Skip to content

NIGHTWISH – „Szinte tök biztos voltam abban, hogy ezzel vége a zenekarnak”

Május 28-án és május 29-én livestream koncerteket ad majd a Nightwish, az An Evening With Nightwish In a Virtual World eseményeken a zenekar a virtuális világban felépített The Islanders Arms kocsmában vezet majd elő egy-egy másfél órás előadást, eltérő programmal.

Tuomas Holopainen a brit Hammernek ezt mondta a livestream bulik kapcsán:

Lesznek dalok a legutóbbi albumunkról, ezek világpremiernek számítanak, hiszen még sosem szólaltak meg élőben a turnéink elmaradása miatt. De ezek mellett persze az összes lemezünkről lesznek dalok, ‘best of’ vagy ‘greatest hits’ jelleggel, nevezd ahogy akarod. Annak sosem voltam híve, hogy egy adott albumot az elejétől a végéig eljátsszunk; egy ilyen előadásban számomra nincs meg a kellő drámaiság. És természetesen, mivel Marko elhagyta a zenekart, van néhány olyan dalunk is, amit elő akartunk adni, így viszont nem tudjuk. The Islander, While Your Lips Are Still Red és az Endlessness az új albumról. Alkalmazkodnunk kell a helyzethez…





www.facebook.com/nightwish



Furcsa lesz Marko nélkül játszani?


Marko 20 éven át velünk volt, szóval nagyon furcsa lesz. És amikor bejelentette a dolgot – ez tavaly decemberben volt, amikor küldött nekünk egy kör-emailt -, őszintén szólva, néhány napig teljesen össze voltam törve. Szinte tök biztos voltam abban, hogy ezzel vége a zenekarnak. Emlékszem, felhívtam a gitárosunkat, Empput és megkérdeztem: ‘Szerinted be kéne fejeznünk? Ez már túl sok… mindig történik velünk valami’. Ő meg azt mondta: ‘Igen, csináljuk ezt, nincs jövőnk’.

De aztán pár nap elteltével volt egy rövid megbeszélés az egész zenekarral és a menedzsmenttel, és az lett a végső konklúzió, hogy a zenénk továbbra is adott, megvannak a dalaink és ez a leglényegesebb része ennek az egésznek. Dalokat akarok írni, a zenekar ezeket elő akarja adni… Még annyi mindent nyújthatunk a világnak, hogy adnunk kell egy esélyt magunknak. A másik szempont pedig az volt, hogy 24 év telt el a Nightwish első lemeze óta, és ez egy elég óriási utazás volt. Nem így kellene befejezni.



Infók: www.nightwish.com


Azt csupán pár órával a livestream esemény előtt jelenti majd be a zenekar, hogy Marko Hietalát basszusgitáros/énekest ki is fogja pótolni.








KERESÉS
MEGJELENT A DECEMBERI
DIGITÁLIS KÜLÖNSZÁM!
DIGITÁLIS KÜLÖNSZÁMOK
dec  |  nov  |  okt  |  szept
RÉGI LAPSZÁMAINKAT
NÉPSZERŰ
FACEBOOK
SZERKESZTŐSÉGI KEDVENCEK
Cselőtei László
Cselőtei László
vezető szerkesztő
  1. POKOLGÉP
    Vissza sose nézz
  2. ROAD
    Az utolsó rapszódia
  3. MARILYN MANSON
    One Assasination Under God
  4. AVATARIUM
    Between You god The Deveil and The Dead
  5. VOIDFALLEN
    The Rituals of Resilience
Zubor Olly - 300p
Zubor Olly - 300p
online szerkesztő
  1. GAEREA
    Coma
  2. THE BROWNING
    Omni
  3. TRIBULATION
    Sub Rosa In Aeternum
  4. IOTUNN
    Kinship
  5. VOLA
    Friend Of A Phantom
Posta Janos 24 - 300p
Posta Janos 24 - 300p
szerkesztő
  1. YESTERDAZE
    Don't Bother (dal)
  2. PAPA ROACH
    The Ending (dal)
  3. SEVEN HOURS AFTER VIOLET
    Float (dal)
  4. POPPY
    Have You Had Enough (dal)
  5. AKELA
    Fáklyával a Pokolban (dal)
PETŐFI X HAMMER
az adások archívuma
HAJÓGYÁR x hw