A 2007-ben alakult Obsequiae egy nagyon tehetséges zenész, Tanner Anderson formációja, aki előzőleg az Autumn Winds szerzőjeként készítette a demókat. Az Autumn Winds nem jutott el a lemezkiadásig, azonban az Obsequiae-vel már a harmadik albumot jelentette meg 2019 novemberében.

A dallamos black/death metal orientációjú Obsequiae Anderson egyedi zenei és koncepcionális víziója, melynek keretén belül középkori dallamokat szólaltat meg gitáron és hárfán, de a dobokon kívül minden más az ő munkája. A lemezeken egy spanyol hárfaművész is segíti. A The Palms Of Sorrowed Kings című albumon az Obsequiae eddigi legjobb szerzeményei hallhatók érett hangszereléssel, egyedi hangulattal. Milán Péter kérdéseire Tanner Anderson válaszolt.

Először az előző zenekarodról kérdeznélek, ha nem bánod. Ez volt az Autumnal Winds, aminek valamelyest a folytatása az Obsequiae. Az Autumnal Winds hat demót készített, de lemez nem született. Miért döntöttél a névválasztás mellett?

„Szándékomban állt lemezt készíteni az Autumn Winds-zel, sajnálom, hogy nem törekedtem rá jobban. Sok anyagom volt, mielőtt befejeztem a zenekart. Akkoriban nem sok kiadót érdekelt egy olyan stílusú zenekar. Az Obsequiae miatt egyértelműen nagyobb érdeklődés mutatkozott az Autumnal Winds iránt. De ez egy teljesen más stílus és hangzás volt. A zenekarok között az volt az egyetlen kapcsolat, hogy mindkettőben én voltam a dalszerző. Az Autumnal Winds sötétebb, homályosabban dallamos és szabad volt, ezzel szemben az Obsequiae esetében teljes egészében a középkori hatás szűk orientációja határozza meg a hangzást. Még mindig gondolkozom azon, hogy felveszek egy albumot az Autumnal Winds-zel. Még ha csak magamnak is. Úgy érzem, még mindig van mit mondanom ebben a stílusban.”

Az Obsequiae-vel ott akartad felvenni a zenei fonalat, ahol az Autumn Winds letette?

„Eleinte igen. De amint újra elkezdtem írni és megfogalmazni az ötleteket, hamar világossá vált számomra, hogy ez az út korlátokat jelentene azon célok szempontjából, amelyeket kitűztem. Nagyobb kihívásokra törekedtem oly módon, hogy a középkori zenéhez kapcsolódó másik világomat is be akartam vonni. Még ha az Autumnal Winds bizonyos fokig az Obsequiae eredete is volt, sajnálom, hogy van egy ilyen jellegű kapcsolat a két zenekar között. A stílus, amit az Autumnal Winds megközelített, kevésbé volt fókuszált, mint az, amit mára kifejlesztettem. A célok és irányelvek olyan együttesét állítottam fel, amelyeket kreatívan tudok követni az Obsequiae-vel. Élvezem, hogy a hatások szűk területén belül fedezhetem fel a zenét. Ez egy kifizetődő kihívás olyan értelemben, hogy arra kényszerít, hogy a zenei ötleteimet másképpen aknázzam ki, mint korábban.”

Hogy született meg a zenekar neve, és miért az „obsequiae” szót választottad?

„Ami a nevet illeti, tetszett a szó etimológiai eredete: a temetési rítusokkal és a vallási szolgalommal kapcsolatos jelentés egyaránt. Azt hiszem, jól szolgálja a zenét.”

Amikor 2011-ben meghallottam a Suspended In The Brume Of Eos debütalbumot, nagyon meglepett a zene különleges hangzása. Az európai jellegű dallamos death metal középkori dallamokkal való kombinálása olyan valami volt, amit korábban még soha nem hallottam, pedig akkor már majdnem 30 éve hallgattam metalt. A Bindrune Recordings honlapján olvastam akkoriban, hogy tanultál játszani középkori hárfán. Mikor kerültél kapcsolatba ezzel a hangszerrel és mivel nyűgözött le?

„Nagyon sokat jelent mindaz, amit most mondtál. Nagyon sok fiatalabb hallgatónak fogalma sincs arról, hogy ezek a hatások honnan jönnek. Bizonyos értelemben a Suspended-en még a korábbi hatásoktól szabadultam meg. Ami a hárfát illeti, fiatal koromban kezdtem el értékelni és játszani rajta. Az édesanyám hárfaművész és természetesen én is az lettem. A 20-as éveim kezdetéig nem hallottam sok középkori zenét. Főleg kelta zenét játszottam hárfán és cimbalmon. Végül a középkori zene lett az, amire kizárólagosan összpontosítottam, két hárfaoktatónál tanultam. Az egyikükkel még ma is tanulok, és milyen furcsa egybeesés, ő jó barátja Vicentének, a hárfásunknak. Némelyek azt gondolják, hogy a metal milyen kis apró közösség. Igazság szerint ezek a (középkori/pre-reneszánsz) zenei közösségek mérhetetlenül kisebbek. Emiatt sokukkal könnyebb is kapcsolatba lépni, mivel túlnyomórészt ismerjük egymást.”

Hogyan született meg az ötlet, hogy hárfát is felhasználj a metal zenéhez? A metal vagy a régi/hagyományos zenei irányzatok iránt érdeklődtél korábban? Feltételezem, hogy a klasszikus zenét is szereted…

„Azóta csinálom ezt, mióta még gyerekként elkezdtem rögzíteni a demóimat egy négysávos kazettás felvevőn. Kelta/breton zenék ‘metal’ átiratait vettem fel gitárral, mivel ezek a dallamok már ismerősek voltak számomra. Különösen, amikor gitározni tanultam. Amikor tizenöt éves voltam, az Autumnal Winds egyik demóján hárfát vettem fel a metalhoz. Ez volt a Brian Boru’s March című dal. Tehát ez kezdettől fogva természetes volt számomra. Speciális érdeklődésem és jártasságom megszerzése a középkori zene kapcsán a 20-as éveim eleje felé kezdődött.”

„Sok a párhuzam az ír népzene és a középkori zene között. Az olyan híres hárfaművészeket, mint O’Carolan, inspirálta a barokk zene, mely utóbbit viszont a reneszánsz zene inspirálta. Ezeket a zenéket az akadémia a középkori zenével együtt, jól-rosszul, a ‘régi zene’ terminusa alá zsúfolta be. Ami a klasszikus, a barokk és a reneszánsz zenét illeti, az ízlésem igazából egyikük felé sem terjedt túl egy futólagos elismerésen. Például a középkori zene orgánuma különleges abban a korban. Gyönyörű erőt és súlyt hordoz, ami tisztán elkülöníthető a ‘régi zene’ más korszakaitól.”

Hogy alkottad meg az első témákat, amelyek a metalt kombinálták a középkori zenével?

„Érdemes azt is megemlíteni, hogy amikor a 90-es évek közepén elkezdtem beleásni magam az extrém metalba, a metal zenekarok számára már nem volt szokatlan a furcsa hangszerek alkalmazása. Még ha nem is kifejezetten hárfát, sok zenekar használt nem konvencionális hangszereket. Például a Molested a Blod-Draum lemezen nyckelharpát használt blastbeatekkel. Tudomásom szerint ilyet azóta sem csinált senki. Azt is le kell szögeznem, hogy ugyan kelta zenei repertoárral nőttem fel, mindig utálattal viseltettem az olyan dolgok iránt, mint a ‘folk metal’, vagy olyan bandákkal kapcsolatban, amelyek csak egy olcsó fogás kedvéért alkalmaznak más hatásokat. Nagyon kevés zenekar műveli ezt ízlésesen. Úgy gondolom, hogy a Mithotyn a debütalbumon, az In Flames a Subterranean EP-n, a Fall Of The Leafe az Evanescent, Everfading albumon kitűnő munkát végzet ízlésesség terén. Ezek metal zenekarok, amelyek jól alkalmazták ezeket a hatásokat, szemben azokkal, amelyeknek a hangzása olyan, mint a szar videójáték-zenéké torzított gitárral.”

The Palms Of Sorrowed Kings címmel novemberben jelent meg az Obsequiae harmadik albuma. A lemez követi az eddigi irányvonalat, és ugyan egyes hatások ma is kimutathatók (göteborgi vonal stb.), a zene egészen eredeti, pár másodperc után felismerhető. Milyen hatásokról tudnál beszámolni a metalon belül és azon kívül?

„A metalon belüli hatásaim azok a lemezek, amelyekkel felnőttem, de ezekből túl sok van, hogy el lehessen sorolni őket. Soha nem vonzódtam csupán egyetlen stílushoz. Mindent beszívtam, amit akkoriban tudtam. Így a gitárjátékomhoz a legtöbb hatást olyan death metalból nyertem, mint a korai Atrocity, a Sentenced, az Amorphis, a legkorábbi Dark Tranquillity (különösen A Moonclad Reflection), az olyan doom/death, mint a Dissolving Of Prodigy első demója és albuma, a Ceremonium, és néhány black metal is, mint a korai Samael, a Master’s Hammer, a Rotting Christ stb.

Olyan zenekarokat is szerettem, mint a Warlord (Bill Tsamis), a Brocas Helm és a korai Fates Warning. Amire rámutattál, igen, az ‘elnyálasodás előtti göteborgi korszak’ különösen fontos volt a játékom szempontjából. Olyan zenekarokra gondolok, mint a Eucharist, a Dissection, a Miscreant, az A Canorous Quintet, a Vinterland, a Fall Of The Leafe stb. Ezek a zenekarok különösen nagy hatással bírtak, mivel harmóniarétegeket tudtak alkotni, ami akkoriban innovatív és új volt. Tehát a hatásaim nagy része innen származik a zene kapcsán, amit az Obsequiae-vel játszom.

Az ilyen kérdésekben azt tartom a legnehezebbnek, hogy könnyen figyelmen kívül lehet hagyni azokat a zenekarokat, amelyek kialakították a metalról alkotott fogalmaimat, továbbá, hogy milyen sokféle nem-zenei módon hatottak rám. Sok kedvenc metal zenekaromnak és lemezemnek semmi köze sincs ahhoz, amit játszom. Viszont nagyon sok közük van ahhoz, hogy miként formáltam a nézeteimet a metalról.”

Kérlek, beszélj a dalszerzésről, hogy miként születnek az egyes témák, hogyan állnak össze a kompozíciók. Azt hiszem, jól gondolom, hogy az Obsequiae te magad vagy személyként és zenészként egyaránt, a többi zenészre pedig azért van szükség, hogy feljátsszák a dobokat és a végső simításokat…

„Igen, így igaz. Ami a dalszerzést illeti, ez egészen egyszerű. Kezdek egy dalötlettel, amit addig finomítok, amíg el nem éri a kívánt formát. Mivel legalább két-három dallamos hanggal írok, egyszerre kell hallanom őket. Ezért először a rétegeket és a riffek sorát veszem fel, majd mindegyik riffhez a programozott dobokat. Addig játszom azoknak a riffsoroknak a szerkezetével, amíg értelmet nem nyernek. Innentől kezdve további finomításokra kerül sor, hogy gördülékenyebb legyen a dal. Miután ez megvan, elküldöm Eoghannak, a dobosnak, hogy játssza fel a témáit, ahogyan jónak látja.

A hárfán megszólaltatott középkori darabok kapcsán pedig általában Vicentével beszéljük meg a teendőket, küldözgetjük az ötleteket, hogy miként értelmezzük a forrásanyagot. Amint úgy tűnik, minden a helyén van, felvesszük a dobokat, minden mást pedig magam rögzítek. Az ének tipikusan az az elem, ami a legvégén kerül a helyére. Természetesen mindig átgondolom, hogy a dalban hová kerüljön ének. De azt szeretem, ha először minden más készen van. Nagyon könnyű túlzásba vinni az éneket. Én személy szerint úgy gondolom, hogy az a fontos, hogy a felvételnek mire van szüksége ének terén, sokkal inkább, mint az, hogy mindenhová beerőltessük az éneket, ahová úgy véljük, hogy beférhet.”



Szükséged van a dalszerzéshez különleges körülményekre, például kint lenni a szabadban egy akusztikus gitárral?

„Nem, nekem kényelmes az otthoni környezet egy elektromos gitárral. De ez sokkal többet igényel annál, hogy csak leüljek pusztán azért, hogy csináljam. Hosszú távon ez ritkán gyümölcsöző számomra. Több időt töltök azzal, hogy fogalmat alkossak a zenéről, mint a voltaképpeni írással. Ezzel nem azt akarom mondani, hogy fejben írom a zenét, majd felveszem, hanem úgy értem, hogy már nem ülök le azzal, hogy úgy írjak, hogy ‘meglátjuk, mi történik’. Legalábbis nem az Obsequiae-ben. Amikor ténylegesen írok, az azért van, mert egy konkrét ötletre vagy megközelítési módra gondolok, és a célom az, hogy felfedezzem és átlássam az ötletet.”

Ismerem a korábbi lemezeket is, érzékelem a szálat ezek között, de te miben állapítanád meg közöttük az eltéréseket? Szándékodban állt valamin változtatni az új albumon az előzőekhez képest?

„Olyan lemezt akartam, ami összhangban marad azzal a zenei iránnyal, amit az Aria Of Vernal Tombs albumon felfedeztem, de korábban úgy képzeltem, hogy másképp valósítom meg. Úgy gondolom, az Aria… sikere abban állt, hogy miképpen terelte mederbe a valódi reneszánsz előtti zene szerzett hatásait, ezenkívül ezeket a hatásokat hogyan közvetítette egy ízes, egyenes vonalú irány felé. Az Aria… zenei megközelítése egy egyszerű változata volt a teljes mértékben kiaknázott, megtestesült hatásoknak, amelyek a Palms anyagán már érettebb alappal rendelkeznek. A Palms az identitását a dallamosság magasabb szintje, a harmóniák kifejezésmódjának rétegei révén, a komplexebb ritmusok és az ütősök dinamikáján keresztül éri el, továbbá a nagyobb gondosságnak tudható be az autentikusság terén, ami a középkori modális változatokat illeti. Ez volt ennek a lemeznek a víziója. Megalkotni egy összetett hasonmását annak a szemléletmódnak, ami az Aria… lemezzel kezdődött. Ahol az Aria egyenes vonalú, éles és epikus volt, ott a Palms… összetett, szilárd és diadalmas.”

Vicente La Camera Mariño személyében Az Obsequiae hárfajátékossal is rendelkezik. Vicente Spanyolországban él. Hogyan kerültetek kapcsolatba? Találkoztatok személyesen?

„Vicente és én már tizenhárom éve levelezünk egymással. Eredetileg azért léptem kapcsolatba vele, mert hozzáfért olyan dalok forrásanyagaihoz, amelyek érdekeltek engem. Soha nem találkoztunk személyesen, viszont skype-on és e-mailben gyakran kommunikálunk. Vicente sokat hozzáad az Obsequiae-hez, mivel a játéka és a stílusa nagyon különleges. Kevés hárfaművész van, akik úgy közelítik meg a középkori zenét, ahogyan Vicente teszi. Ahogyan Vicente képes egy önálló témát vagy ötletet dinamikus darabbá alakítani tele díszítményekkel és leleményes mértékkel, az számomra lenyűgöző.

A Palms… dalain azért választottam ki a hárfadarabokat, mert úgy véltem, hogy sajátosságaik szépen megtámasztják a súlyosabb dalokat. Minden egyes tétel kapcsán megvitatjuk, hogy milyen céljaink vannak, milyen módszerrel közelítsük meg őket. Ezeknek a daloknak a tényleges történeti jelrendszere (hangjegyek vagy pre-jelrendszerek) monofonikus és mérték nélküli, vagyis a művelet találékony és imaginatív hangszeres zenészt igényel, aki egy ilyen forrásanyagból ennyire gazdag hangképet tud alkotni. Az a kihívás, hogy ezeket a régi dalokat oly módon szólaltassa meg valaki, ahogyan korábban nem hallották őket, vagy el sem képzelték. És pont ez az, ahol Vicente képességei a legerősebbek.”

A metal riffek kombinációja a középkori dallamokkal igazán különleges hangulatot eredményez; elviszi az embert egy utazásra más korokba, valóságokba, amire csak kevés metal lemez képes. Feltételezem, hogy a zene mellett Európa akkori történelme is érdekel. Netán olvasol történelemmel, vallással, filozófiával kapcsolatos könyveket? Az őseid honnan származnak?

„Köszönet a szavaidért. Amikor fiatalabb voltam, igen, természetesen szerelmes voltam a vallásba és a filozófiába. Manapság főleg költészetet és regényeket olvasok. Ami az őseimet illeti, Norvégiából, Olaszországból, Írországból és Skóciából származnak.”



Az Obsequiae lemezborítóin archaikus épületek, régi kastélyok, templomok romjai láthatók. Mit akarsz kifejezni ezekkel e képekkel? Esetleg rég elmúlt korokra utalnak? Milyen épület látható a The Palms Of Sorrowed Kings borítóján?

„Ahogyan az előző lemezen, a borítóhoz most is 1880-1910 közötti színes történelmi fényképeket használtunk. Ezek a színes fényképek litográfiák egyszerű típusai, ezekről a helyekről a legkorábbi felvételek, amelyekkel rendelkezünk. Mivel ezeket a fényképeket állati zsiradékkal színezték, ily módon egy álomszerű, szürreális jelleggel rendelkeznek, miközben nagyon is ‘valódi’ vagy autentikus képek. E módszer, úgy vélem, elmossa a határt képzelet és valóság között, amihez én vonzódom. Az album borítóján a Dolbadarn-kastély színes fényképe látható.”



Az Obsequiae borítóin és a pólókon régi európai festmények, művészi alkotások is felbukkannak. Mit jelentenek számodra ezek a művek, és szerinted mennyire érinti meg az ilyesmi az átlagos metal-kedvelőt?

„Én csak a szépséget és a csodát akarom közvetíteni.”

Az Obsequiae szövegei egészen költőiek, de beszélj, kérlek, az album témáiról. Mire utal a The Palms Of Sorrowed Kings cím?

„Ez az egyetlen kérdés, amire nem tudok világosan válaszolni. Őszintén azt akarom, hogy ebben a zenében mindenki megtalálja a maga értelmezését, és emiatt nem is akarom ráerőltetni senkire az enyémeket. Ezek egyértelműek az albumon, legalábbis amennyire szükséges – beleértve a címet is. Egy olyan szó, mint a ‘palms’, szándékosan homályos, mivel önmagában annyi mindent jelenthet: a tenyerek (palms) hordozhatják egy ember sorsát (tenyérjóslás), szimbolikusan a gyenge pontra is rámutathatnak (keresztre feszítés); a nagylelkűségre (táplálni), a hatalomra vagy a manipulációra (a kifejezés szerint: valakit a markában tart) is utalhatnak, vagy éppen arra, hogy valaki imára kulcsolja a kezét stb. Nem az én dolgom, hogy elmondjam valakinek, miként értelmezzen. Nem fogom elmondani a magam igazságait. Bármilyen jelentést is választ valaki, az az övé. Ez a legfontosabb.”



Mit gondolsz a modernkori életmódról és mentalitásról? A zenéd régi idők érzéseit kelti fel, még ha ma is készült, így a kérdés „adja magát”: a zenei és művészi szempontokon túl is vonzódsz azokhoz az időkhöz?

„Nehéz erre a kérdésre válaszolni. A modernitásnak annyi megvizsgálandó aspektusa és tünete van, hogy tartanék a megértésbeli különbségektől, amelyek fontosak egy ilyen téma megvitatásánál. Tudatában vagyok annak, hogy a zeném és a művészi megjelenés egyfajta romanticizált világ vagy kor felé mutat, de tény az, hogy a világ soha egyetlenegyszer sem létezett ilyen formában. Az érdeklődésem, a közeledésem a történeti zene iránt, ahogyan a középkori misztika interpretációi is, a modern gondolat és kultúra közegén keresztül történnek. Nem egy Európa-centrikus fantáziavilágban gyökeredznek. Úgy vélem, fontos ezt tudomásul venni, mivel, főleg a középkorban, a kor legfontosabb hatásai, kulturális exportcikkei az iszlám világból érkeztek a zenében, a matematikában, az irodalomban és a tudományban. Ezért amikor az emberek arról beszélnek, hogy ‘régi idők’, ahogyan te is említetted, remélhetőleg ez világos. Főleg, mivelhogy abban a világban, amelyben ma vagyunk, az Egyesült Államokban, cserben hagyjuk a világot, falakat és határokat emelünk, támadjuk a tudományt. Ez olyan, mintha visszatérnénk a sötét korba.

Az érdeklődéseim és az életmódom szinkronban van a jelenkorral. Beleértve azokat a tevékenységeket vagy kapcsolódásokat, amelyek mindig az emberi természet részét képezték: a vadonban lenni és jelentéssel bíró kapcsolatokat találni, amelyek rezonálnak a lélekben. Tudom, hogy az emberek megalkotják a maguk elképzeléseit a művészekről a műveiken keresztül, amelyeket a művészek egyedül hoztak létre. Viszont az Obsequiae egy nagyon kis része a zenei és művészi identitásomnak. Szeretek homályos szövegeket megjelentetni, dalcímeket vagy képeket, a mögöttük lévő személyes igazságom ellenére. Mert azt akarom, hogy a hallgató megtalálja a maga kapcsolódási pontját, de legalábbis minimum felismerje a tiszta őszinteséget a prezentáció mögött. Azt akarom, hogy az emberek az e világ alatt található források felé mozduljanak el.”

Jártál már Európában? Mely helyeket szeretnéd felkeresni?

„Már többször voltam Európában. Turistaként is és azért is, mert én vagyok a Panopticon koncertbillentyűse. Vagyis gyakran utazunk és játszunk Európában. Ami a helyeket illeti, amelyeket szívesen meglátogatnék, túl sok van, hogy elsoroljam. De nagyon szeretném látni Horvátországot, Budapestet és Prágát.”

Zömmel nyers ének hallható az Obsequiae zenéjében. Várható kísérletezés ezen a téren a jövőbeni kiadványokon, vagy kitartasz az extrém ének mellett?

„Néhány énekes rész is van az albumon. Azt hiszem, ezek egy más karaktert és dinamikát adnak a zenének. Tehát még mindig nyitott vagyok, hogy olykor foglalkozzak ezekkel az énekstílusokkal. De úgy gondolom, hogy még mindig a túlnyomórészt nyers ének fenntartása a legjobb megközelítés ebben a zenekarban.”



Úgy tudom, az Obsequiae alkalmanként ad koncerteket az Államokban, de van esély európai fellépésekre?

„Biztos vagyok benne, hogy meg fog történni.”

Az interjú eredetileg a HammerWorld magazin 2019. decemberi – 2020 januári számában jelent meg.