Minden idők egyik legtehetségesebb gitárosaként kezdte zenészi karrierjét Michael Schenker, aki már tizenegy éves korában színpadra lépett a Scorpions tagjaként, és akkor is még csupán 16 éves volt, amikor a később világsztár státuszt elért zenekar első, Lonesome Crow című nagylemeze megjelent. A német zenész ereiben azonban nyughatatlan vér folyik, így folyamatosan keresgélve az újabb kihívásokat többször is csatlakozott az angol UFO zenekarhoz, illetve a nyolcvanas évektől különböző elnevezésű, valamint folyamatosan változó összetételű projektjeivel készíti albumait, miközben a tehetségét sosem tudta igazán sikerre váltani. Az utóbbi időszakban főként termékenységével tűnik ki, nincs olyan esztendő, hogy ne jelentkezne egy vagy akár több nagylemezzel is. A kifejezetten zárkózott, s ezért a hazai rockzenei sajtóban is csak ritkán szereplő zenészt Gyuricza Tamás Marcell bírta szóra.
Szöveg: Gyuricza Tamás Marcell – Fotó: zenekari archívum
–
Bár rendszeresen jelennek meg új albumaid, magazinunknak azonban már jó ideje nem adtál interjút, így olvasóink többsége talán nincs is tisztában munkásságoddal. Ezért először a karriered kezdetéről szeretnélek kérdezni. Miért kezdtél el zenélni, és miért a gitárt választottad?
„Egyszerűen azért, mert szeretem a zenét, és hangszerek között nőttem fel. Gyermekkoromban az otthonunkban volt gitár, hegedű és zongora is, először mégsem ezek közül választottam. Mindössze ötéves voltam, amikor elkezdtem dobolni, de azok igazából még csak fazekak voltak. (nevet) Persze, egy kicsit játszottam zongorán és hegedűn is, majd felfedeztem magamnak a gitárt, ami remek móka volt. Nagyon gyorsan fejlődtem benne, aki látott gitározni, mindenki azt mondta, hogy nagyon tehetséges vagyok, és biztosan nagyszerű zenész lesz majd belőlem, de számomra ez azért nem volt ennyire egyértelmű. Tudod, közben fociztam is, hétközben edzésekre, hétvégente meccsekre jártam, szóval a futballkarrier lehetősége is ott volt előttem.”
Mikor döntöttél végleg a zene mellett?
„Tizenegy éves koromban, amikor az első koncertem volt a Scorpions tagjaként. Akkor kellett választanom a zene és a futball között. A zene nyert, amit egyáltalán nem bánok.”
A bátyádnak mennyi szerepe volt abban, hogy te is gitáros lettél?
„Nos, ez egy elég érdekes történet, hiszen mivel én vagyok a fiatalabb, mindenki azt gondolja, hogy Rudolf hatására kezdtem el gitározni. Valójában azonban én tanítottam őt, mivel őt eleinte kevésbé érdekelte a zene. Rudolf inkább gyűjtő volt, mint zenész. Persze, valamilyen szinten azért ő is tudott zenélni, de valójában azért vett hangszereket, hogy nézegesse őket, s nem azért, hogy játsszon rajtuk. Én viszont valóban zenélni akartam. Amikor Rudolf látta, hogy milyen gyorsan fejlődöm, elhatározta, hogy felhasznál egy régi tervéhez, és a segítségemmel megszerzi a zenekarának azt az énekest, akit kinézett magának. Ez volt Klaus. (Meine, a Scorpions későbbi énekese.) Rudolf tudta jól, hogy neki Klaus sosem mondana igent, hiszen a bátyám akkoriban még csupán amolyan Merseybeat-típusú tánczenéket játszott, illetve feldolgozásokat, és azokat is kottából. Én viszont a saját elképzeléseim alapján zenéltem, és már tizenegynéhány évesen gitárszólókat raktam össze. Rudolf felismerte, hogy rajtam keresztül meg tudja valósítani a zenészi ambícióit, ezért engem is bevett a zenekarába, hogy azzal megnyerje magának Klaust.”
.
A mai napig többféle teória kering afelől, hogy miként születtek a Scorpions korai dalai. Hivatalosan a zenekartagokat közösen jelöltétek meg szerzőként, miközben néhány éve arról beszéltél, hogy azokat valójában jórészt te írtad. Mi az igazság e tekintetben?
„Természetesen ez utóbbi. Azt persze nem állítom, hogy a Lonesome Crow album valamennyi dalát egyedül írtam volna, de a többségüket igen. Bár csak 15 éves voltam, de a legtöbb dalunk zenéjét én írtam, a szövegeket pedig Klaus. Ennek ellenére a mai napig nem kaptam meg az engem megillető szerzői jogokat.”
Nem bántad meg, hogy annak idején otthagytad a Scorpionst?
„Nem, mert mindig is úgy tekintettem a Scorpionsra, hogy az a karrierem első lépcsőfoka, ahonnan majd tovább tudok lépni. Tudod, elismertem a Scorpions tagjait, mint művészeket, és nagyon jó volt velük együtt játszani, de ez mégiscsak egy német zenekar volt. Én viszont az angol zenét szerettem. Akkoriban Anglia volt a zenei élet központja, angol zenekarok uralták a piacot, ezért mindenki rájuk figyelt. Sosem titkoltam Rudolf és Klaus előtt, hogy szeretnék továbblépni. Tudták jól, hogy amint kapok egy ajánlatot valamelyik angol zenekartól, azt el fogom fogadni. Végülis ez történt. Kiléptem, de ajánlottam a helyemre egy nagyon jó zenészt, ezért Rudolf nem is neheztelt rám.”
Milyen ma a kapcsolatod a bátyáddal?
„Bonyolult. Egész életében úgy kezelt, mint egy csecsemőt. Hét évvel vagyok fiatalabb nála, ezért azt gondolta, hogy neki kell irányítania az életemet. Mindenbe beleszólt, s mindenről azt gondolta, hogy jobban tudja, mint én. Én viszont szerettem volna a saját elképzeléseim szerint élni, s megvalósítani a saját álmaimat. Persze, ő a testvérem, és mindig szeretettel gondolok rá. Remélem, hogy jól van.”
Az imént azt mondtad, vágytál arra, hogy egy angol zenekarhoz csatlakozhass, és ez sikerült is akkor, amikor a UFO szólógitárosa lettél. Mennyiben volt más angolokkal együtt zenélni?
„Nézd, ahogy az előbb említettem, akkoriban Anglia volt a zenei világ központja. Az angolok sokkal természetesebben zenéltek, ergonomikusabb volt a megszólalásuk, ezért úgy éreztem, hogy nekem ott kell lennem, ennek a közegnek a központjában. Nem arra vágytam, hogy a UFO szólógitárosa legyek, hanem egy Angliába szóló jegyre volt szükségem. Őszintén szólva nem is ismertem a UFO zenekart, csak akkor hallottam őket, amikor a Lonesome Crow album megjelenését követően közösen léptünk fel Németországban. Bár angol zenekar volt a UFO, de nem voltak olyan nagy sztárok. Csak azután kezdett ismertebbé válni a zenekar, hogy én lettem a gitáros. Ahogy annak idején a Scorpions zenéjét, úgy a UFO stílusát is én formáltam azzá, amilyenné vált. Ebben ők abszolút partnerek voltak, de Londonban élni nem volt egyszerű. Az angolok ugyanis nagyon tartózkodóak, nem túl barátságosak, és nem is befogadóak. Én akkoriban még nem beszéltem jól a nyelvet, nem igazán tudtam kommunikálni, ezért teljesen beletemetkeztem a zenébe. Jószerivel csak azzal foglalkoztam, semmi más nem érdekelt, csak az, hogy még jobban kialakítsam a saját zenei világomat.”
Jó, hogy mondod ezt, hiszen amúgy is szerettem volna rákérdezni: mitől lesz egy dal jellegzetesen Michael Schenker-stílusú?
„Attól, hogy belőlem jön. (nevet) Én nem kottából zenélek, nem utánzok másokat, és egyetlen dalra sem mondtam azt, hogy szeretnék valami ehhez hasonlót. Nem foglalkozom a trendekkel sem, és az sem érdekel, hogy éppen melyik zenei irányzat sikeres, és melyik nem. Teszem azt, amit jónak látok, a saját elképzeléseim alapján zenélek. Van néhány gitáros, akire példaképként tekintek. Leslie West volt ilyen, vagy Jeff Beck. Lényegében a késői hatvanas évek zenészei, akiknek játékára odafigyeltem, amikor zenélni tanultam. Elég gyorsan felfogtam, hogy ők mit csinálnak, és miért. Megtanultam azt is, hogy a zenében milyen fontos szerepe van az egyéni hangzás kialakításának. A hatvanas években mindenkinek saját hangzása volt. Úgy voltam vele, hogy nekem is kell egy stílus, egy olyan gitározási mód, amiról az emberek látatlanban is tudni fogják, hogy ez én vagyok. Egy Michael Schenker hangzás, ami még most is megvan. Ezt még a hetvenes években kezdtem el kialakítani, majd miután kifejlesztettem, mindenki engem utánzott. A nyolcvanas években már minden gitáros úgy szólt, ahogy én.”
Ha már szóba hoztad a nyolcvanas éveket, akkoriban, pontosabban 1980-ban jelent meg az első Michael Schenker Group-album. Miért döntöttél saját zenekar alapítása mellett?
„Az önkifejezés miatt. Mert a saját elképzeléseim alapján akartam zenélni, ahogy azt már mondtam. A Michael Schenker Group megalapítását megelőzően mindig valamilyen zenekar tagja voltam. A UFO után visszamentem egy rövid időre a Scorpionsba, Rudolf azonban továbbra is úgy kezelt, mint egy csecsemőt. Elvárta volna, hogy mindenben az ő ötleteit kövessem. Akkor készültek a Lovedrive album dalai, amikbe nem engedett beleszólni, minden az ő elképzelései szerint alakult. Talán megpróbálhattam volna jobban érvényesíteni a saját akaratomat a Scorpions tagjaként is, s lehet, hogy meg tudtam volna győzni a többieket arról, hogy zeneileg egy másik irányba mozduljunk el, de ha ez történik, akkor ma valószínűleg nagyon boldogtalanok lennénk. Ők is, és én is. Tulajdonképpen itt jöttem rá, hogy a saját utamat kell járnom, és azzal teszem a legjobbat mindenkinek, ha saját zenekart hozok létre. Ha ugyanis bármilyen más zenekarhoz csatlakozom, ott hasonló kompromisszumokra kényszerülök, mint a Scorpions esetében, és az nemcsak nekem rossz, de nekik is.”
Nagy sokáig csak Gibson Flying V modellt használtál, akárcsak a testvéred. Miért döntöttél emellett?
„Az eredeti hangszerem egy Gibson Les Paul volt, de aztán az egyik koncertünk előtt történt egy kis malőr, ami miatt nem jutottam hozzá, ezért hirtelen szükségem volt egy másik hangszerre. Ez még a Scorpions idejében volt. Akár hiszed, akár nem, mindössze az történt, hogy a gitáromat véletlenül bezárták egy másik zenekar próbatermébe, és én ott álltam hangszer nélkül. Hirtelen nem jutott eszembe jobb ötlet, mint Rudolf egyik gitárját kölcsönkérni. Egy Flying V modell volt, amit bedugtam a saját erősítőmbe, és meglepődve tapasztaltam, hogy milyen jól szólt. Azonnal megtetszett a hangja, tulajdonképpen olyasmi hangzást sikerült kialakítanom, amit nagyon régóta kerestem már. De nemcsak a hangzás miatt maradtam ennél a modellnél, hanem azért is, mert kényelmes játszani rajta. Odailleszted a V alakot a lábadhoz, rászorítod, és így nem fog elmozdulni a hangszer zenélés közben.”
Ha ennyire bejött a Flying V modell, miért cserélted le később Dean V-re?
„Ez szintén egy érdekes történet. Volt egy koncertünk az Egyesült Államokban, Chicago városában, aminek a próbájára Dean Zelinsky, a Dean Guitars alapítója is benézett. Azt mondta, szeretné, ha kipróbálnám az egyik hangszerét, és a kezembe nyomott egy Dean V modellt. Tetszett a hangszer, kényelmes volt, könnyű volt játszani rajta, a hangzása is bejött. Dean meghívott a gyárába is, ugyanis meg akarta mutatni, hogy hol és hogyan készülnek a hangszereik. Amint beléptem a gyárba, rögtön olyan érzésem támadt, hogy itt csupa zenész dolgozik. Mindenki nagyon értette a dolgát, és látszott, hogy tényleg törekednek arra, hogy a legjobb hangszereket készítsék el. Ahogy ott nézelődtem, egyszer csak odalépett mellém a Dean Guitars vezérigazgatója, Elliot Rubinson, aki nagyon kedves ember volt. Azt mondta, nagyon szívesen készítenének nekem egy saját modellt, ha elfogadom. Rendkívül meghatódtam, mert a Gibson sosem tett ilyen ajánlatot, pedig akkor már sok éve az ő gitárjukon játszottam.”
.
Nagyon termékeny zenész vagy, sorra jelennek meg az albumaid Michael Schenker Group, Michael Schenker Fest vagy éppen Michael Schenker’s Temple Of Rock név alatt. Mi adja a projektek közötti fő különbséget?
„Igazából semmi, mert mindegyik én vagyok. Bár a különböző projektekben más-más zenészekkel dolgozom, de a dalok mind az enyémek, én írom őket, az én elképzeléseimet tükrözik, s az én lelkem apró darabkái. Ezek a különböző elnevezések csak arra szolgálnak, hogy jobban el tudjanak igazodni az emberek az egyes kiadványok között. Ha ugyanis egy évben három album jelenne meg Michael Schenker Group név alatt, azzal csak összezavarnám a rajongóimat.”
Azt mondják, ha egy zenész legalább egy olyan dalt ír, amit mindenki ismer, akkor már megtette a maga dolgát. Neked legalább két ilyen dalod van, a Doctor Doctor még a UFO korszakodból, valamint az Into the Arena, ami először a legelső Michael Schenker Group albumon volt hallható. Ez elégedettséggel tölt el?
„Azzal vagyok elégedett, hogy a magam útján maradtam, s hogy nem adtam el magam.”
Van olyan albumod, amire különösen büszke vagy?
„Boldog vagyok minden albumommal, mivel nem csinálok semmi olyant, amit nem szeretnék. Lehet, hogy pénzügyileg nem vagyok olyan sikeres, mint a Scorpions, de engem ez egyáltalán nem érdekel. Én művész vagyok, zeneszerző és gitáros, és nem egy üzletember, egy gyáros vagy egy kereskedő, aki azt nézi, hogy miből tudná a legtöbbet eladni, s hogyan tudna a legnagyobb profitra szert tenni. Lehet, hogy nekem is az lesz a sorsom, mint nagyon sok klasszikus zeneszerzőnek, akinek a munkáságát csak az után ismerték el igazán az emberek, miután már meghalt.”
–
Az interjú eredetileg a 2025. májusi digitális különszámunkban jelent meg.
Tartalom: Eleine – Élő Fém – Godsmack / Sully Erna – Hangpróba – Ignitor – Jade – Katatonia – Klasszikus! (Iron Maiden: Live After Death) – Koncertmenü – Médiaradar – Michael Schenker – Misfire – Nightbreed Fesztivál (Árnyak Show, Dying Wish, Land Of Charon, Pornography) – Sokkoló Korongok / Extra – Wall Of Sleep – Will Hunt / Evanescence
