MONASTERY – Összedolgoztak Smicivel, új felvétel és klip, magyarul szól a Chimera

12 év után tért vissza a zalaegerszegi Monastery, a Chimera címet viselő új EP-jük címadó dalának pedig elkészült egy különleges, magyar nyelvű verziója, amelyben Schmiedl Tamás, azaz Smici (Moby Dick, Bloody Roots) a vendég. Klip is született a friss felvételhez.

Elkészült a csapatunk új klipje az év elején megjelent Chimera EP címadó dalához. Érdekessége, hogy magyar nyelvű vokálokkal készült, vendégként pedig Smici, a Moby Dick frontembere is közreműködik benne.

A Monastery új albuma az ősz elejére várható, a munkálatok már zajlanak. Jelenleg egy új számhoz készül animációs klip Gróf Balázstól, aki olyan csapatokkal dolgozott már, mint az Obituary, a Testament, Rob Zombie és bandája, itthon pedig a Blind Myself. Ennek megjelenése július végére várható. A zenekarunkkal országszerte jó néhány koncerten, fesztiválon lehet majd találkozni a nyár folyamán.






Monastery – Facebook oldal



A brutál brigád a 90-es évek első felében két albumot szabadított rá a hazai death metal színtérre (Far From Christ, Postmortem Aggressive End), a harmadik lemezük viszont csak 2004-ben jött ki Misanthrope címmel.



MONASTERY feat. SMICI – Chimera (2021, magyar szöveggel)

MONASTERY – Isolation Method (a 2021-es Chimera EP-hez)















01. Chimera




02. Isolation Method




03. Far From Christ





KERESÉS
AKTUÁLIS SZÁM
No. 344 – 2022/5
AKTUÁLIS GYŰJTŐI KIADÁS
No. 344 – 2022/5
FACEBOOK
NÉPSZERŰ
SZERKESZTŐSÉGI KEDVENCEK
Cselőtei László
Cselőtei László
CSELŐTEI LÁSZLÓ
vezető szerkesztő
  1. FOZZY
    Boombox
  2. BLACK SWAN
    Generation Mind
  3. DARE
    Road To Eden
  4. IBARAKI
    Rashomon
  5. RONNIE ATKINS
    Make It Count
Lénárd László
Lénárd László
LÉNÁRD LÁSZLÓ
főszerkesztő
  1. SLAYER
    South Of Heaven
  2. GHOST
    Impera
  3. RONNIE ATKINS
    Make It Count
  4. DESTRUCTION
    Diabolical
  5. DECAPITATED
    Cancel Culture
Pintér Miklós
Pintér Miklós
PINTÉR MIKLÓS
szerkesztő
  1. TOOL
    Lateralus
  2. MARK LANEGAN
    Phantom Radio
  3. AIRBAG
    Identity
  4. MALEVOLENCE
    Malicious Intent
  5. IGNITE
    Ignite
SPOTIFY – HANGPRÓBA
NO. 340 – 2021/12-2011/01
SPOTIFY – ZENÉSZFÜLLEL
NO. 340 – 2021/11-2022/01

HAMMER TV

Black And Gold címmel augusztus 19-én jelenik meg a dögös, metalos rock’n’rollt nyomató svéd Thundermother ötödik albuma, a 2020-as Heat Wave lemez utódja, második előzetesként pedig a klippel kísért I Don't Know You dallal lehet barátkozni.
Övergivenheten (kb. elhagyatottság) címmel augusztus 19-én jelenik meg az új Soilwork album, a 2019-es Verkligheten lemez utódja, első előzetesként pedig a klippel kísért címadó dallal lehet ismerkedni. A svédek legutóbbi kiadványa a 2020 végén megjelent A Whisp of the Atlantic EP volt.
Még 2018 végén vált netes szenzációvá a metalt tradicionális mongol hangszereken és énektechnikával előadó The Hu zenekar, az első lemezük pedig The Gereg címmel jött ki 2019 szeptemberében. Úgy volt, hogy a Sabaton vendégeként hozzánk is eljutnak majd, de a pandémia nem csupán ezt a tervüket tette tönkre.