Skip to content
☆☆☆☆☆ METAL & HARD ROCK 1986 ÓTA ☆☆☆☆☆

MORTE SILMORIS – Melodikus thrash Vas megyéből, új lemezelőzetes nóta: Morte Silmoris

December közepén már bemuattunk egy lemezelőzetes nótát a Vas megyei Morte Silmoris-tól, abban Smici is vendégszerepelt a Moby Dickből, most pedig már a második melodikus thrash tétellel is lehet ismerkedni a január folyamán érkező lemezrükről.

Eddig mindössze egy 2005-ös demó fűződött a répcelaki csapat nevéhez, december táján azonban elkészültek az első nagylemez munkálataival Smicinél, az MD stúdióban.





www.facebook.com/mortesilmoris



… ha Magyarországon thrash metal lemezt szeretnél felvenni, akkor Smici!

Biztosan sokan nem tudjátok, de egy lemez elkészítése rengeteg meló. Nemcsak a dalok megírása és felvétele, hanem a stúdió utómunka is. Editálás (szerkesztés), arányok és a hangzás beállítása, maszterelés stb. Ezért esett a választásunk Schmiedl Tamásra, aki a Moby Dick vezéreként a thrash metal hazai úttörője, valamint végletekig precíz és türelmes hangmérnök.

Az MD Stúdió felszereltsége pedig profi hátteret biztosított a dalok rögzítéséhez. A munkálatok a dobok felvételével kezdődtek augusztus elején, erre épült a többi hangszer és az ének. A kész anyagot november végén kaptuk kézhez. Nagy segítséget jelentett, hogy Smici rugalmasan tudott alkalmazkodni hozzánk az időpontokat illetően. Az eddigi visszajelzések nagyon pozitívak, a hangzást eddig egytől-egyig mindenki dicsérte. A nagylemez előrendelhető nálunk.



MORTE SILMORIS:

Kámán Tamás – dobok
Varga Bálint – basszusgitár/vokál
Varga Csaba – gitár
Zalka Dávid – ének/gitár



MORTE SILMORIS – Morte Silmoris (a Morte Silmoris album előzeteseként)






Elsőként a lemezünk nyolcadik dalát szeretnénk bemutatni nektek, a címe Good Day To Die. Azért esett erre a választásunk, mert ez a nóta sikerült a ‘legslágeresebbre’! (nevet) Valamint ez mutatja meg leginkább a zenekar fő irányvonalát: zúzós, egyben dallamos metal. Hatalmas megtiszteltetés számunkra, hogy a thrash legenda Schmiedl ‘Smici’ Tamás (Moby Dick , Bloody Roots ) érces hangja is hallható a refrénben.



MORTE SILMORIS – Good Day To Die (a Morte Silmoris album előzeteseként)







MORTE SILMORIS – Előzetes a Morte Silmoris albumhoz









KERESÉS
AKTUÁLIS SZÁM
No. 346 – 2022/7-8
AKTUÁLIS GYŰJTŐI KIADÁS
No. 346 / Kiss
FACEBOOK
NÉPSZERŰ
SZERKESZTŐSÉGI KEDVENCEK
Cselőtei László
Cselőtei László
CSELŐTEI LÁSZLÓ
vezető szerkesztő
  1. ICONIC
    Second Skin
  2. SAFFIRE
    Taming The Hurricane
  3. FIVE FINGER DEATH PUNCH
    AfterLife
  4. SOILWORK
    Overgivenheten
  5. COHEED AND CAMBRIA
    Vaxis II
Lénárd László
Lénárd László
LÉNÁRD LÁSZLÓ
főszerkesztő
  1. CAVE IN
    Heavy Pendulum
  2. THE HALO EFFECT
    Days Of The Lost
  3. SAFFIRE
    Taming The Hurricane
  4. FIVE FINGER DEATH PUNCH
    AfterLife
  5. DEF LEPPARD
    Diamond Star Halos
Pintér Miklós
Pintér Miklós
PINTÉR MIKLÓS
szerkesztő
  1. TOOL
    Fear Inoculum
  2. FAITH NO MORE
    The Real Thing
  3. PEARL JAM
    Vs.
  4. MEMPHIS MAY FIRE
    Remade in Misery
  5. IGNITE
    Our Darkest Days
PETŐFI X HAMMER
minden vasárnap 19 órától!
SPOTIFY – ZENÉSZFÜLLEL
NO. 340 – 2021/11-2022/01

HAMMER TV