Kiadó: SVART RECORDS / Írta: MILÁN PÉTER / Értékelés: 7
Az extrém zenei, vagy extrém metal-színtéren a részvevők zöme valamelyik adott zsáner mellett kötelezi el magát, s csupán a mezőny egy vékony szeletét képezik azok az előadók, amelyek nem stílusokban, konkrét klasszifikáció mentén zenélnek. Azért tartottam fontosnak ezt megjegyezni, mert a svéd/finn Obnoxious Youth azt a szemléletet kívánja visszahozni, amikor egykoron, egészen pontosan a ’80-as években, a fiatalok még ösztönösen kezdtek zajongani, s mikor megtámadták hangszereiket, nem azzal a céllal tették, hogy most írnak egy thrash- vagy death-albumot, hanem nyomták, ami a csövön kifér, s az lett a lemez, ami egy-egy nagy gőzleeresztő próba után szalagon maradt. Sok albumot ismerünk, amelyek e spontaneitás mentén szakadtak ki az ifjakból, s az Obnoxious Youth gárdája ezt az ösztönösséget kívánja visszahozni.
A Burning Savage az északiak harmadik lemeze, de köztük kisebb anyagokat is elpotyogtattak. Valószínűleg nem sok embernek mond valamit az X-Creta neve, de aki már a ’80-as években is kutatta a zajok egyre bővülő világát és kellő nyitottsággal rendelkezett az underground irányában, felfedezhette őket. Amihez persze a durva hangzások szeretete is szükségeltetett. Nekem először ez az egykori enigmatikus belga formáció jutott eszembe, ugyanis a kaotikus csapat Patronizing The Heterodox albumán hallható hardcore/thrash/proto-grind nem áll világkorszakokra az Obnoxious Youth jelenkori kitöréseitől. Persze az utóbbiak már fel vannak szerelkezve az eltelt évtizedek minden gitárzenei tapasztalatával. Vagyis az ösztönösség mellett némi „agy” is fellelhető a Burning Savage dalaiban. Lángolnak a barbárok, vadulnak az őrültek, azonban egy olyan dalban, mint a Torrents Of Black Blood, előjönnek a zenei kísérletek, részletek, amelyek a lemez más részeinek is jót tesznek.
Az Obnoxious Youth zenéjének az a kettősség ad bájt, hogy adott a punkos düh és zsigeriség, de a tagok a zenei változatosságról, a jó témákról sem akartak megfeledkezni a nagy zakatolások, acsargások közepette. Akár 1-2 másodperces nüanszok is előfordulhatnak, afféle mikro-díszítmények gyanánt. Olykor eszembe jutott a Voivod klasszikus debütáló káosz-lemeze, a War And Pain, a gyorsabb agresszoroknál olyan crossover legendák, mint a DRI, de nem győzöm hangsúlyozni, hogy az Obnoxious Youth nem akar egy dobozba se bekerülni. Nem is lesz könnyű őket erre rávenni. Már csak Affe „Phantasma” Piran pimasz, érdes, indulatoktól feszülő orgánumaa okán sem.
Üdítő, energikus hang egy elvileg nem túl izgalmas terepen.
