Skip to content

NORTHLANE – A Parkway Drive énekesével készítettek dalt

Új kislemezzel jelentkezett a metalcore vonalas ausztrál Northlane. A Miasma című dalban a Parkway Drive énekese, Winston McCall vendégszerepel. A kislemez kiadásával egy időben a zenekar tagjai egy örömteli hírrel is szolgáltak a rajongók számára: a banda új EP-je Mirror’s Edge címmel fog megjelenni április 12-én.

„A Parkway Drive zenekarként mindig is az első számú inspirációnknak számított – fűzte hozzá a Winston McCall-lal való együttműködéshez a Northlane gitárosa, Josh Smith. – Amikor belevágtunk, a DVD-jük tartalmazott egy útitervet a sikerhez, amit mi is igyekeztünk követni. Abban az időben, amikor minden zenekar lenyúlta a hangzásukat, mi úgy döntöttünk, hogy a saját utunkat járjuk, és inkább a munkamoráljukat követjük, ami számunkra kifizetődő volt. Idővel ez a tisztelet mindkét irányban tapasztalható volt. Mivel ez a szám annyira súlyos, nem is gondolhattunk volna tökéletesebb vendégszereplőre Winstonnál. Byronból repült át hozzánk, közvetlenül azután, hogy együtt turnéztunk Észak-Amerikában, és Jon otthoni stúdiójában vettük fel a részeit. A brutális hangja egyszerűen darabokra szaggatta a számot, mi pedig el voltunk ájulva a végeredménytől.”

„Olyan, mintha egy tükörképet néznék – mondta a Mirror’s Edge EP-ről a frontember Marcus Bridge. – A múltat és mindazt, amin gondolkodtam, vagy ami az elmúlt kis idő alatt megfogott. Ezekben a dalokban nincs sok pozitivitás, de mégis az elfogadásról szólnak. Azzal, hogy ezeket a dalokat kiadom, remélhetőleg magam mögött tudok hagyni bizonyos dolgokat, és egyfajta új irányt és valami pozitív dolgot találok a tükör másik oldalán.”

NORTHLANE – Mirror’s Edge (04/12)

1. Mirror’s Edge
2. Afterimage (feat. Ian Kenny)
3. Miasma (feat. Winston McCall)
4. Let Me Disappear
5. Kraft (feat. Brendon Padjasek)
6. Dante

KERESÉS
Megjelent a februári
digitális különszám!
febr  |  dec  |  nov  |  okt  |  szept
RÉGI LAPSZÁMAINKAT
  1. KILLSWITCH ENGAGE
    This Consequence
  2. DREAM THEATER
    Parasomnia
  3. TREMONTI
    The End Will Show Us How
  4. OBSCURA
    A Sonication
  5. THUNDERMOTHER
    Dirty Divine
  6. MARKO HIETALA
    Roses From The Deep
  7. LACUNA COIL
    Sleepless Empire
  8. PHOENIX RT
    Amit itt hagyunk
  9. DAWN OF SOLACE
    Affliction Vortex
  10. JINJER
    Duél
  11. SAOR
    Amidst the Ruins
  12. MANTAR
    Post Apocalyptic Depression
  13. DYNAZTY
    Game Of Faces
  14. MAJESTICA
    Power Train
NÉPSZERŰ
FACEBOOK
PETŐFI X HAMMER
az adások archívuma
HAJÓGYÁR x hw