ’megközelíthetetlen’ volt a tizenéves korom zenei felfedezéseinek időszakában, egyik barátom sem hallgatta vagy beszélt róla. Rémlik, hogy amikor metallemezek után kutattam, egy pillanatra a szemeim elé került valamelyik albuma, de úgy döntöttem, hogy ez nem hozzám szól, így azt kell mondanom, hogy nem, Mortiis soha nem játszott nagy szerepet a műfaj iránt kialakuló szeretetemben.

Később természetesen meghallgattam a munkáit, és a koraiak valóban tetszenek. Ha meg kellene említenem hasonló beállítottságú zenészt abból a korszakból (bár nyilvánvalóan nem beszélhetek a nevükben, hogy valóban hasonlóan vélekedtek-e), Henri Sorvali lenne, a Finntroll/Moonsorrow oszlopos tagja, aki Lunar Womb név alatt is adott ki zenét. A The Sleeping Green című albuma az egyik legnagyobb kedvencem a műfajban, és ez az A lemez, amire azt mondom, hogy bárcsak én írtam volna.”

Mi a véleményed Mortiis stílusváltásairól, és arról, hogy hátat fordított a dungeon synthnek?

„Nehéz kérdés. Nem hiszem, hogy van véleményem, mivel Mortiis már jóval azelőtt zenélt, hogy én felfedeztem volna a tevékenységét. Megpróbáltam meghallgatni némelyik későbbi munkáját is, de nem ragadtak meg, ami így van rendjén. Azt kell tennie, amit jónak lát. Ha hátat is fordított az irányzatnak, úgy tűnik, csak átmeneti jelleggel tette, mivel most, hogy visszatért, az élő játékával a lehető legnagyobb szeretettel viseltet e színtér iránt. Láttam őt a Dark Dungeon Festival II-n Belgiumban, ez év áprilisában, és nagyszerűen teljesített.”

______
„A fantasy mindig a kedvenc műfajom volt bármely csatornáról lett légyen szó.”

Mikorra tehető az Örnatorpet elindulása? Mi alapján választottad ezt a zenekarnevet?

„2017 körül történt, miután felfedeztem a műfajt és szereztem némi információt arról, hogy miképpen lehet számítógéppel zenét írni. Sok inspiráció ért, újonnan felfedezett projektekkel találkoztam minden nap (Forgotten Pathways, Fåntratt, Fief, hogy csak néhányat említsek), és hosszú sétákat tettem az erdőben, ahol élek, szintén napi rendszerességgel. Munkanélküli voltam és az életem mélypontján súlyos szorongásokkal és pánikrohamokkal küzdöttem, amiből mihamarabb ki kellett lábalnom, és az erdei séták, valamint a zenehallgatás sokat segített. Nagyon szentimentális személyiség vagyok, amennyire csak lehetséges a nosztalgiából táplálkozom, ezért az erdőben arrafelé kezdtem sétálni, ahol gyerekként sok időt töltöttem. Ugyanazokat az ösvényeket kerestem fel, ahol az iskolai osztályommal jártam annak idején. Egy nap mélyebbre hatoltam az erdőbe, mint tán bármikor korábban, rátaláltam egy tisztásra, amiről már teljesen megfeledkeztem, de rájöttem, hogy iskolás koromban sokat voltam itt. Egy kis ház állt ezen a helyen, már romos állapotban, s Örnatorpet volt a neve, a régi fából készült tábla még mindig megvan. Ott és akkor eldöntöttem, hogy a zenei projektemnek ez lesz a neve. Ez nagyjából annyit jelent, hogy ’a sas házikója’.

Fordomdags az új Örnatorpet-album címe, s mivel hallottam az előzőző lemezeket, ki merem jelenteni, hogy ez az eddigi legváltozatosabb lemezed, s színvonalában felülmúlja a dungeon synth irányzat legjavát. Kifejezett célod volt, hogy egy sokrétűbb anyaggal állj elő? Hogyan zajlik az alkotás? Hagyományos hangszereket is használsz vagy csak szintetizátort, számítógépet?

„Nem volt kimondott célom, hogy változatosabb legyen a lemez, de mielőtt megjelentettem, már tudatában voltam. Még mondtam is a Nordvis kiadónak, amikor megkérdezték, hogy jellemezzem az albumot, hogy nem olyan összefogott, mint a korábbi lemezeim, inkább e zene különféle hatásainak és stílusjegyeinek a gyűjteménye, amiket a legjobban élvezek. Ennek ellenére, amikor az első dalt írtam a lemezhez, azt akartam, hogy a régi vágású dungeon synth jegyeit hordozza, de nem egészen a tervek szerint alakult. Ma is nagyon nehezemre esik a régi mesterek nyomába szegődni, még ha olykor egyébre nem is törekszem. Ugyanakkor természetesen boldog vagyok, hogy rá tudom ütni a pecsétemet a dolgokra, amit az emberek később az én művemként tudnak azonosítani.

Arra is törekedtem, hogy ez az album a Bergtagen spirituális folytatása legyen; amikor írtam az anyagot, ez a régi lemez nagyon inspirálóan hatott rám, mivel ez a kedvencem (legalábbis amíg el nem készítettem ezt az újat). Természetesen az új album sokkal érettebb, mivel hat év telt el, mióta megírtam a Bergtagen anyagát, és bár szándékosan soha nem kíséreltem meg fejleszteni a dalszerzői képességeimen, vagy a játékomon, úgy vélem, minden magától történik, amikor valamivel már elég régóta foglalkozol.

Ez elvezet a következő kérdéshez, hogy általában milyen hangszeren játszom, amikor zenét írok, és erre az az egyszerű válasz, hogy semmilyen hangszeren nem játszom. Ez azóta így van, mióta elkezdtem saját zenét írni. Most is csak egy MIDI-controller billentyűs hangszerem van a számítógépemhez kötve, és az összes dalomat így írom. Digitálisan kiválasztom a megfelelő hangokat, hangszereket és hangzásokat, meghangszerelem az egyes részeket, dallamokat írok, néha anélkül, hogy bármit is játszanék. Néha felötlik bennem egy dallam, vagy hangsor, kipróbálom a DAW-om zongorafelületén, meghallgatom, hogy szól, megnézem, miként hangzik különféle hangszereken, amíg elégedett nem leszek az eredménnyel. Máskor teljesen kifogyok az ötletekből, és csak megvárom, hogy mi sül ki az egészből. És néha hallok valamit egy dalban, ami igazán tetszik, fel akarom használni a témát, csak más módon, és valami teljesen mást építek fel belőle, hogy valami újat alkossak.”

Gyakran fejleszted a felszerelésedet, hang­(szer)­parkodat?

„Bár nem használok ’valódi’ hangszereket a zeneíráshoz, de van otthon néhány fizikai felszerelésem – például egy Elektron Digitakt, Korg Volca FM, és egy a ’70-es évekből származó elektromos orgonám, de szörnyű rossz vagyok a kiismerésükben és a használatukban. Egyéb dolgokra már használtam őket, de nem dungeon synthhez. Általában oda lyukadok ki, hogy ahhoz ragaszkodok, amit ismerek, és amíg ez működik, addig boldog vagyok. Még előttem áll a feladat, hogy a fizikai felszerelésem segítségével is alkossak valamit, és biztos vagyok benne, hogy valamikor megtörténik. Az egyetlen változás, amit az Örnatorpet 2018-as első albuma óta eszközöltem, az az volt, hogy vettem egy nagyobb MIDI-billentyűs hangszert és néhány csatlakozót az FL Studióhoz.”

A dungeon synth irányzatából gyakorta hiányzik az ének, az emberi hang. Ez olykor az Örnatorpetre is vonatkozik. Azért lehet ez, mert a jól megválasztott hangszerek, hangok jobban ki tudják fejezni a kívánt hangulatot?

„Ezzel nem tudok teljesen egyetérteni. Szeretem a narrációkat a zenémben, sokszor használtam ilyesmit, gyakran filmekből, audiokönyvtárakból, vagy videójátékokból származó minták formájában. Néha olyan szinten, hogy sok is az embereknek. Az emberek többsége valószínűleg úgy gondolkozik, ahogyan te; a zene önmagáért beszél, nincs szükség semmilyen énekre. Azonban én személy szerint szeretem, ha van ének a dungeon synthben, akár ének, akár beszédhang/kántálás/suttogás formájában. Ez egészen általános volt a korai dungeon synth zenében, és azok a lemezek kifejezetten jók. Természetesen az éneknek illenie kell a zenéhez, érdemben kell kapcsolódnia a dalhoz, és úgy gondolom, hogy az új lemezem dalai jobbak ének nélkül.

Ezzel szemben az előző albumra jellemzőek voltak a narráció-vezette tételek, dalról dalra, intrók és outrók formájában is megjelentek, vagy éppen magukban a dalokban, hogy elmondjanak egy történetet, és erősítsék a zene hangulatát (véleményem szerint). Ugyanakkor a történet néha beszédhang nélkül is ugyanolyan hatásos tud lenni, és az új albumom pontosan ezt támasztja alá. Hogy egy nagyszerű példát említsek, a Wongraven Fjelltronen albuma egy olyan mű, amely elegyíti a kiváló atmoszferikus zenét a beszédhangokkal, suttogásokkal, kántálós énekkel, egyben ez is egy olyan lemez, amit bárcsak én készítettem volna el…”

Az új album egyes részei mintha a hangokba foglalt szépség megtestesülései lennének. Ilyen például az egyik legjobb dal, a Bland stigar fördolda a fuvolaszerű hangokkal, de az egész hangulat megkapó…

„A dal címe olyasmit jelent, hogy ’rejtett ösvényeken’. Elképzeltem valakit, aki egy benőtt ösvényen sétál, elveszve a sűrű erdőben. A dal két részből áll. Az első részben a hárfát és a fuvolát csaknem a semmiből improvizáltam, legalábbis a fuvola fő dallamát. A hárfa háttérdallamait egy szám ihlette, amit valahol hallottam, azt hiszem, ez valamelyik ingyenes hangkönyvtárból származik, amit az emberek pl. videószerkesztéshez használnak, én pedig úgy gondoltam, jó ötlet lesz, ha felruházom középkori hangulattal, majd ráhelyezem a fuvolatémát. A fuvola témája csak úgy hirtelen bekattant, és engem is sokkolt, mennyire jól sikerült, mivel az ilyesmi nem történik meg túl gyakran. Emlékszem, miután kész lettem a dallal, a nap hátralévő részében a fejemben maradt, nagyon elégedett voltam magammal, milyen jó dallamot írtam. (mosolyog)

A dal második részét nem inspirálta semmi konkrétan, pusztán azt szerettem volna, hogy történjen valami a középrész körül, és azt találtam ki, hogy egy tempóváltás, valamint néhány plusz hangszer jónak bizonyulhat, és véleményem szerint meggyőzően sikerült. A dal – legalábbis az első rész a fuvolával – a The Moomin filmzenéjére emlékeztet, amiről előzőleg már beszéltem, még akkor is, ha ez nem jutott eszembe, amikor megírtam a számot.”

A dungeon synth azok közé a zenei stílusok közé tartozik, amelyre gyakran alkalmazzák az „eszképizmus” kifejezést, mivel ez a zene gyakran idéz elő olyan érzéseket, mint elvágyódás, másvilági helyekről való álmodozás, csodás lények, tündérek jelenléte és nem utolsó sorban olyan értékek megjelenése, amelyek elvesztek a materialista modern fogyasztói társadalomban. Miként vélekedsz erről?

„Igen, ezek a dolgok valamelyest rám is érvényesek. Amikor elkezdtem zenét írni, érzelmileg nehéz helyzetben voltam, és az alkotás a menekülés olyan érzetét adta, amely gyógyító erővel bírt. Segített abban, hogy kilépjek a valóságomból és a saját magam által teremtett ’világra’ koncentráljak. Idővel ez egyre kevésbé szólt a menekülésről, míg inkább az alkotás öröméről.

Ami az értékeket illeti, látom, hogy miért rezonálnak ezek olyan mélyen másokban, de ez soha nem volt számomra kiemelten fontos. Inkább a magam értékeire fókuszálok és arra, ami számomra lényeges, anélkül, hogy éreznem kellene a késztetést, hogy reagáljak a nagy társadalmi változásokra. Azt hiszem, ami engem ehhez a műfajhoz vonzott, azok a másvilági helyek és fantasztikus témák, de nem azért, mert arra vágynék, hogy közöttük éljek, hanem azért, mert szeretem a kreativitást és a csodát, amire inspirálnak. A fantasy mindig a kedvenc műfajom volt bármely csatornáról lett légyen szó, ily módon természetes, hogy ezek az elemek átsütnek a zenémen.

Hogy összefoglaljam a témát, nem érzek erős vágyat, hogy elmeneküljek onnan, ahol vagyok, egészen elégedett vagyok a való életemmel. De tény, hogy élvezem, hogy rövid időre transzportálhatom magam elképzelt helyekre a zenén, játékokon, filmeken vagy könyveken keresztül. Ennek az átmeneti elmerülésnek az érzését tartom igazán gyümölcsözőnek, és remélem másokban is ezt az érzést tudom felkelteni a munkáimmal.”

Nagyon szép a Luciana Nedelea által készített lemezborító. A sötét vadonban lévő mágikus erdőt, kis kunyhót, hátborzongató, villámló szempárokat ábrázoló kép nagyon bájos. Tökéletesen illik a zenéhez.

„Igen, egyértelműen. Én is nagyon szeretem. Korábban gyakran dolgoztam Alessia Brusco grafikussal (Skogens Rymd Art), ő is nagyszerű festő, fantasztikus tájképei vannak, de ehhez az albumhoz másmilyen hangulatot szerettem volna, és úgy gondolom, Luciana tökéletes választásnak bizonyult. Gördülékeny volt a folyamat; az egyik közösségi média-felületen találtam rá, megnéztem a munkáit és azonnal megkérdeztem, hogy hajlandó lenne-e egy festményt elkészíteni a következő lemezemhez. Luciana kapott tőlem néhány vázlatot, ötletet, hogy milyen részleteket képzeltem el a borítóhoz, ő pedig szinte azonnal küldte a művet, amelyen alig kellett változtatni valamit. Azonnal beleszerettem.”

A dungeon synth és a black metal közötti hasonlóságokat sokszor hangsúlyozzák, nem véletlenül; sok átfedés van a kettő között, a sötét, miszteriózus dolgok iránti vonzalom kapcsán, ahogyan már esett róla szó…

„Igen, mindkét műfaj osztozik a sötét, titokzatos jelenségek iránti vonzódásban, és ezek kezdettől fogva ugyanonnan táplálkoznak. Sok black metal zenekarnak vannak instrumentális részei a dalaikban, vagy teljes intrók/outrók, amelyeket a kontextusból kiemelve megkapjuk azt az irányzatot, amit dungeon synthnek nevezünk. Az a tény is kiemelendő, hogy sok ’90-es években készült dungeon synth-anyagot olyan zenészek készítették, akik black metal zenekarokban játszanak, vagyis a kapcsolódás letagadhatatlan. Én szeretem ezt, és nem hiszem, hogy a dungeon synthnek bármi másnak kellene lennie, mint a black metal kiterjesztésének (még ha némelyik lemezemről másra lehetne következtetni – időről időre hajlok arra, hogy jókedvű, vidám zenét írjak). Ugyanakkor azt is meg kell jegyezni, hogy némelyek szerint a legtöbb zenémet nem is igen lehetne dungeon synthnek nevezni, inkább fantasy synthnek, és látom is, hogy miért. Csupán arról van szó, hogy amikor zenélni kezdtem, a dungeon synth volt az egyetlen létező név, amit felhasználhattam, mivel azok a régi projektek inspirálták, a címke pedig megmaradt. Azt hiszem, a black metal ma is a legkedvesebb műfajom valamennyi közül, napi szinten hallgatom, többet, mint dungeon synthet, és ha tudnék gitározni, egyértelműen black metalt játszanék.”

Véleményed szerint egy olyan zene, mint az Örnatorpet, segíthet valakinek „túlélni” a modern világ mindenapi darálóját, vagy legalább valamelyest elviselhetőbbé tenni? Egyébként a te civil életed milyen, összehasonlítva azzal a világgal, amit a zenéddel megjelenítesz?

„Már hallottam néhány embertől, hogy a zeném segített nekik ezen a téren, ezt mindig nagyon szívmelengető hallani. Fantasztikus, hogy képes vagyok előteremteni a menekülés és nyugalom ugyanazon érzését, amiben nekem is részem volt más művészek jóvoltából. Nem vagyok biztos benne, hogy tudom, hogyan válaszoljam meg a kérdés azon részét, hogy a zeném miképpen segíthet a hallgatónak, de örülök, ha valóban segíthet.

A napi civil életem nem olyan, mint a zene, amit játszok, esetleg az erdő jelenthet inspirációt, mivel manapság is szeretek sétálni, valójában egy nagy erdő mellett lakom. Egy normális, közepesen nagy városban élek, elvisz a busz az iskolába, ahol dolgozom, bevásárolok az élelmiszerboltban, végzem ezeket az unalmas tevékenységeket. Szinte senkit nem ismerek a környezetemben, aki hallgatná, vagy akár csak tudná, hogy mi az a dungeon synth. Nem hiszem, hogy a zeném bármit is felvillant a napi életemből, hacsak nem azt, amit hallgatok, vagy még inkább, amin felnőttem.”

A dungeon synth-formációk nagyon ritkán lépnek fel élőben, ami érthető, hiszen a zene olyan körülményeket igényel, amelyek méltók a hangulatához. Ezzel együtt is, milyen formában tudnád elképzelni az ideális koncertet az Örnatorpettel, ha adódna lehetőség?

„Valójában nagyon nagy az érdeklődés a dungeon synth élő koncertek iránt, és ez már évek óta tart. Ha jól tudom, először Észak-Amerikában mutatkozott meg, de Európa-szerte is egyre inkább jellemző. Én például három különböző helyen is játszottam 2024-ben; a Dark Dungeon Festival II-n Belgiumban, a Union För Vårenen itt, Svédországban, és legutóbb, a Blåsvart Aftenen Norvégiában. Ugyanakkor én, a magam részéről nem vagyok annyira lelkes a dologgal kapcsolatban. Szeretek zenélni, megosztani ezt másokkal online, de konkrétan fent lenni a színpadon hús-vér emberként másokkal már teljesen más ügy, és nem vagyok biztos benne, hogy annyira szeretem. Még meglátjuk, mit hoz a jövő az Örnatorpen számára ezen a téren. Mégis örülök, hogy kipróbáltam, az emberek eljöttek, hogy megnézzenek, és büszke vagyok rá, hogy e speciális alkalmak erejéig kiléptem a komfortzónámból. A legideálisabb körülmények Belgiumban voltak, ahol az eseményt egy középkori kastélyban bonyolították le. Hideg volt és sötét, remek volt a hangulat ehhez a zenéhez. De természetesen egy erdő is tökéletes helyszín lenne.”

Az Örnatorpet mind zenében, mind hangulatokban remekül visszaadja az észak-európai világot. A skandináv mítoszok, történetek tele vannak mitikus lényekkel, történésekkel, gondolom, ezek hatással vannak rád dalszerzéskor…

„A skandináv mítoszok és a nordikus atmoszféra egyértelműen hatással van a zenémre, ám ez soha nem úgy működik, hogy leülök, elolvasok egy történetet egy trollról, és úgy döntök, írok róla egy számot. Inkább arról van szó, hogy ezek a történetek és a hangulat, amelyet létrehoznak, állandóan velem vannak, vagyis természetes úton hatnak át engem, még csak erőltetni sem kell semmit. Általában inkább egy érzésről, mintsem konkrét történetről van szó; egy hangulat, ami megrohan, ha egy csendes, havas erdőben sétálsz, vagy látod, amikor a fény megjelenik a fák között egy ködös reggelen. Ez jobban inspirál engem, mint konkrét karakterek vagy események. Nem egy tündér vagy egy troll jelenik meg a dalokban, sokkal inkább ugyanazt a mágiát, misztériumot akarják megragadni, ami ezekben a mítoszokban rejlik.

Persze szeretek régi mítoszokat, legendákat olvasni, és néha kipattan belőlük egy szikra, egy ötlet, minek köszönhetően rátalálok a kreatív folyamra. Ennél is gyakrabban egy kép vagy egy festmény késztet alkotásra, amit meglátok valahol. Gyakorta úgy fejezem be az írást, hogy az egész album megalkotása közben egyetlen kép lebeg a szemeim előtt mint inspirációs forrás. Ebből nem feltétlenül lesz lemezborító, csak a kreativitás forrásaként szolgál. De tény és való, hogy olyan zene megírásáról van szó, amely ehhez az északi világhoz tartozik, még ha nem is kötődik egyik történethez sem.”

Milyen terveid vannak az Örnatorpet következő kiadványaira?

„Nem tudom, soha nem készítek előzetes terveket. Egy nap arra az elhatározásra is juthatok, hogy »lehet, hogy ezt most befejeztem«, majd eltelik némi idő, hirtelen belefogok valamibe, pár hét múlva pedig egy másik komplett albummal állok elő. Nem lehet tudni semmi biztosat. Ennek ellenére úgy érzem, valamit meg kell változtatnom a zenémben, mást kellene csinálnom. Ha mindent feladok, amit a dungeon synth műfajban alkottam, valamennyi mellékprojektet is beleértve (ez kb. huszonöt album), tehát jó lenne egyszer valami újat kipróbálni. Igazából szeretnék írni egy olyan Örnatorpet-albumot, amely a black metal-hangzás fel tendál, s ennek lehet majd esélye. Ugyanakkor valami azt mondja bennem, hogy soha nem fogom feladni a dungeon synthet. Ha lesz ihletem, hogy húsz év múlva is újat alkossak, ez esetben csinálni fogom.” 

–

(Az interjú eredetileg a 2024. decemberi digitális különszámban jelent meg.)