Skip to content

MYRKUR – Októberben új lemez!

A Myrkur a mai napon bemutatja Amalie Bruun személyes mitológiájának következő fejezetét, új irányt mutatva a titokzatos zeneszerző, multizenész és énekesnő számára. A gyermeke születése és az azt követő érzelmi viharok értelmezése által fémjelzett, hamarosan megjelenő Spine című albuma egy új irányt jelöl ki a művész számára, életének legzavarosabb időszakán keresztül az új, műfaji korlátoktól mentes, az érzelmi és hangzásbeli kontúroknak teret adó területeken is túlra.

A Myrkur ezúttal újra összeállt Randall Dunn producerrel, a Sigur Rós izlandi stúdiójában, a Sundlauginban, hogy feldolgozza az ellentétet az anya és gyermeke közötti legmélyebb emberi kapcsolat és az egyre inkább eltávolodó, elidegenedő világ között, eljutva a világjárványok okozta korlátozásoktól és elszigeteltségtől a mesterséges intelligencia térnyeréséig. De ha a bezártság klausztrofóbiája hatással is volt az albumra, zeneileg ez a Myrkur eddigi legnyitottabb lemeze. Amalie Bruun kristálytiszta éneke egy hiperérzékeny barométer, finoman ráhangolva azokra az állapotokra, ahol a boldogság, a szorongás, a gyász, az intimitás és a pszichés bolyongás egymás mellett léteznek, zenei hátterének szerteágazó jegyeit új, magával ragadó és izgalmas formákba szőve.

A Spine album első kislemeze, a Like Humans szintén a mai napon került bemutatásra, amelyben a lágy, légies szerkezetek és az aggodalomkeltő, lüktető aláfestések keverednek, miközben Amalie Brunn hangja úgy lebeg felettük, mintha egy másik dimenzióból érkezett volna.

„Amikor a Like Humans dalt írtam, nagyon elszakítottnak és elszigeteltnek éreztem magam az emberiségtől – vallotta be Amalie. – Az érintés hiánya és az anyaság első éveiben való létem arra kényszerített, hogy olyan módon váljak emberré, ahogyan azt soha nem gondoltam volna. Azáltal, hogy egyszerre mentem keresztül ezeken a változásokon, kétségbeesetten vágytam arra, hogy kapcsolatot érezzek a földdel és az emberekkel. Ennek az albumnak a megírása és felvétele segített meggyógyulni és sikeresen megvalósítani ezt az álmot.”

A Spine egy olyan cím, amely számos erős jelentéssel bír: növekedés, erő, dac, létezésünk magja és rugalmasság. Ez az, ami fenntartja az embert, és lehetővé teszi számunkra az újjáépülést. Ez egy olyan album, amely magában foglalja mindezeket a tulajdonságokat – az újjászületés aktusát, amely egyensúlyt teremt a legeuforikusabb és legsötétebb pillanataink között.

Az albumon a következő szerzemények fognak felsorakozni:

Balfaerd
Like Humans
Mothlike
My Blood Is Gold
Spine
Valkyriernes Sang
Blazing Sky
Devil in the detail
Menneskebarn

A Spine október 20-án jelenik meg, a Relapse Records gondozásában, CD-n, vinylen és digitális formátumban. További részleteket a különböző spéci vagy deluxe változatokról, beleértve a „Ten Bands, One Cause” mellrákellenes kampányhoz készült babarózsaszín verziót is, itt találhattok:
MYRKUR – Spine (orcd.co)
MYRKUR „Spine” – Relapse Records Official Store

KERESÉS
MEGJELENT A DECEMBERI
DIGITÁLIS KÜLÖNSZÁM!
DIGITÁLIS KÜLÖNSZÁMOK
dec  |  nov  |  okt  |  szept
RÉGI LAPSZÁMAINKAT
NÉPSZERŰ
FACEBOOK
SZERKESZTŐSÉGI KEDVENCEK
Cselőtei László
Cselőtei László
vezető szerkesztő
  1. POKOLGÉP
    Vissza sose nézz
  2. ROAD
    Az utolsó rapszódia
  3. MARILYN MANSON
    One Assasination Under God
  4. AVATARIUM
    Between You god The Deveil and The Dead
  5. VOIDFALLEN
    The Rituals of Resilience
Zubor Olly - 300p
Zubor Olly - 300p
online szerkesztő
  1. GAEREA
    Coma
  2. THE BROWNING
    Omni
  3. TRIBULATION
    Sub Rosa In Aeternum
  4. IOTUNN
    Kinship
  5. VOLA
    Friend Of A Phantom
Posta Janos 24 - 300p
Posta Janos 24 - 300p
szerkesztő
  1. YESTERDAZE
    Don't Bother (dal)
  2. PAPA ROACH
    The Ending (dal)
  3. SEVEN HOURS AFTER VIOLET
    Float (dal)
  4. POPPY
    Have You Had Enough (dal)
  5. AKELA
    Fáklyával a Pokolban (dal)
PETŐFI X HAMMER
az adások archívuma
HAJÓGYÁR x hw