Skip to content

MY CHEMICAL ROMANCE – Nyolc év után itt az első új dal: The Foundations Of Decay

A 2014-es Fake Your Death dal óta nem adott ki új zenét a My Chemical Romance, most azonban megtört a jég, itt az új daluk, a The Foundations Of Decay.

A My Chemical Romance 2013 márciusában oszlott fel, majd hat évvel később tért vissza. 2019 decemberében azonban mindössze egyetlen új koncertet tudtak adni, mert jött a járvány, így minden koncertdátumot el kellett halasztaniuk. 2020 nyarán a soproni Volt fesztiválon is játszottak volna…

Most azonban már nincs akadálya a turnézásnak, így lesz magyar koncert is, 2022. június 7-én a Budapest Parkban.


A 2000-es évek egyik legsikeresebb pop-punk-emo csapata, a My Chemical Romance 2013-ban jelentette be feloszlását. Bár visszatérésükre a vírushelyzet miatt többet kellett várni, a MCR egy masszív világkörüli turnéval hálálja meg a rajongók kitartását, és természetesen a magyar rajongók sem maradnak ki a sorból!

2022. június 7-én Gerard Way-t és csapatát túl hosszú kihagyás után nézhetjük meg, és minden bizonnyal magukkal hoznak olyan slágereket is, mint a Na Na Na, a Teenagers vagy éppen a Helena.














KERESÉS
Hammerworld No. 350
kapható országszerte!
GYŰJTŐI KIADÁSOK
korábbi lapszámainkból
FACEBOOK
NÉPSZERŰ
PETŐFI X HAMMER
minden kedden 22 órától!
SZERKESZTŐSÉGI KEDVENCEK
Cselőtei László
Cselőtei László
CSELŐTEI LÁSZLÓ
vezető szerkesztő
  1. SUMO CYCO
    Bystander (dal)
  2. BLESSED BY A BROKEN HEART
    Shots Fired (dal)
  3. SET IT OFF
    Punching Bag (dal)
  4. FIFTH ANGEL
    When Angels Kill (dal)
  5. SHALLOW SIDE
    The Worst Kind (dal)
Zubor Olly - 300p
Zubor Olly - 300p
Zubor OLLY
online szerkesztő
  1. THY ART IS MURDER
    Join Me In Armageddon (dal)
  2. FUTURE PALACE
    Malphas (dal)
  3. KALLIAS (feat. OLE BØRUD)
    Mouthless Embassy (dal)
  4. HEART OF A COWARD
    Decay (dal)
  5. THE 69 EYES (feat. KAT VON D)
    This Murder Takes Two (dal)
Pintér Miklós
Pintér Miklós
PINTÉR MIKLÓS
szerkesztő
  1. TOOL
    Pushit (dal)
  2. LAST IN LINE
    Ghost Town (dal)
  3. METALLICA
    Too Far Gone? (dal)
  4. BLESSED BY A BROKEN HEART
    Shots Fired (dal)
  5. C.O.C.
    On The Hunt (Lynyrd Skynyrd cover) (dal)
HAJÓGYÁR x hw