A dánszentmiklósi Needless harmadik nagylemeze, a Premonition májusban jelent meg, a második album után szintén egy külföldi kiadó, ezúttal az Inertial Music gondozásában. A közel háromnegyedórás dalcsokor temérdek izgalmas részletet rejt a kreatív extrém zenék kedvelői számára, mindezt nemzetközi színvonalon prezentálva. Gáti Viktor kérdéseire Forczek Ádám énekes/dalszerző és Bánfalvi László basszusgitáros válaszolt.
Szöveg: Gáti Viktor · Fotó: zenekari archívum
–
Gratulálok az új lemezhez! Milyenek az eddigi visszajelzések? Olyanok, amilyenre számítottatok?
Laci: „Köszönjük. Hála az égnek a visszajelzések sokkal jobbak, mint amire számítottunk. De ez igazából minden lemezmegjelenésünk alkalmával így volt. Ahogy ez a kis országunk underground zenekarainál lenni szokott, sosem hiszünk magunkban eléggé, csak bízunk benne, hogy elérjük a remélt szintet a zenénkkel.”
A The Cosmic Cauldronnal meglehetősen magasra tettétek a lécet, minden tekintetben: zene, történetmesélés, produkció, vizualitás… és ez a hazai és nemzetközi, egybehangzóan pozitív visszajelzésekben is visszaköszönt. Hogyan álltatok neki az új lemez munkálatainak? Nem nehezedett rátok nyomás a TCC sikere okán?
Laci: „Nyomás mindig van. Most szerettünk volna valami újat kipróbálni, illetve kitolni a komfortzónát. Valójában mindig ez van, így ezzel újat nem mondtam.”
Ádám: „Volt nyomás, bár én nagyon bíztam az új lemezben már a kották írása során is. Megvoltak most is azok az objektívebb észrevételek, amiket magunkkal vittünk a TCC kritikáiból, és ezekre odafigyelve alkottuk a Premonitiont. Emellett szerettünk volna egy befogadhatóbb lemezt, ami ezúttal nem a nyakatekertségében próbál előre mutatni, hanem hangulatában progresszív.”
A Premonition egy kiemelkedő technikás/progresszív death/thrash/black metal mű lett, ami minden szempontból előrelépést jelent, amely mögött kétségkívül óriási munka van/volt. Elárulnátok néhány kulisszatitkot, amely kulcsfontosságú volt a végeredmény elérésében?
Laci: „Most volt először, hogy mindenki a saját hangszere szerinti sávokat tette hozzá a nagy egészhez, és sávról sávra építettük fel a zenét. Az alapok legjavát Ádám hozta, és azokat csinosítgattuk. Mivel gitárcentrikus a zene, így az született meg először, majd követte a dob, illetve az üresebb részeket kitöltötte a basszus, majd lett egy szintis aláfestés. Így rendezettebbek is lettek a dalok. Szintén fontos szempont volt, hogy legyen egy kicsit szellősebb az összkép. A korábbi albumoknál több kritika érkezett arra vonatkozóan, hogy túl tömények lettek a számok.”
Ádám: „Ezúttal mind a nyolc tétel kottáját én írtam meg. Az előző lemezeken mindig többen ollózgattuk össze apróbb szeletekből a nótáinkat. Ezzel a módszerrel most szakítottunk, és teljes nóták alapjait hoztam én, a többiek pedig a saját ízlésük szerint alakították a rájuk eső sávokat a végeredményig. Talán karakteresebb és áramvonalasabb dalokat sikerült így készíteni.”
A TCC egy eléggé kötött történet mentén halad. Hasonlóan épül fel a Premonition is?
Ádám: „A mostani anyagnál szakítottam ezzel a mentalitással. Nincs konkrét koncepció a Premonition szövegeiben. Bár van központi mondanivaló, de most a klasszikus dalcsokor struktúrát alkalmaztam, hogy mindezt közvetítsem. Líraibb lett a szokásos próza helyett, és jobban is esett felszabadultabban írni. Sokszor a zenét követhettem a szavakkal és kifejezésekkel, tudtam kísérletezgetni velük, nem szabott gátat semmilyen fix narratíva.”
A lemezborító hűen tükrözi a zenei/szövegi koncepciót. Első pillantásra azt gondoltam, Adam Burke, egyik kedvenc illusztrátorom munkája. Hogyan kerültetek kapcsolatba a tényleges alkotóval, Ryan T. Hancockkal? Milyen volt a közös munka?
Ádám: „A Vektor Terminal Redux lemeze óta nagy rajongója vagyok én is Adam Burke-nek. Mindig megnézzük, hátha most van-e valami előkészített dolga, amit használhatnánk, de ha van is, általában jön a csúnya felismerés, hogy bilibe lóg a kezünk, mert jóval magasabb ligában játszik, amit anyagilag luxus lenne lekövetni egy ilyen kis zenekarnak, mint mi vagyunk. Több hozzá hasonló művészt követek, és így akadtam rá Ryanre az egyik Terminalist-lemez borítója révén, akiket szintén nagyon bírok. Ryan nagyon szerény és kedves arc, szuper volt vele együtt dolgozni. Ezúttal saját ötletet vittünk, hogy lefestessük, és neki sikerült túlszárnyalnia minden elvárásunkat.”
Az album CD- és vinylformátumban is megjelent, valamint egy speciális csomag részeként, limitáltan egy pólót is hozzácsaptatok, amelyet a Dark Tranquillity korábbi zenei agya, a zenekar vizualitásáért továbbra is felelős Niklas Sundin tervezett. Hogyan jött ez az együttműködés?
Ádám: „Az Inertial Music feje Enrico Longhin, aki többek között a The Moor zenekar frontembere is, és nagyon jó kapcsolatot épített ki Niklassal. Jelenleg az Inertial Music adta ki Sundin egyik aktív projektje, a legújabb Mitochondrial Sun anyagot is, valamit van egy közös projektjük, a Time And The Hunter, amiben szintén kísérletezősebb zenét játszanak közösen. Még Mikael Stanne (a Dark Tranquillity énekese) is feltűnik velük egy dal erejéig. Niklas amúgy dolgozott már a kiadó több kiadványán is eme barátság révén, így innen jött a lehetőség, hogy a mi pólónk új designját is ő fogja megtervezni.”
A júniusi lemezbemutató koncerten a teljes új albumot eljátszottátok. Külföldön már évek óta jól működik az ilyesmi, de itthon ez nem egy kifejezetten elterjedt dolog…
Laci: „Sosem követtük a trendeket. Végre volt időnk az egész lemezt együtt megtanulni és egy új műsort összerakni, így nem is volt kérdés, hogy az összes számot eljátsszuk. Szerettünk volna még egy-egy meglepetés számot hozzá csapni, de az élet úgy hozta, hogy két másik zenész és immáron jóbarát segít ki minket (Christobal Romero és Ferenczi Márton) a koncerten, és nem szerettük volna őket további tanulnivalóval ellátni.”
Mit jelent számotokra a népszerűség?
Laci: „Szeretnénk, ha minél több emberhez eljutna a zenénk. Én akkor érezném igazán népszerűnek magam, ha fiatalok hallgatnának minket, mint mi anno a házibulikban a nagyobb neveket.”
Ádám: „Minél több emberben nyomot hagyni a zenénkkel. De ez talán addig tud egészséges törekvés lenni, amíg nem kizárólagos cél, hanem az alkotás szeretetének gyümölcse.”
Mi a legemlékezetesebb koncertélményetek, legyen az jó vagy rossz? Jelenleg mi a legnagyobb vágyatok/célotok a koncertezéssel kapcsolatban?
Laci: „Amikor Dániában volt szerencsénk másodjára zenélni, és láttuk, hogy milyen tömeget mozgatunk meg, illetve többen a dalszöveget ordították, az nagyon szürreális volt. De ott más a metalkultúra. Azután a buli után nagyon lehangoló volt itthon bármit is csinálni. Szeretnénk itthon egy reális célként fesztiválzenekarrá válni.”
Ádám: „Pár komolyabb fesztiválon és koncerten kívül tovább nem látunk és nem is vágyunk. Szeretnénk különleges élményt adni a koncertekkel, ami nemrégiben fogalmazódott meg, mint új cél. Minőség a mennyiség felett.”
Hogy látjátok a Needless és a színtér jövőjét?
Laci: „Ahogy látom a reális jövőt, nagyjából az előbb említett célt szeretnénk elérni. Mindenkinek van családja, munkája, felépített egzisztenciája, ami mellett több nem fér bele. Havi egy-két koncert és kész. Új anyagok írása menni fog tovább, az biztos.”
Ádám: „Sokszor eszembe jut egy furcsa analógia, valahányszor a színtér jövője kerül szóba. Ma, ha valaki jazzt akar élőben hallgatni, beül egy igényesebb klubba, és néhány tucat műkedvelő társaságában meghallgat egy zenekart. A távoli jövőben valami hasonlót látok egyre valóságosabbnak a metal számára is. Az itthoni szcénát nézve megvan az a pár száz fős kemény mag, főleg Budapesten, akik egyszerre die-hard fanatikusok, koncertlátogatók, zenészek, vagy zenéhez kötődő szakmabeliek. Mindenki ismer mindenkit. Az ő szenvedélyük tartja jelenleg életben ezt az egészet. Hogy ez hogyan tudna duzzadni, és virulensebbé válni a mai világban, azt nem tudom.
A ’csodás’ közösségi médiának hála egyre több a buborék, ami elválasztja az embereket egymástól, és egyre kevesebb közösen megélhető kulturális metszéspont van. Úgy tudnak előadók milliós követővel felfejlődni, és egy arénát megtölteni, hogy az emberek nagy részének fogalma sincs róluk.
Régen mindenki ismerte Michael Jacksont, lehettél te metalos vagy épp teljesen átlagos rádióhallgató, ahogyan a szcénán belül is voltak közös megélések, például egy este induló metalklipes blokkal a Viva TV-n. Egy-egy friss banda is olyan csatornákon tudott érvényesülni, ahol a legnagyobbak is futottak, így hamar bekerülhettek ezekbe a közös metszéspontokba. TV, rádió, magazin: jól körülhatárolható fix felületek, amik mérvadóak voltak az emberek számára. Ha egy zenekar jó zenét játszott, és oda bekerült, akkor sok metaloshoz eljutott.
Ma már ennek csak a látszatát adják a Facebook és társai. Mindenki a saját buborékját fújja, ki pénzzel, ki organikusan, engedelmeskedve egy algoritmus szeszélyeinek. Azon kívül, hogy jó zenét játszol, ha érted, és meg tudod szelídíteni az algoritmust, akkor sikeres leszel, és megtöltöd az arénát, ha nem, akkor elveszel a zajban. A metalban, mivel egy marginalizált műfaj, mindez sokkal nehezebb…”
SAJÁT SZAVAIKKAL: Premonition
A Needless friss albuma, a Premonition nyolc dalán Katona Kristóf gitáros kalauzolt végig bennünket.
Kristóf: „Azt hiszem, nem szokványos olyan szemüvegen keresztül nézni egy lemezt, mint ahogyan most én teszem. Nem titok, hogy mikor én állandó tagja lettem a zenekarnak, a dalok már készen voltak, így nekem azokat ’csak’ meg kellett tanulom. Mivel azonban az előző évben már session gitárosként a fedélzeten tudhattam magam, a korábbi két album számaival is volt lehetőségem közelről megismerkedni.”
Derelict – „Rendkívül energikus darab, igazi nyitónóta. Nekem már itt nagyon elvált a Premonition az elődöktől, sokkal jobban együtt dolgozik a két gitár, mint korábban. Fogós a dal refrénje, és bár technikailag kihívás (ahogyan az egész lemez az), zeneileg mégis könnyeden gördülnek egymásba a témák.”
Metatrons in Sunken Arks – „Nem titkolt véleményem szerint az album húzószáma! Az elejétől kezdve átjön egyfajta eufórikusan túláradó energia. Bár technikailag számomra talán ez volt a legnagyobb feladat, nem tudod nem élvezni, ahogy riffről riffre beránt a dal, és mikor azt hinnéd, lélegzethez jutsz, akkor rátesz még egy lapáttal! Még grandiózusabb az élmény, ahogy a két gitár szólam próbálja egymást túllicitálni a szólókkal.”
Twilight Cradle – „A klipes dal. Míg az első két tétel egy-egy energiabomba volt, ezen a ponton elkezdi megmutatni a lemez az igazi mélységeit. Szerintem a Twilight a legkomplexebb dal a lemezen, ennek ellenére egy pillanatra sem unalmas. Nekem ez a nóta olyan volt, mint egy igazán jó film, amit ha sokadjára nézel is meg, találsz benne egy újabb aspektust, ami szerint értelmezheted a benne lejátszódó jeleneteket.”
.
Constellations – „Érzek egy Derelict-Metatron és Twilight-Constellation párosítást. Ebben a dalban is kiemelkedő volt nekem, hogy mennyire jól dolgoznak együtt a hangszerek. Azt hiszem, az album védjegye lesz – ami a lemezt hallgatva nem feltétlenül jön át a hallgatónak, de színpadon mindenképp látványos lesz, hogy mindig van az egyik gitárnak válasza a másik dallamos kis betétjére vagy grandiózus szólójára.”
As Our Citadels Burn – „Talán a legegyszerűbb dal a lemezről a Citadels, a szó jó értelmében. Kifejezetten kellemes felüdülés volt az a black metal-os beütés, ami számomra eddig nem volt meg a Needlessben. Sokszor az egyszerű a nagyszerű, ez a szám a lemez többi részéhez képest ’csak’ végig zúz rajtad, és pont ezért kiváló darab.”
Dark Epiphany – „Bizonyos szempontból a Dark Epiphany nekem a Metatron féle energia és eufória párja, csak épp ennek a tengelynek a másik pólusáról. Nincs az a féktelen sebesség és darálás, sokkal inkább egy epikus mű, de abból a fajtából, amire nem tudod abbahagyni a bólogatást.”
The Outer Reach – „Az Outer Reachben előjön ugyanaz a bólogatós lüktetés, mint a Dark Epiphanyban, csak éppen a döngolős fajtából. Nekem ez a lemez morcosan, szájat lebiggyesztve headbangelős dala.”
Worlds Forgotten, Dreams Undone – „Ahogyan a Derelict berúgja az ajtót, úgy a Worlds egy hibátlan levezetés. Nagyon sokszínű a dal, és van benne egy olyan szürke melankólia, amitől egyszerre örülsz és szomorodsz el. Ezt a dalt és egyben a lemezt végig hallgatva egyszerűen meg kell állnod egy pillanatra, és végig kell gondolnod, mi is történt. Újfent rendkívül izgalmas, ahogyan együtt dolgozik a két gitár. Lemegy ez a nóta, és van rajtad utána egy ilyen ’Na akkor hogyan tovább?’ érzés.”
–
(Az interjú eredetileg a 2025. júliusi digitális különszámunkban jelent meg.)
-x-
