MISS MAY I – Öt év után az első dal, klippel együtt: Unconquered

Azt ugyan még nem tudni, hogy mikor érkezik a súlyos, de dallamos metalcore vonalon jól ismert ohiói Miss May I hetedik albuma, a 2017-es Shadows Inside lemez utódja, de az első előzetes dal, a klippel kísért Unconquered már itt is van. Öt éve ez az első új nótájuk.

A Miss May I is fellép majd ősszel az August Burns Red és a Bury Tomorrow dupla buliján november 16-án és 17-én a Dürer Kertben.

“Az August Burns Red legutóbb a Contellations lemezét elevenítette fel nálunk, a telt házas koncert után pedig a pennsylvaniai csapat készen állt, hogy nyáron friss lemezük, a Guardians társaságában, ismét telt ház előtt térjenek vissza, ám sajnos a pandémia útját állta a turnézásnak. A két Grammy-jelöléssel is büszkélkedő metál csapat azonban nem hagyja cserben a rajongóit, így jövő decemberben a Bury Tomorrow és két vendég zenekaruk társaságában pótolják a koncertet.

A Bury Tomorrow az Egyesült Királyság legkelendőbb keményzenei ‘exportcikke’, népszerűségük itthon is koncertről-koncertre nő. A srácok pedig apait-anyait beletesznek, hogy megmutassák, pulzáló zenéjükkel rászolgáltak a bizalomra. A csapat idén tavasszal megjelent Cannibal c. lemezével pedig ismét feljebb emelte a lécet, mely nemcsak zenéjében lett sötét és apokaliptikus, de témájában is. A szövegek írásakor az énekes, Dani Winter Bates nyíltan vállalta mentális problémáit, ezzel is felhívva a figyelmet a mentális egészség fontosságára, felvillantva élete legsötétebb pillanatait is.

Az August Burns Red és a Bury Tomorrow vendégei mindkét este a Miss May I és a Thornhill lesznek, teljessé téve a metal estét.”


www.facebook.com/missmayi


MISS MAY I – Unconquered (a 2022-es album előzeteseként)













KERESÉS
AKTUÁLIS SZÁM
No. 344 – 2022/5
AKTUÁLIS GYŰJTŐI KIADÁS
No. 344 – 2022/5
FACEBOOK
NÉPSZERŰ
SZERKESZTŐSÉGI KEDVENCEK
Cselőtei László
Cselőtei László
CSELŐTEI LÁSZLÓ
vezető szerkesztő
  1. FOZZY
    Boombox
  2. BLACK SWAN
    Generation Mind
  3. DARE
    Road To Eden
  4. IBARAKI
    Rashomon
  5. RONNIE ATKINS
    Make It Count
Lénárd László
Lénárd László
LÉNÁRD LÁSZLÓ
főszerkesztő
  1. SLAYER
    South Of Heaven
  2. GHOST
    Impera
  3. RONNIE ATKINS
    Make It Count
  4. DESTRUCTION
    Diabolical
  5. DECAPITATED
    Cancel Culture
Pintér Miklós
Pintér Miklós
PINTÉR MIKLÓS
szerkesztő
  1. TOOL
    Lateralus
  2. MARK LANEGAN
    Phantom Radio
  3. AIRBAG
    Identity
  4. MALEVOLENCE
    Malicious Intent
  5. IGNITE
    Ignite
SPOTIFY – HANGPRÓBA
NO. 340 – 2021/12-2011/01
SPOTIFY – ZENÉSZFÜLLEL
NO. 340 – 2021/11-2022/01

HAMMER TV

Ahogy tavasszal már beszámoltunk róla, Iconic néven egy új hard rock banda született, többek között Joel Hoekstra gitárossal és Tommy Aldridge dobossal a Whitesnake-ből.
Már három lemezelőzetes dalt is bemutatott az Arch Enemy az utóbbi hónapokban, a Deceivers című új albumuk pedig július 29-én jelenik meg. Most pedig már itt a negyedik új dal is, a Sunset Over The Empire - hivatalos videóklippel együtt.