Skip to content

MONASTERY – Divine Damnation (lemezkritika)

A visszatérést jelentő Chimera EP után egy évvel megérkezett az újra igen aktív death metal-gépezet, a Monastery új nagylemeze.

A két hanghordozó közti időszakban némi változást jegyezhettünk fel a felállásban: Fritz helyett mostantól Kovács Robi tölti be az énekes posztot, a gitárhangzás masszívabbá tétele érdekében pedig ötödik tagként Tóth Krisztián érkezett a megmaradó hármas, Tóth Ferenc (gitár), Szanati Szabolcs (basszus), Kovács Róbert (dobok) mellé.

A háromszámos EP-hez képest a zene is változott valamelyest, picivel komplexebb, ritmusaiban töredezettebb dalok kerültek a Divine Damnationre. Mindeközben azért az elsőre ható groove-ok leszállítására is rendesen odafigyelt a zenekar, amelyek a nem túlgondolt, mégis precíz hangzás mellett nagyon tudnak hatni.

Roland őszinte, egy cseppet sem effektezett hörgései, illetve a súlyos riffek mellett simán megférnek az egészen finom megoldások is, amelyek néhány akusztikus pengetés, kellemes harmónia, szép szóló képében jelennek meg nagy többségben a számok felvezetéseként, vagy akár azokon belül, amolyan hangulati váltásként. De közben a banda egy pillanatra sem téveszti szem elől a legfőbb koncepciót: hogy a végeredmény mindenképpen megőrizze régisulis jellegét.

Ez bizony korrekt munka!

9/10

nka
KERESÉS
Hammerworld no. 354
országosan kapható!
A DIGITÁLIS KIADÁST
KERESD A LAPTAPIR.HU-n!
FACEBOOK
NÉPSZERŰ
PETŐFI X HAMMER
az adások archívuma
SZERKESZTŐSÉGI KEDVENCEK
Cselőtei László
Cselőtei László
CSELŐTEI LÁSZLÓ
vezető szerkesztő
  1. FIREHOUSE
    Firehouse
  2. XYZ
    XYZ
  3. RATT
    Invasion Of Your Privacy
  4. DOKKEN
    Under Lock And Key
  5. HURRICANE
    Over The Edge
Zubor Olly - 300p
Zubor Olly - 300p
Zubor OLLY
online szerkesztő
  1. SUFFOCATION
    Hymns From The Apocrypha
  2. NIGHT IN GALES
    The Black Stream
  3. BJØRKØ
    Heartrot
  4. ASINHELL
    Impii Hora
  5. ROTTEN CASKET
    Zombicron
Posta Janos 24 - 300p
Posta Janos 24 - 300p
Posta János
szerkesztő
  1. THE PINEAPPLE THIEF
    Your Wilderness
  2. SEPULTURA
    Beneath The Remains
  3. HALF GRAMME OF SOMA
    Slip Through The Cracks
  4. THE VISION BLEAK
    Weird Tales
  5. ROTTING CHRIST
    Pro Xristou
HAJÓGYÁR x hw