Öt évvel a Hová mész című kislemez megjelentetése után egy új albummal jelentkezett a Nulladik Változat. A Hol a határ című új lemezt április 30-án be is mutatják a Hunnia Art Bisztróban.

A Nulladik Változat 1989-ben alakult, a hazai alternatív rock színtér egyik meghatározó alakja. Új albumukra mégis nagyon sokat kellett várni. A Hol a határ címmel megjelent korong kapcsán Fenes Tibor énekes-gitárost kérdezte Uzseka Norbert.


Röviden össze tudnád foglalni a zenekar pályáját?
„Persze, örömmel. Alakulásunk az ercsi laktanyához és Egerhez kötődik („háborús zenekar”). A zenekar indulása pedig még a Fekete Lyuk és a Tilos az Á klubokig, a rendszerváltozás körüli időkig nyúlik vissza. Többször felléptünk a Sziget, EFOTT és a  Volt fesztiválokon is. A régi nagy helyek közül az Almássy téren és a PeCsában is játszottunk a VHK és a Sziámi zenekar vendégeként. Fenes Tibor (gitár, ének), Hricsovinyi Tamás (basszusgitár), Puskás Tibor (dob), Szabó Attila (gitár, ének) képezte a csapatot („négy képzeletbeli srác”). Ekkoriban készítettük talán legismertebb dalaink videóklipjeit is (a Felhők közt és A bolyongás évei című dalokra). Erős vidéki bázissal rendelkeztünk pl. Veszprémben, Salgótarjánban, Egerben, Hatvanban, Székesfehérváron, Tatabányán, Szombathelyen, szóval bejártuk az egész országot.

A ’90-es évek közepétől stabil klubzenekarként a Benczúr klub volt a törzshelyünk, többször játszottunk az Erzsébet téri Gödör Klubban is. Szuhaj Péter (gitár) és Dombó Szabolcs (dob) lettek az új tagok. A 2005-ös Retro c. lemezünk kapcsán 15 állomásos országos turnéra mentünk. Emlékezetes videoklip a Szupersztár című alkotás ebből a korszakból.

2007 után a Filter Klub lett az állandó fellépőhelyünk, Töller András lett a csapat basszusgitárosa. Aztán minket is elért a nagy átalakulások korszaka, de minden nehézség ellenére sem hagytuk abba, nem csináltunk látványos búcsúkoncerteket, a zenélést akkor is folytattuk, amikor viszonylagos csönd volt körülöttünk.”


Akárhogy számolgatom, jó sok év telt el teljes stúdióalbum nélkül. Miért volt ekkora szünet?
„Igen, ahogy mondtam, viszonylagos csönd, mert azért mi készítettünk dalokat, ezeket inkább a világhálón terjesztettük, hat éve kiadtunk egy kislemezt is, de ilyen nagy vállalkozásba nem fogtunk bele. Lehet, a régi dalokat is elég erősnek éreztük, azok is elvitték a koncertet. Jórészt a közönségünk is azt kérte, a Bolyongás évei és társai nélkül nem volt koncert. 2019-ben volt a 30 éves jubileumi évünk, akkor azért volt pezsgés körülöttünk, de új lemezig nem jutottunk.”

És mi hozta most újra össze a csapatot?

„Szerintem az újrakezdés öröme. Puskás Tibor dobossal együtt kezdtük az ős-Nulladikot, Töller András a pesti idők óta a zenekar körül segített mindenben, tizenöt éve basszusgitározik is nálunk, Gyurmánczi Attilát is régóta ismerjük, meghívtuk egy koncertünkre, nagyon jó hangokat játszott és kreatívan is nyúlt a témához. Szóval ez a kapcsolati tőke most befektetődött ebbe az új zenei anyagba. De értékeljük a morgós hétköznapokat is, meg az ugratós beszólásokat is, hogy mi az a zs moll meg hasonlók. Szeretjük a zenét.”


Hogyan íródtak az album dalai?
„Lehet, hogy unalmas a világjárványra hivatkozni, de van benne valami, hogy ez az elzárkózás, befelé fordulás segített abban, hogy komolyabban vegyem én is a dalírást, ne dobjak el vagy felejtsek el csak úgy ötleteket, mondván, kit érdekelnek az új dolgok, úgyis a ’90-es évek Nulladik-klasszikusait várja a közönségünk. Egy szál gitárral megíródott néhány dal, aztán ahhoz hozzátettünk néhány régi demót, amiknek megvoltak a sávjai. A 2016-os Hová mész kislemezről is átvettünk két dalt, persze újrakeverve és újraértelmezve.”

Hogy zajlott a stúdiózás?
„Puskin a Studium Stúdiójával kitelepült a próbahelyre, felvettük kb. a lemez felét, ahogy kell a dobalapokkal, gitárokkal, basszusgitárral, aztán jól ráénekeltem, akár több sávon is. Én szerettem volna valami egész egyszerűt, de aztán beindult a produceri agy, és olyan ötleteket dobtak be a srácok, hogy csak álltam és csodálkoztam, hogy itt már olyan módon lehet hangszerelni, amit az én ‘egyszálgitáros dalíró agyam’ úgy sem tud követni, úgyhogy sok dalban engedtem magam sodortatni az eseményekkel. Egyébként még bő egy évig érleltük, fejlesztgettük az anyagot, újabb sávokat vettünk fel házi stúdiószerűen. Néhány dalban azért megmaradt a puritanizmus is. Meg olyan is volt, hogy újratanultuk a próbán, hogy koncertképes legyen. Régen mondták ránk, hogy dark zenekar vagyunk, de ez szerintem kifejezetten változatos, színes anyag lett.”


A borítóhoz Huczek Zoltán lenyűgöző festményét használtátok. Kimondottan az albumhoz festette, vagy már megvolt előbb?
„Megvolt előbb. Huczek Zoli képeit nagyon szeretjük, többször dolgoztunk együtt a kiállításai kapcsán is. Ez a szolidan sokkoló álomvilág nagyon közel áll hozzánk. Újabban többször fest városrészleteket, nagyon kifejezően komplex színvilággal, ahol a házak is szinte életre kelnek, arcok nőnek ki a falakból és hasonlók. Ezen a borítón is ezt látjuk, inkább kékes-fekete dominanciával és azért a fény felvillanásának az esélyével. Töller Andrásnak volt konkrétan ez a választása, erre készítette el a tervet, mert ő ehhez is ért, a ’90-es évek óta ő jegyzi a borítóinkat, amit aztán simán elfogadtunk. Zoli is nagyon örült neki, korábban egy másik festményét is már ‘használtuk’ egy youtube-os számmegosztásnál. Egyébként elég gyors döntés volt, a lemez kiadása előtt tán két-három héttel dőlt el így a dolog.”

Két egymást követő dalban (Halvány remegés, Hazaérsz) szóba kerül a hazaérés. Mit jelent ez számodra?
„Most mondhatnám, hogy motívum és kész, ennyi. Ez az úton levés toposz (bolyongás) kiegészítője: a megérkezés. De ezt nem agyaltam túl. Manapság kis szerencsével bejárható Európa, meg a világ nagy része viszonylag egyszerűen, akár repülővel stb. Bár ezt a háborúk most felülírhatják sajnos. Aztán minden utazásnak úgy van értelme, ha megérkezel belőle. De az is lehet, hogy ahová utaztál, az a hazatérés. A jelképes értelme is adódik (utazás egyenlő életút), vagy akár a lelki utazás. Amikor megtalálod magad, akár időlegesen is, az a hazatérés. Aztán ahová visszavágyunk mindig. Anya, anyaföld, anyag. A szellemiből megfoganni, anyagiasulni.”


Hol a határ, Melyik út, Hová mész – súlyos kérdések. Mik a te válaszaid? Illetve kell-e menni mindenáron, lehetséges-e maradni (bármilyen értelemben)?
„Igen, súlyos kérdések, és a háborús körülmények még súlyosabbá teszik, van, amikor menni kényszerülsz, mert önmagad akár még fel is áldozhatnád, de mondjuk felelős vagy a családodért, és útra kelsz, hogy őket mentsd. Egyébként az első ilyen dalt még a menekültválság előtt egy évvel írtam. Persze valamilyen szinten ez már benne volt a levegőben, hogy ennyi ember megindul majd egyszer. De a Hol a határ? – kérdése eredetileg nálam a saját lehetőségeim feszegetése, meddig mehetek el bizonyos kérdésekben, akár morálisan, akár fizikálisan, ami még nem ‘határsértés’, de mégse kelljen megalkuvónak tűnni önmagam előtt. Amikor íródik egy szöveg, akkor csak a ritmus, a zene, a kavargó fogalmak vannak, és valami nagy öröm, mikor összeáll és zakatol az egész, dal lesz belőle, aztán zenekari szám, ami ráadásul működik a koncerteken is. Tehát nem oldod meg a problémát, csak folyamatosan foglalkozol és együtt élsz vele.”


Azt írjátok az album promóciós anyagában, hogy „kemény élmények értek minket, ezeket tükrözzük vissza.” Mesélsz ezekről?
„Olyan életszakaszban vagyunk, már 50 fölött, amikor – ugye – egyre több ember távozik körülöttünk, tehát ezek a konkrét veszteségek. Aztán napjaink háborúi ezt még elmélyítik. Mikro- és makroszinten ezek a kemény élmények. De a dalokban ott van a feloldás esélye, illetve, ha már megénekeltem, legalább a szembenézés esélye, ami segít túljutni a válságokon. Ez egy folyamat, még nincs vége, úgyhogy ezekből még születhetnek új dalok. Mondhatnám, a ‘sötét élmények’ még újabb témákat adhatnak.”

Volt olyan korszakotok, amikor – ha nem túlzás ilyet mondani – spirituális témákat is feszegettetek a dalokban. Most mintha ez szinte teljesen hiányozna. Mi változott?
„Onnantól, hogy gyermekeid vannak, sokkal jobban kötődsz a gyakorlati anyagias élethez, és ez így rendben is van. A lelki utak, akár a fényélmény, túlvilágélmény megtapasztalása, akár meditációval, akár extázissal nagy magányt és elmélyültséget kíván. Nehéz kivonulni a közösségből, sok kötelesség tartja itt az embert. De az új dalokban is ott van ez a fénykeresés, konkrétan a ‘fény leánya’ (Mindig veled című dal), vagy a zárószámban (Ha volna még: ‘kimész, az utcán dől a fény’). Persze ott van a hatalomhoz való viszonyulás problematikája, a válaszút probléma, bűn és bűnhődés problémája… Hangsúlyozom, hogy nem úgy írtam ezeket a dalokat, hogy milyen problémák körül mozogjanak. Igazából ezek a minket ért hatások lenyomatai, utólag persze tudom elemezgetni, amire van is bennem némi hajlam. Dalírás közben nem ‘tudom’, hogy miről fogok dalt írni. Dallam- és szövegfoszlányok vannak, amik jó esetben összeállnak: ‘egységben minden pillanat’, ahogy a Hová mész című dalban énekeljük.”


A zenétek nyilván nem metal, de tudnál mondani olyan N.V. dalokat, amelyek metal rajongóknak is tetszhetnek?
„Szerintem rock zenét játszunk, holott minket valahová a dark és az alter határára tettek a kritikusok mindig is, ami összefügg azzal, hogy a Fekete Lyuk környékéről indultunk, míg a Tilos az Á pedig a tipikus alter hely volt. De ha olyan elemzésekre gondolok, amik a The Cure (az egyik nagy ihletőnk) zenéjében is kimutatták Hendrixet és a Led Zeppelint is, akkor mi is ‘ott vagyunk a szeren’. Hát olyat nem írtunk, mint a War Pigs a Black Sabbath-tól, de vannak klasszikus riffelős számaink is, mint pl. a Retro lemezen. De az újat ajánlom a legjobban, mert most ez a legkedvesebb. Használunk jó sok torzított gitárt és vannak pedálos fejleszakító szólók is.”


Látom, hogy a Nulladik Változat megosztott Guinness-rekorder a leghosszabb élő koncert kategóriájában. Ez hogy zajlott?
„2008-ban történt. Tíz napig tartott Balatonfüreden. Egy zenész vagy zenekar be- és leszereléssel együtt kb. egy órát töltött a színpadon, tehát itt igazából az esemény a rekordtartó (vagy legalábbis volt), de erről mi, mint Nulladik Változat zenekar is kaptunk szép oklevelet angol és magyar nyelven is. Szóval büszkék lehetünk rá, hogy ilyen esemény részesei voltunk. Igazából a szervezőké a fő érdem, akik nyári melegben, szélben, zivatarban is kitartva végigcsinálták ezt a rendezvényt.”

Részei voltatok anno a rendszerváltás idején annak a nagy alternatív hullámnak, ami teljesen átformálta a hazai színteret. Viszont mára nagyon kevesen maradtak aktívak abból a korszakból. Hogy látod a mai zenei terepet, ill. a Nulladik Változat helyét ebben?
„Kispál és a Borz, Pál utcai fiúk, Sziámi, VHK, The Perfect Name, HS7, Quimby… Csak néhány név, akikkel mi sokat vagy legalább néhányszor játszottunk együtt. A Fekete Lyuk Stúdiójában, majd annak az utódjában a Bikini Stúdióban vettük fel a lemezeinket. 2009-ig az összes Szigeten ott voltunk, de más fesztiválokon is. Sokan szerettek minket, ami nagy öröm volt, sőt a mai napig az. Aztán az alternek is megvan az új nemzedéke, akiket elvétve hallgatok, de ők már az új vonalakon érvényesülnek, profivá vált ez az alter zenei világ is. Mi még az első hullámban kicsit naivan, és elég őszintén csináltuk ezt. Többet is hittem erről az egészről talán, mint ami. Azt hittem, ez olyan mozgalom, ami változtathat a fennálló körülményeken: ‘több fényt lehet hozni ebbe a világvárosba’. Most úgy látom, hogy Babilon vígan áll, és vígan tobzódik a bűneiben. És itt élünk és feléljük a lelki kincseinket, miközben persze elfogadjuk a sok ajándékot, amivel elcsábít és elkábít minket. Az ősi metaforák remekül működnek tovább. Mi megpróbálunk életben maradni. A harminc éves múltunk már nem olyan nagy előny, de tagadhatatlan tény.”


Mik a legjobb és legrosszabb emlékek az úgymond hőskorból?
„Legjobb? 1996-os Sziget, mikor a Sonic Youth koncertje csúszott a nagyszínpadon, és az összes ember beállt a Bahia Színpad elé (akkor még nem volt sátor), és a Nulladik Változatot hallgatta. Na az a tipikus ‘tengernyi ember-fíling’ volt. Szó szerint egy évig tartott feldolgozni ezt a hatalmas élményt, és visszazökkenni abba, hogy egy klubkoncertet is tudjak újra élvezni. Legrosszabb? A 20 éves jubileumon túl hamar megindult az ünneplés, s mire éjfél után ránk került a sor a több zenekaros koncerten, már inkább csak az árnyakkal harcoltam, amit a közönség egy része – érthetően – kevésbé szeretett. Azt nehéz (volt) feldolgozni, utólag még pszichonovellát is kellett róla írnom, hogy bebizonyítsam, igazából az is művészet volt. Vagy legalább valami rakenroll.”


Most, hogy elvileg lehet koncertezni meg minden, mik a tervek? Úgy koncertileg, mint a lemezzel.
„Úgy igazából 2019-ben a 30 éves jubileum kapcsán aktivizáltuk magunkat, több nagy sikerű koncertet adtunk pl. a Nyolctíz Klubban (ex-Gödör),  a Kiscelli Múzeum templomterében és a Fekete Zaj Fesztiválon is. Folyamatosan dolgoztunk az új dalokon is a régi, stabil program megtartása mellett. 2022-ben jelent meg ez a vadonatúj CD-nk Hol a határ címmel, amit a terézvárosi Gödör Klubban mutattunk be dedikálással egybekötve. További koncerteket tervezünk a Hunniában, az Óvóhelyen és a Fekete Zaj Fesztiválon. Reméljük, a körülmények kedvezőek lesznek, és a közönségünk szeretni fogja az új dalokat is. Az üzenet megvan, a közvetítés elindult, a többi a befogadókon is múlik! Mi igyekszünk ott lenni, ahol várnak ránk!”

(Fotók: ff zenekari – Szeifert Judit, többi – Wilhelem László)


www.facebook.com/nulladik.hu