Készül az új Nagaarum lemez, a Covid Diaries, és most már a harmadik új dallal is lehet ismerkedni, ennek Superstitious Remedy a címe. Amint a teljes mű összeáll, a Nagaarum Bandcamp oldalán lesz egészében és ingyenesen letölthető.
„A babonák sok ezer év múlva is bennünk élnek. Neill DeGrasse Tyson – Cosmos: A SpaceTime Odyssey című ismeretterjesztő sorozatában mesél az alakfelismerő képességünkről, amikhez a legrégebbi babonánk az égi jelek figyelése kötődik. Csillagjegyek, csillagjóslás, együttállások, hullócsillagok, üstökösök, holdfázisok, és még sorolhatnám. Kiélezett történelmi időkben, amilyent most is élünk, különösen babonássáválunk, ezeken a tévhiteken keresztül birodalmak eshetnek egymásnak, társadalmak változhatnak meg. Hogy a jövő mit hoz a 2020-as nagy járvánnyal kapcsolatban, ez még rejtély, de az biztos, hogy a nap mint nap megkötött alkunk az ájtatossággal kihatással lesznek erre…

…Ezúttal Szabó Rolandon kívül feltűnik Betty V. is, aki jó füllel érzett rá, hogy a dal második felében hallható szaggatott riff mit kíván – női éneket. Az ő ötlete volt, én meg elfogadtam.„


