Skip to content

MUDFIELD – Ősszel jön a harmadik album, új dal és klip: Szív

Őszre tervezi harmadik albumának kiadását a sárréti Mudfield zenekar, friss előzetesként pedig a klippel kísért Szív dalukkal lehet ismerkedni. A csapat második albuma tavaly jelent meg Kelet népe címmel, a Nincsen szerencsém nótájukkal pedig a 2021-es A Dalban is szerepeltek.

Kovácsovics Máté énekes a Naplónak:Koncertek híján szinte csak a dalírásra összpontosítottunk, és elmondhatom, hogy mindannyian nagyon élveztük az alkotói munkát. Összesen tíz új dallal készülünk, jelenleg is dolgozunk még ezek rögzítésén, és a terveink szerint őszre elkészül az új lemezünk.

Tagadhatatlan, hogy rajtam is nyomot hagyott a járványhelyzet, így a dalszövegek, amelyeket írtam az elmúlt egy évben, tükrözik azokat az érzelmeket, nehézségeket, amelyekkel küzdöttem és küzdött a zenekar is. Kiszolgáltatottá váltunk bizonyos szempontból, zenészként alig-alig maradt lehetőségünk. Ettől függetlenül a tőlünk már jól ismert, hétköznapi témákra számíthat a hallgatóság. Egyszerű emberek vagyunk, a dalaink olyan pillanatokat írnak le, amelyeket a hétköznapi emberek is átérezhetnek és megélhetnek.






www.facebook.com/mudfield


Ma este (június 25.) hazai pályán, Szeghalmon, a Stone Clubban játszik a Mudfield, vendégük a KabinLáz lesz.


MUDFIELD:

Kovácsovics Máté – ének
Szabó Dezső – basszusgitár
Feke István – gitár
Szegedi Marci – gitár
Balázs Loránd – dobok




MUDFIELD – Szív (a 2021-es album előzeteseként)

MUDFIELD – Nincsen szerencsém (2020, A Dal 2021)





nka
KERESÉS
Megjelent a májusi
digitális különszám!
RÉGI LAPSZÁMAINKAT
NÉPSZERŰ
FACEBOOK
PETŐFI X HAMMER
az adások archívuma
HAJÓGYÁR x hw