Skip to content

NOCTURNUS AD – Folytatódik Dr. Magus története

Az egykori Morbid Angel dobos és énekes Mike Browning által vezetett Nocturnus AD bejelentette az új albumának megjelenési dátumát: az Unicursal címet viselő hanghordozó május 17-én fog megjelenni a Profound Lore Records gondozásában. A banda máris bemutatta az első ízelítőt a korongról, a klippel kísért „sci-fi őrület”, a CephaloGod képében.

„Az első kislemez a CephaloGod címet viseli, és arról szól, hogy Cthulhut felébresztették a követői ősi álmából, amikor a megfelelő csillagok együtt álltak, és megnyitottak egy portált, amin keresztül átutazhatott, hogy elfoglalja a Földet – tette hozzá a szerzeményhez Mike Browning. – A klipet Wizardhead készítette, az ő egyedi videókészítési stílusa tökéletesen illeszkedett egy olyan lovecrafti koncepcióhoz, mint amilyet ez a dal képvisel.”

„Az Unicursalon Browning a gitárosokkal, Belial Koblakkal és Demian Heftellel, a billentyűs Josh Holdrennel és az új basszusgitárossal, Kyle Sokollal (az Unicursalon a bőgőszólamokat az immár ex-basszusgitáros Daniel Tucker játszotta fel) folytatja Dr. Magus útját a Paradox eseményeit követően – olvasható a Profound Lore közleményében. – Immáron a bioruhájával felfegyverkezve Dr. Magus küldetése az Unicursalon az, hogy átkeljen a kabbalisztikus Életfa szféráin, hogy meghódítsa az egyes szférákat és összegyűjtse a hozzájuk tartozó pecsétet/szimbólumot. Az Unicursal során Dr. Magus kifejezetten Malkuth, Yesod, Hod és Netzach, a Fa alsó birodalmába, a gyökerekhez utazik (Dr. Magus története az album második felén szerepel, míg az album első fele továbbra is az ősi okkult témákat és az ismeretlenből származó rejtélyeket fogja felfedezni, elkülönülve Dr. Magus történetétől).”

NOCTURNUS AD – Unicursal
(05/17 – Prodound Lore Records)

1. Intro
2. The Ascension Throne of Osiris
3. CephaloGod
4. Mesolithic
5. Organism 46B
6. Mission Malkuth
7. Yesod, the Darkside of the Moon
8. Hod, the Stellar Light
9. Netzach, the Fire of Victory
10. Outro

https://nocturnusad.bandcamp.com/album/unicursal

KERESÉS
Megjelent a februári
digitális különszám!
febr  |  dec  |  nov  |  okt  |  szept
RÉGI LAPSZÁMAINKAT
  1. KILLSWITCH ENGAGE
    This Consequence
  2. DREAM THEATER
    Parasomnia
  3. TREMONTI
    The End Will Show Us How
  4. OBSCURA
    A Sonication
  5. THUNDERMOTHER
    Dirty Divine
  6. MARKO HIETALA
    Roses From The Deep
  7. LACUNA COIL
    Sleepless Empire
  8. PHOENIX RT
    Amit itt hagyunk
  9. DAWN OF SOLACE
    Affliction Vortex
  10. JINJER
    Duél
  11. SAOR
    Amidst the Ruins
  12. MANTAR
    Post Apocalyptic Depression
  13. DYNAZTY
    Game Of Faces
  14. MAJESTICA
    Power Train
NÉPSZERŰ
FACEBOOK
PETŐFI X HAMMER
az adások archívuma
HAJÓGYÁR x hw