Skip to content

„Nem elég belőled egyetlen élet…” – MAGOR: Egy perc

Új dallal, és a hozzá készített videóklippel jelentkezett a jászberényi székhelyű, idén 15 éves Magor. Az utóbbi időszakban több tagcserén is átesett heavymetalcore banda tavaly ősszel stabilizálta felállását, akkor pár koncerten meg is mutatták magukat, a közös munka első gyümölcse pedig a most bemutatásra kerülő Egy perc című friss szerzeményükben öltött testet.

Speck Roland énekes a tagcserékről:
“A tavalyi évünk teljesen ráment a tagcserékre. Először Csatai Zoltán érkezett, aki az első lemez előtt már dobolt a zenekarban, és volt egy ‘kihívója’ is, Fekete Bálint, aki szintén dobos, de amikor mi Zolit választottuk a posztra, akkor ő két hét alatt megtanulta az összes gitártémát, mert, hogy annyira itt akart játszani. Végül Fülöp Tibor érkezett, akit a Cry Free nevű Deep Purple cover formációból lehet ismerni. Ő két dolgot szeretett volna elkerülni, az egyik, hogy ne magyar nyelven éneklő zenekarban játsszon, illetve olyan bandában sem akart gitározni, ahol hörgés vagy üvöltés van. (nevet) Aztán, ahogy hallgatgatta a dalainkat, elismerte, hogy a szövegekre jobban odafigyelve egész más megvilágításba került az egész, így végül csatlakozott hozzánk.”

A dalról és a klipről:
“Tibi hozott egy jó alapot, amit szétszedtük, picit alakítgattunk rajta, Zoli (Inges Zoltán – basszusgitár) megírta hozzá a kamuangol énekdallamokat, én pedig Tibi segítségével a rendes szöveget. Utóbbiról annyit, hogy szerintem mindenki életében vannak olyan emberek, akikkel nem teljesedett ki egy kapcsolat, és bizonyos oknál fogva már nem is fog, de mindenki abban reménykedik, hogy majd egy másik életben ez helyrehozható, megoldható. Tehát egy perc nem elég, hogy ez kiteljesedjen… Van is a dalban egy olyan sor, hogy ‘Nem elég belőled egyetlen élet’. Idén 15 éves a zenekar, és ezt jó lenne mondjuk év végén egy nagylemezzel, megünnepelni, így ez a most bemutatott új nóta akár ennek az előfutárának is tekinthető.”

Szombaton elindult a zenekar tavaszi koncertsorozata – az alábbi helyeken lehet találkozni a Magorral:
04.15. Miskolc / Corner Stage
04.21. Jászberény / Pótkerék Csárda
04.28. Dunaszerdahely / Soul Hunter
04.29. Budapest (szervezés alatt)
05.05. Szombathely / Végállomás Klub
05.06. Kaposvár / Hangár

Magor FB-oldal: https://www.facebook.com/magorzenekar
Magor az online felületeken: https://songwhip.com/magor

nka
KERESÉS
Megjelent a februári
digitális különszám!
febr  |  dec  |  nov  |  okt  |  szept
RÉGI LAPSZÁMAINKAT
  1. KILLSWITCH ENGAGE
    This Consequence
  2. DREAM THEATER
    Parasomnia
  3. TREMONTI
    The End Will Show Us How
  4. OBSCURA
    A Sonication
  5. THUNDERMOTHER
    Dirty Divine
  6. MARKO HIETALA
    Roses From The Deep
  7. LACUNA COIL
    Sleepless Empire
  8. PHOENIX RT
    Amit itt hagyunk
  9. DAWN OF SOLACE
    Affliction Vortex
  10. JINJER
    Duél
  11. SAOR
    Amidst the Ruins
  12. MANTAR
    Post Apocalyptic Depression
  13. DYNAZTY
    Game Of Faces
  14. MAJESTICA
    Power Train
NÉPSZERŰ
FACEBOOK
PETŐFI X HAMMER
az adások archívuma
HAJÓGYÁR x hw