Skip to content

NINE TREASURES – Mintha újjászülettek volna

A tavalyi év végén a Metal Blade Recordshoz szerződő belső-mongóliai Nine Treasures október 24-én adja ki Seeking The Absolute című albumát.

„A Seeking The Absolute elkészítésekor megpróbáltuk megragadni mindazt, ami mélyen belül igazán izgalomba hoz minket – mondta az alapító énekes/gitáros Askhan. – Azokat a felejthetetlen pillanatokat, amikor az elménk kitárul a végtelen lehetőségek felé. Megnyitunk magunknak egy teljesen új birodalmat, ami ugyan ismeretlen, mégis hihetetlenül izgalmas. Ugyanakkor olyan, mint egy hatalmas kirakós, amelynek a befejezéséhez nyugodt gondolkodásra és aprólékos elemzésre is szükség van. Ezért tekintünk rá úgy, mint az ‘abszolútum keresésére’.”

A Seeking The Absolute első kislemezeként a Real Dream került bemutatásra. Egy olyan dal, amelyet a zenekar Los Angelesben írt meg.

„A Real Dream fordulópontot jelentett az együttesünk számára – folytatta Askhan. – Olyan volt, mintha egy új dimenzióba lépnénk. Ezzel a dallal visszanyertük az önbizalmunkat és áttörtük a hosszú kreatív holtpontot. Olyan volt, mintha újjászülettünk volna. Minden lehetséges szerkezetet kipróbáltunk, és végtelen próbálkozások után összeraktuk a tökéletes hangszerelést. Végül pontosan azt kaptuk, amit elképzeltünk. Megérte a fáradozást!”

NINE TRESURES – Seeking The Absolute
(10/24 – Metal Blade Records)

1. Until Now
2. Indecision
3. Yellow-Black Storm
4. Steel Falcon
5. Real Dream
6. The Ultimate Evolution
7. Just Like You
8. Lonely Old Horse
9. Seeking the Absolute

https://ninetreasures.bandcamp.com

NINE TREASURES – Pozitív energiát vinnének a világba