Kiadó: Nuclear Blast / Írta: Schmidt Péter / 8
Éppen 20 éve alakult meg a német dallamos doom/death metalban utazó Nailed To Obscurity, akiket – igaz, előzenekari státuszban – korábban már Magyarországon is üdvözölhettünk. Én is így találkoztam velük először, és bár különösebben eredetinek nem találtam a brigád zenéjét, az gyorsan lejött, hogy a zsáner keretein belül azért kimondottan színvonalas nótáik vannak. Látszott-hallatszott, hogy szívből jön náluk ez az egész, jól ráéreztek a lényegre mindenféle szempontból, és élőben is becsülettel teljesítettek. A Paradise Lost, a My Dying Bride, a korai és középkorszakos Anathema, a Katatonia, vagy kicsit későbbről a Novembers Doom, netán akár az Insomnium és az In Mourning híveinél jó esélyeik vannak/lehetnek, amit nem csak a koncertteljesítményük, de a lemezeik alapján is bátran lehet kijelenteni. Szépen, egyenletes tempóban, tudatosan építkeznek, két évtized alatt most érkeztek el az ötödik album kiadásához – épp ideális ez a mértékű aktivitás.
Sok egyebet a Generation Of The Void kapcsán sem tudok leírni ahhoz képest, amiket az imént az előzményekről olvashattál. Az irányvonal, az abból kihallható hatások terén nincs különösebb változás – ami a koncertes tapasztaláshoz képest más/több, az a tiszta énektémák (amikből elég sok van) magabiztosabb prezentálása. Ebben vagy komoly befektetett munka, vagy stúdiótechnika van, erre egy újabb élő találkozás után tudnék csak válaszolni. Mindkét verzió elképzelhető. Raimund Ennenga dallamai mindenesetre kifejezetten jók.
A Glass Bleeding, Liquid Mourning dalkettős meglehetős vehemenciával indítja az albumot, ezek amolyan klasszikus vonalvezetésű, fortyogósabb doom/death tételek, előbbiben még blastbeat-közeli tempózásokat is hallhatunk. A Spirit Corrosion már melodikusabb és melankolikusabb vizeken evez jobbára, itt elég erősen van jelen a középkorszakos Katatonia szellemisége. A címadóra mindez még hatványozottabban igaz, míg később aztán a klasszikus old school, hörgős doom/death jelleg is vissza-visszatér. Nagy vonalakban elmondhatjuk, hogy a két világ egyfajta ötvözetét játssza 2025-ben a Nailed To Obscurity. Ami egyértelmű erőssége az anyagnak, az a gitárjáték, a hatásos riffek mellett kifejezetten ízléses, hangulatos harmóniameneteket szállít a Volker Dieken/Jan-Ole Lamberti páros. Ugyancsak tetszetős Jann Hillrichs dobolása, aki ügyes díszítésekkel, klassz pörgetésekkel dobja fel a ritmusalapokat úgy, hogy közben mégsem játssza túl a szerepét. Az ő ügyködésére már koncerten felfigyeltem, és itt is igen jókat üt. A lemezanyag egyébként nagyon szépen, letisztultan, de mégis kellő súllyal szólal meg, köszönhetően Jacob Hansen és a társproduceri teendőket ellátó V. Santura (a Dark Fortress és a Tryptikon gitárosa) szakértelmének.
Aláírom, hogy eredetiség terén nem a NTO a színtér csimborasszója, de az biztos, hogy értő kézzel és szívvel művelik ezt a komor, melankolikus, dallamos irányvonalat, van érzékük a hangulatteremtéshez. Egy nyolcast ez nálam most simán megér.
