Kiadó: Heavy Psych Sounds Records / Írta: Schmidt Péter / 8

Nem mai motoros az athéni Nightstalker, 36 éve alakultak Athénban, és az egészen korai éra thrash metalja után hamar fordultak rá egy füstösebb, sabbathos/stoneres irányra. Néhány tagcsere lezajlott ugyan náluk, de az énekes Argy Galiatsatos például őstag, és a bőgős Andreas Lagios is 1992 óta itt van. Rajtuk kívül a dobos és egy gitáros jelentik a frissebb vért, tehát négyesben nyomják a kábító témákat, valahol a korai Black Sabbath és a közérthetőbbik énjén megszólaló Monster Magnet világának metszéspontjában.

A Return… a kvartettnek már a hetedik nagylemeze (két EP, egy élő album és egy koncertvideó még az említést érdemlő termés), és azt kell mondjam, baromi hangulatos és húzós anyaggal álltak elő már megint. Jómagam az épp két évvel ezelőtti budapesti fellépésük kapcsán kattantam rájuk, azóta alaposan végig is rágtam magam a diszkográfián. Fő favoritom, a 2012-es Dead Rock Commandos szintjét ugyan nem ugorja meg a friss eresztés, de ettől még egy baromi hangulatos-utaztatós cucc ez, ami ugyanakkor a húzós tempókban és a jól eltalált, hatásos riffekben sem szenved hiányt. A fazonra a korosabb Robert Plant és szegény Eric Wagner (RIP) közt félúton lévő Argy hangjában és dallamvilágában a fiatal Ozzy nagyon ott van, de néhol Dave Wyndorf is kiinteget a hangszálai közül.

Különösebben eredetinek ezek fényében még véletlenül sem mondanám a bandát, viszont tényleg klasszul működő dalokat hoztak össze (szám szerint nyolcat, 38 percben), amik egyszerű-fogós vonalvezetésükkel és jólesően búgós hangzásukkal húznak magukkal. Az első három nóta – Dust, Heavy Trippin’ és Uncut – egyébként egész lendületesen indítja a mókát, ezeket követően vált kicsit gondolkodósabb-elszállósabb irányba a műsor. Persze a konkrétabb, fajsúlyosabb mozzanatok azért ezekben is megvannak. Személyes kedvencből kettő is akad itt: az egyik a lassan építkező, fokozatosan besúlyosodó Shallow Grave (melynek szövege Argy elhunyt édesapjának állít emléket), a másik meg a záró Flying Mode, ami hangulatában éppen olyan, mint amit a címe sugall, zeneileg meg remekül vonultat fel mindent, amitől ezt a lemezt szeretni lehet. Az erős nyolcas mindenképpen kijár – talán még a kilencest sem sajnálnám, ha nem ismerném a 2012-es, valóban faltól-falig top albumukat.