Skip to content

NEEDLESS: Premonition

Kiadó: Inertial Music / Írta: Gáti Viktor / 9

Hihetetlen, de igaz: a Dánszentmiklósról indult Needless már túl van a második X-en. A kvintett pályafutása különösen az utóbbi években lett alaposabban dokumentálva, főképp a 2022-ben megjelent, első külföldi kiadós LP, a The Cosmic Cauldron nemzetközi szinten is lelkes fogadtatásának köszönhetően. Az ekkoriban készült cikkek, interjúk részletesen taglalják a zenekar útját, amely alapján kijelenthető, alaposan megdolgoztak a srácok a sikerért, amely a Premonition című új, sorrendben harmadik albumon hallottak alapján várhatóan újabb fokozaton fogja kísérni a munkásságukat.

A TCC számomra a bölcsője volt annak a lenyűgöző produkciónak, amit ez a nyolc dal örökít meg szűk háromnegyed órában. Az előd lemez magában hordozta az itt hallható magas színvonalú, izgalmas mintázatokat szép számmal tartalmazó dalszerzés csíráját, egy kiforratlanabb, homogénebb formában. Emellett meglehetősen gyenge pontnak tűnt nekem az ének. Nem tudom, mennyire szándékos, de ezúttal hol A. A. Nemtheanga (Primordial), hol a szárnyait bontogató Anders Fridén (In Flames) ugrik be, sőt egyfajta Robb Flynn/René Pedersen (Mercenary) hibridre is emlékeztet olykor, s mindez nagyon pozitív érzést kelt bennem. Mindent egybevetve, Forczek Ádám énekes (lásd még Damnation, Nefalem) őrületes mértékű fejlődést és a zenének olykor heavy/power metalos jelleget hozó sokszínűséget mutat be ezen az anyagon, amit négy hangszeres társa szintén le tudott követni a Nocturnus- és Vektor-utóérzést sem nélkülöző muzsikában: szájtátva lehet fülelni a rengeteg történést a gitárfutamokban, az ötletes dobjátékban, a bőgő által megrántott dallamfolyamokban.

Folyamatosan akad felfedezni való a számokban, de aktuálisan a roppant változatos Twilight Cradle, az epikus magasságokat ostromló Constellations és a nagy eséllyel az esztendő legjobb záródarabjaként diadalmaskodó Worlds Forgotten, Dreams Undone a fő kedvenc. Ezen felül a Dark Epiphany egy roppant különleges melodeath/folk darab, némi doom-death/goth érzékenységgel, hangulatos szaxofonszólóval.

Minden elismerésem a Needlessnek, és úgy gondolom, nem puszta udvariaskodásból lehet további szintlépést és sikereket kívánni számukra. Ez a teljesítmény túlmutat földrajzi helyzeten és online jelenléten. Lehetne 100 pontos magyar lemeznek értékelni a Premonitiont, de ez még inkább egy globális mértékben bivalyerős kilences.

(A lemezkritika eredetileg a 2025. júniusi digitális különszámban jelent meg.)

„A dánosi székhelyű banda albumról albumra kifinomultabb muzsikát kínál. Jelenleg gyönyörűen formázott melódiákkal, progresszív, enyhén elektronikus, epikus, melankolikus témákkal gazdagítják black/death metaljukat. A Heresy idején szerintem kiröhögöm, aki azt mondja, hogy idővel erre az útra tévednek majd a fiúk, de most itt vannak és ez az út is az övék. Zseniális!”
– Kánya Ferenc / 10

„Folytatódik a Needless űroperája, amitől ismét leesik az állam. A srácok ismét nagyon komolyat betonoznak!”
– Szénégető Richárd / 9

„A Needless lemezein fokról-fokra jól kivehető a fejlődés. Egy cseppet sem csodálkozom rajta, hogy a dánosiak immáron egy olasz kiadónál adhatták ki legújabb alkotásukat. A sokszínű (és sokhangzású…) dalok hallatán van egy olyan érzésem, hogy ez még messze nem a fejlődési út vége!”
– Zubor Olly / 9

„A név azt jelenti: szükségtelen. A csapat muzsikája ennek pont, hogy ellentmond. A dánszentmiklósi brigád komoly, lendületes prog / death muzsikát villant harmadik albumán. Élőben, jó megszólalással nagy élvezet lehet ezt hallgatni!”
– Cselőtei László / 8

„Fogós prog-death némi kikacsintással a black és a thrash irányába is. Jól kimunkált dalok, magukkal ragadó melódiák, biztos és merész hangszeres teljesítmények. Abszolút érezhető az albumon, hogy nagyon komoly munka van mögötte. Talán egy magabiztosabb torok jól jönne a tiszta énekhez, de így is abszolút tetszetős és élvezhető zene.”
– Gyuricza Ferenc / 8

„Az ‘akikre büszkék lehetünk’ rovatunk (lassan állandó) szereplője. Bravó!”
– Pintér Miklós / 8

„Megint egy hazai zenekar, akikre büszkék lehetünk. Progosnak is nevezhető, szövevényes, minden death metalos agresszivitása mellett is kimondottan muzikális anyag a Premonition – talán a dallamosabb(nak szánt) énektémákon csiszoltam volna még, de a végeredmény így is okés. Nemzetközi vizeken is megállja a helyét ez a produkció.”
– Schmidt Péter / 8

„Jófajta elegye az őrléseknek, a dallamosabb témáknak, a komplex megoldásoknak. A tiszta ének néhol lehetne jobb, de így sem ront az összképen.”
– Uzseka Norbert / 8

KERESÉS
DIGITÁLIS KÜLÖNSZÁM
2025. augusztus
RÉGI LAPSZÁMAINK
PARKWAY DRIVE - Trailer
PETŐFI X HAMMER
az adások archívuma