Skip to content

NULLADIK VÁLTOZAT – 35 éves jubileum

1989-es megalakulása óta stabil formációja a hazai underground klubszcénának. Bár a zenekar alapvetően az alakulás korszakának dark stílusában játszik, ezt hol folkos elemekkel, hol rockkal, hol poposabb hangvétellel ötvözi. Legismertebb dalaik: Felhők közt, Bolyongás évei, Metropolisz-tánc, Hová mész. Legutóbbi lemezük Hol a határ címmel jelent meg 2022-ben.

A Nulladik Változattól nem idegenek a nagyívű koncepciók sem – kompromisszumoktól mentes hozzáállásuk stabil rajongótábort szerzett nekik. Mindezeknek köszönhető, hogy minden koncertjük igazi beavatás és különleges zenei élmény. Új lemezre is készülnek, 2024-ben pedig 35 éves a Nulladik Változat, amit 35 számból álló repertoár előadásával szeretnének ünnepelni a tervezett koncertsorozaton. Az est különlegességét fokozza, hogy színpadra lép az ún. ORIGIN Nulladik Változat is, tehát a 90-es évek alapfelállását is láthatja és hallhatja a Gödör klub közönsége.

Tagok: Fenes Tibor – ének/gitár, Puskás Tibor – dob, Gyurmánczi Attila – gitár, Varga Attila – basszusgitár

Alakulásuk az ercsi laktanyához és Egerhez kötődik („háborús zenekar”). A zenekar indulása még a Fekete Lyuk és a Tilos az Á klubokig, a rendszerváltozás körüli időkig nyúlik vissza. Többször felléptek a Sziget, EFOTT és a Volt fesztiválon is. A régi nagy helyek közül az Almássy téren és a PECSA-ban is játszottak a VHK és a Sziámi zenekar vendégeként. Fenes Tibor (gitár, ének), Hricsovinyi Tamás (basszusgitár), Puskás Tibor (dob), Szabó Attila (gitár, ének) képezte a csapatot („négy képzeletbeli srác”).

Ekkoriban készítették talán legismertebb dalaik videoklipjeit is (a Felhők közt és A bolyongás évei, valamint a Betty-bársonykék és a Metropolisz című dalokra). Erős vidéki bázissal rendelkeztek pl. Veszprémben, Salgótarjánban, Egerben, Hatvanban, Székesfehérváron, Tatabányán, Szombathelyen. A zenekar végig aktív maradt a 2000-es években is, változó felállással, de hasonló lendülettel viszik tovább a 90-es évek szellemiségét folyamatosan készen a megújulásra.

„Ha az 1990-es évek elején valaki elment a legendás rendszerváltó klubok egyikébe, mint a Fekete Lyuk, a Tilos az Á vagy az Enyhe Fintor, nagy valószínűséggel láthatott egy zenekart vagy zenészt, aki pár éven belül a magyar rock meghatározó alakja lett. A Nulladik Változat ebben a pezsgő alternatív zenei világban különleges árnyalatot képviselt. Borongós, mégis lendületes gitárzenéjük és Fenes Tibor érzékeny, lírai, furcsán, személyesen elidegenült szövegei jól fogalmazták meg az akkori fiatal korosztály kiábrándultságát. Utólag az is elmondható, hogy a zenekar által képviselt életérzés előrevetítette a „nyugati típusú” egzisztenciális problémákhoz kapcsolódó komor hangulat-világot, és felvillantotta az ellene való lázadást, egyfajta korai urbánus anarchizmust. Sikereiket komoly kiadói támogatás és professzionális menedzsment nélkül érték el.” – G. I.

https://www.facebook.com/events/954247346317993
https://www.youtube.com/user/nulladikvaltozat
https://www.facebook.com/nulladik.hu

nka
KERESÉS
MEGJELENT A DECEMBERI
DIGITÁLIS KÜLÖNSZÁM!
DIGITÁLIS KÜLÖNSZÁMOK
dec  |  nov  |  okt  |  szept
RÉGI LAPSZÁMAINKAT
NÉPSZERŰ
FACEBOOK
A szerkesztőség kedvencei
Cselőtei László
Cselőtei László
vezető szerkesztő
  1. SAXON
    Hell Fire And Damnation
  2. JUDAS PRIEST
    Invincible Shield
  3. AS I LAY DYING
    Through Storms Ahead
  4. FIREWIND
    Stand United
  5. IMPELLITTERI
    War Machine
Zubor Olly - 300p
Zubor Olly - 300p
online szerkesztő
  1. GAEREA
    Coma
  2. THE BROWNING
    Omni
  3. TRIBULATION
    Sub Rosa In Aeternum
  4. IOTUNN
    Kinship
  5. VOLA
    Friend Of A Phantom
Posta Janos 24 - 300p
Posta Janos 24 - 300p
szerkesztő
  1. AVALANCHE PARTY
    Der Traum Über Alles
  2. PAIN OF SALVATION
    Panther
  3. TELMA
    Awakening
  4. SAOR
    Amidst The Ruins
  5. OSSIAN
    Félre az útból!!!
PETŐFI X HAMMER
az adások archívuma
HAJÓGYÁR x hw