Fenomenális bemutatkozó albumán (Slowly We Rot – Lassan elrohadunk) a floridai Obituary (Gyászjelentés) olyan brutális és súlyos death metalt nyújt, hogy annak hallatán nem is tűnik túlzásnak a csapat kijelentése, miszerint ők „a világ legkeményebb zenekara“„”. Egy ilyen kijelentéssel legfeljebb a legmerészebbek mernének szembeszállni, a mi drága John Duke-unk azonban nem ilyen bátor fajta, így ő csupán egy síri telefonbeszélgetést rögzített John Tardy énekessel, aki szerény becsléseink szerint is már jó pár éve rohadhat…

Szegény deckem éppen erős diétán volt mivel előzőleg az Autopsy kazettájával etettem meg, amitől motorja majdnem szétolvadt amikor gyanútlanul belehelyeztem egy reményteljes, fiatal amerikai társulat bemutatkozó felvételét. Azóta szervizről szervizre cipelve próbálok segíteni öreg barátomon, de meg sem nyikkan. A bűnös kazetta az Obituary anyagát tartalmazta, s arra gondoltam, hátha ők ismerik a gyógymódot… A telefon után nyúltam.

„Egyetlen megoldás létezik – próbál megnyugtatni John. – Vegyél egy új magnót! Egyébként nem te vagy az egyetlen szenvedő alany, hiszen a világ legkeményebb zenekarának legkeményebb dalait csak a legerősebb magnók viselik el. Egyébként a zenekar négy éve létezik. 1985-ben Donald öcsémmel, aki dobol, és Trevor Perez gitárossal kezdtük, Xecutioner néven. Akkoriban megszállott Ozzy- és Black Sabbath-fanatikusok voltunk, egyszerűen csak zenélgetni akartunk. Később elkezdtünk keményedni, ekkor már a Celtic Frost, a Possessed és a Metallica voltak a nagy kedvencek. Még mindannyian középiskolába jártunk, de itt, Brandonban kiadtunk egy kislemezt két nótával (Metal Up Your Ass, Psychopatic Minds) 1000 példányban. A városban nagy sikerünk lett vele, bár pehelysúlyúnak tűnik a mai anyaghoz képest. Aztán készítettünk egy demót azzal a céllal, hogy talán fel tudjuk kelteni valamelyik kiadó érdeklődését, de semmi komoly válasz nem érkezett. Egy Godly Records nevű cég viszont arra ajánlkozott, hogy a két dalt kiadja egy tervezett Raging Death című válogatáson. Ekkor még nem is sejtettük, hogy ez mennyit segít majd nekünk. Annak ellenére, hogy a Godly egy kis kiadó, mégis szinte mindenhova eljutott az album, hihetetlen helyekről írtak nekünk.”

Ekkor még mindig Xecutioner volt a nevetek?

„Igen, és körülbelül ekkorra alakult ki mai felállásunk: Trevor és Allan West gitáron, Daniel Tucker basszusgitáron, valamint az öcsém és én. Később a nevet meg kellett változtatnunk, mert rengeteg hasonló nevű banda létezett. Volt egy nagyon gyenge bostoni zenekar, az Executioner, nos semmiképpen nem akartuk, hogy velük összetévesszenek. Egy szótár segítségével találtam ki az Obituaryt, és a többieknek is egyből megtetszett.”

Hogyan kerültetek a Roadrunner céghez? Miért pont őket választottátok?

„Alapvetően a hátterük, az alkalmazottaik és persze a nagyon szimpatikus szerződéstervezet miatt. Egy barátunk hozott minket össze a roadrunneres Monte Connerral, aki nagy rajongónknak számít. A többi cégnél nem is tudták pontosan kik vagyunk, itt pedig rögtön egy jó baráttal tudtunk beszélni. Nyolc nagylemezre írtunk alá szerződést, de amilyen ütemben terjeszkedik a Roadrunner, ez nem tűnik olyan veszélyesen soknak. Roppant nagy terveik vannak King Diamonddal, aki egyébként egyik kedvencem, és remélem ránk is gondolnak majd. A Slowly We Rotnak rengeteg reklámja van már, minden újságban a mi lemezborítónkat látom viszont.”

Teljesen egyszerre jött ki lemezetek a másik Roadrunner csapat, a Sepultura új albumával. Nem féltetek, hogy az egyik leronthatja a másik értékesítési adatait?

„Csöppet sem. Ez egy nagyon jó marketing politikának bizonyult, egyébként Monte fejéből pattant ki. Ugyanis a Sepultura már jóval ismertebb, mint mi, és mivel mindenhol egyszerre reklámoznak bennünket, aki megveszi az egyik LP-t, nagy valószínűséggel ad egy esélyt a másiknak is.”

Elégedettek vagytok az albummal?

„Az volt a célunk, hogy a lehető legkeményebb LP-t készítsük el. Kemény gitárhangzás, kemény énekstílus, minden a legkeményebb legyen! Az a véleményem, hogy nincs elég kemény banda manapság. Nekem a Celtic Frost Morbid Talesje az egyik kedvencem. Azt a lemezt addig hallgattam, míg a tű át nem hasította a korongot! A legtöbb zenekar nagyon gyenge minőségben veszi fel lemezeit, és ezzel elvesztik keménységüket, mint például a Bathory is. A legutolsó albumuk óriási, de a hangzása sokkal erőteljesebb lehetett volna egy jó stúdióban. Annak idején a Hellhammer és a Venom igazán kemény és lassú volt, aztán jött a divat és a keménység feláldozódott a tempó kedvéért. Most mi visszahozzuk a kemény megszólalást, de könnyebb dolgunk is van, hiszen óriási technikai fejlődés ment végbe a majd egy évtized alatt. Ha több death metal banda tudna jól stúdióban lemezt felvenni, akkor mindenki sokkal profibban szólalna meg. A keményebb stílus híve vagyok, és ma egy csomó zenekar az Anthraxet majmolja. Nem mintha valami bajom is lenne az Anthraxszel, egyszerűen csak nem az én asztalom. Egyébként elégedettek vagyunk a hangzással, noha a megjelenés előtt egy évvel vettük fel a dalokat, és ma már mindent másképp csinálnánk.”

Miért kellett ennyit várni a kiadással?

„Ugyanis, eredeti tervünk az volt, hogy a Godly Records fogja kiadni első lemezünket. Akkoriban felvettünk tíz számot, ebből kettő jelent meg a már említett válogatáson. Aztán, mikor a Roadrunnerrel tető alá hoztuk a szerződést, ejtettük az eredeti ötletet, viszont sajnáltuk volna kidobni az anyagot, mert elégedettek voltunk vele. A Roadrunnernek mindössze az volt a kérése, hogy a már kiadott két nótát hagyjuk le. Ezzel a lépéssel viszont csupán nyolc nóta maradt, s ez kevésnek tűnt tehát még felvettünk négy dalt, így állt össze a lemez.”

Szerintetek észre lehet venni, melyek a majd fél évvel később készült dalok?

„Kipróbáltuk, de senki nem vett észre különbséget. Ez persze azért van így, mert az eredeti anyagot nyolc sávra vettük fel, hiszen az jószerivel a mi pénzünk volt. Később pedig, amikor már megengedhettük volna magunknak a huszonnégy csatornát, nem akartuk, hogy hallható különbségek legyenek, így inkább visszamentünk a kis stúdióba. Szerintünk nem is lehet hallani, hogy ez csak nyolcsávos felvétel! Persze van differencia, de nem könnyen észrevehető. Megtehettük volna, hogy nem is szólunk erről senkinek, de mivel nincs nagy különbség, még meg is mondjuk melyik dalok készültek később: a Bloodsoaked, a Deadly Intentions, az Intoxicated és a Suffocation. Lehet ellenőrizni!”

Azt már tudjuk, hogy hangzásbeli eltérés nincs, és dalszerzés terén mi a helyzet? Tekinthető úgy ez a négy nóta, mint a jövőbeli Obituary-dalok előfutára?

„Zeneileg sokat fejlődtünk azalatt a hat hónap alatt. Donald és Trevor írta az összes új dalt, és sokkal kevésbé kiszámíthatóak próbáltak lenni. A Possessed kiszámíthatatlansága nagy befolyással van ránk. Bizonyos értelemben ez neoklasszicista death metal! Legközelebb huszonnégy csatornán veszünk fel, az lesz majd az igazi!”

Az Obituary biztosan nem fog milliókat eladni lemezéből, azonban tisztelet illeti a srácokat azért, mert ilyen határozott elképzelésekkel dolgoznak, igazán tudják mit akarnak elérni! Már a magnómat sem sajnálom! Ha tetszik a Slowly We Rot, a következő címre írhatsz a srácoknak: Obituary, PO BOX 527, Brandon, Fl. 33511, USA.

(John Duke)

-x-

Kedves Olvasónk! Az utóbbi években már találkozhattál a magazinunkban az Old School rovattal, amelyben a harminc éve megjelent lapszámok tartalmából szemezgetünk érdekességeket. A Petőfi Kulturális Ügynökség támogatásával most elkezdtük feldolgozni az első (még Metal Hammer Hungarica, majd Új Metal Hammer H néven kiadott) évfolyamokat, amelyek ma már szinte kivétel nélkül elérhetetlenek papír formátumban. Akár nosztalgiából olvasod, akár információgyűjtés céljából, reméljük neked is legalább annyi örömet okoznak ezek az archív anyagok, mint nekünk. Jó szórakozást! 

METAL HAMMER HUNGARICA No. 5 (1989/5) – TARTALOM
HAVI METAL – Dörgedelmek
PRÁGAI METAL FESZTIVÁL – Running Wild, Stormwitch etc. akcióban
ALICE COOPER – Alice kiborítja a szemetet
POKOLI ESTE – Egy este a Pokolgéppel, pályázat, rejtvény
FORRÓ DRÓT – Új Kiss LP, Gillan kivált stb.
VENOM – A legfeketébb fém
HANGPRÓBA – Lion, Mr. Big, Silent Rage és a többiek
SOKKOLÓ KORONGOK – Fantasztikus albumszüret
EXUMER – Él és virul?
QUEEN – Ha ti akarjátok
DRI – A crossover ‘nagyapái’
COZY POWELL – A bérdobos
SÁMÁN – Lassan, de biztosan
METALLICA – Visszaemlékezések
KING DIAMOND – Konspiráció minden mennyiségben
MANOWAR – A királyok kora nem járt le
OSSIAN – A PeCsa-buli
ÉLŐ FÉM – Anthrax, Suicidal, Telegram, WASP, Motörhead
OBITUARY – Death a javából
ROCKKULTÚRA – Led Zep-könyv, dalszövegfordítási vetélkedő, Súgd Meg Nekünk
DEMONSTRÁCIÓ – Az underground él!
HAZAI HEAVY ATYÁK III – Vörös István. Kicsoda?
GITÁRMÁNIA – Az egyik legnépszerűbb rovat
STRESS – Csak semmi izgalom!
SAVATAGE – Móka, kacagás és persze metal
SAJÁT SZAVAIKKAL – Alice és az Annihilator
MOSZKVA MUSIC PEACE FESZTIVÁL – Az év koncertje – ahogy mi láttuk

Régi lapszámaink digitális kiadását keresd a laptapir.hu rendszerében!
https://laptapir.hu/magazinok/hammerworld

A honlapon ezen a címkén keresztül éred el a kapcsolódó bejegyzéseket:
http://hammerworld.hu/tag/hw005/