Skip to content

MISFIT RIVER – Szöveges videóval a dunaújvárosi csapat új EP-jének címadó dala: Drill The Vein

Drill The Vein lesz a címe a dunaújvárosi Misfit River zenekar második EP-jének, a címadó dallal és a hozzá készített szöveges videóval pedig máris megismerkedhetsz. A csapat legutóbbi EP-je a 2018-as Dark Waters volt.

József Mátyás énekes:A Drill The Vein szövege lényegében arról szól, hogy az emberiség szép lassan teljesen ki fogja szipolyozni a Földet. Párhuzamba hozom az emberi szervezetet a bolygó működésével, így humanizálom a Földet, és próbálom éreztetni, hogy amint az utolsó csepp víz is kiszárad, úgy a saját vérünk következik majd a sorban.

A következő dalunk, egyben az EP utolsó száma lesz a következő videónk, terveink szerint arra sem kell már sokat várni!



www.facebook.com/misfit.river


misfitriver.bandcamp.com


MISFIT RIVER – Drill The Vein (szöveges videó a Drill The Vein EP-hez)








A Craving For Sorrow magyarra fordítva annyit tesz: ‘bánatra való sóvárgás’. A klipben szereplő lány testesíti meg mindazt, amit maga a dal képvisel: bánat, szenvedés, fájdalom és önpusztítás.

A zenekarunk életében egy mérföldkőhöz érkeztünk, ugyanis elkészülhetett ez a videó – Csecskedi Lászlónak hála. Lacit már régóta ismertük, azonban efféle munkásságáról csak nem olyan rég szereztünk tudomást, majd kisebb ötleteléseket követve bele is csaptunk a közös munkába.

Egyben ez az első alkalom arra, hogy az új basszusgitárosunkkal, Bicskei Csongorral is megismerkedhessen a közönségünk. A forgatás nagyon jó hangulatban telt a budapesti Terem22 stúdióban.



Csecskedi Laci:Nagyon élveztem a srácokkal a közös munkát, és a főszereplőnk, Tulics Hanga is hihetetlenül ügyes és profi volt! A jövőben szeretnék minél több videóklipet készíteni, és az is egészen biztos, hogy a csapattal nem ez volt az utolsó projektünk!


József Mátyás énekes:A Craving For Sorrow lényegében arról szól, hogy az emberiség nem képes tanulni a saját hibájából és ezáltal a történelem egy folytonos ördögi mókuskerékben van. Olyan ez a jelenség, mintha valahol a lelkünk mélyén, egy részünk mindig éhezne a bánatra/fájdalomra és hogy emiatt képtelenek vagyunk huzamosabb ideig békében élni. Kínozzuk magunkat generációkon át sötét emlékek állandó felhánytorgatásával, hogy nehogy kialudjon a gyűlölet és bosszúvágy lángja. Állandó feszültségkeltés veszi körül az életünket és ezáltal nem csoda, hogy valahol a világon, akár most ebben a pillanatban is, éppen elpattan az a bizonyos húr valamilyen formában. Sajnálatos módon valamiért úgy vagyunk kódolva, hogy a fájdalom jobban képes irányítani az életünket mint bármilyen más érzelem.


MISFIT RIVER – Craving For Sorrow (a Drill The Vein EP-hez)








MISFIT RIVER – Serpent Draped Arms (a Drill The Vein EP előzeteseként)



MISFIT RIVER – Fragmented (szöveges videó a Drill The Vein EP előzeteseként)



nka