Skip to content

Mi kell a sikeres álláskereséshez?

Sokan mondják, hogy nem könnyű dolog állást találni manapság – egyrészt az egyes területeken kevés a kínálat, másrészt a fizetések is alacsonyak, harmadrészt pedig nem mindegy, milyen emberekkel kell együtt dolgozni.

Vannak azonban hiányszakmák is, itt viszont épp az a bökkenő, hogy hiába van annyi lehetőség, nem találnak megfelelő szakembert a feladatra.

Álláskeresőként tisztában kell lennünk azzal, hogy mi milyen területen akarunk elhelyezkedni, ott milyen lehetőségek vannak. Számít az is, hogy helyileg hol keresünk munkát, hiszen minden vármegyében más a helyzet.

Az alábbi url például a veszpremallas.hu mérnöki állásaihoz visz bennünket, de ha ez számunkra nem releváns, akkor megnézhetjük a többi szakterületet is az oldalon adott régióban.

Fontos, hogy hol keresünk

Itt is a leglényegesebb kitétel: nem mindegy, hogy hol nézelődünk. Aki gyorsan szeretne munkát találni, annak nincs ideje arra, hogy naponta több álláskereső oldal kínálatát is megtekintse, célirányosnak kell lennie.

Ezért is jók az olyan tematikus oldalak, mint a fent említett veszpremallas.hu, mert itt csak az adott közigazgatási terület munkalehetőséget látjuk. Ez a weboldal szerencsére nagyon jól felépített, könnyen átlátható, és percek alatt kilistázhatjuk a minket érintő állásokat.

Ha mégsem találnánk meg az igazit, akkor sem kell mindennap visszatérnünk ide, hiszen feliratkozhatunk a hírlevélre is. Ilyen esetben az összes friss információról értesülni foguk, nem szalasztjuk el a lehetőségeket.

Legyen önéletrajzunk!

Az álláskeresési folyamatot nagyban felgyorsítja, ha nem akkor kezdjük el összeállítani az önéletrajzunkat, amikor megjelenik a nekünk tetsző hirdetés. Jó, ha a szabadidőnkben erre is fordítunk figyelmet.

Álljunk készen, mire eljön a nagy pillanat. Szánjunk kellő időt a dokumentum elkészítésére! Tegyünk be egy halk, andalító zenét, és lássunk munkához: akár egy-két órát is eltölthetünk a tökéletes CV megalkotásával.

Gondoljuk át, milyen iskolákat végeztünk, keressük meg a korábbi bizonyítványainkat, pontosan írjuk be a dokumentum megfelelő részébe a szakképesítéseink nevét.

A másik lista, amelyet jól kell megszerkesztenünk: a korábbi munkahelyek. Ne csak felsorolásszerűen írjuk be őket, egy-két mondatban fejtsük is ki, mit csináltunk itt, milyen eredményeink voltak.

Ott vannak még az egyéb képességek is, amelyeket meg kell említeni: nyelvvizsgák, jogosítvány, IT-tudás. Nem két perc egy ilyen fontos dokumentum létrehozása.

Használjunk ki minden lehetőséget!

Ha kész van az önéletrajz, akkor fel is tölthetjük az adott álláskereső oldalra is – lehet, hogy a fejvadász cégek így ránk találnak, és nekünk nem is kell a kereséssel bíbelődnünk. Az is jó megoldás, ha a kész dokumentumot elküldjük azoknak a vállalatoknak, ahol szeretnénk dolgozni.

Tanácsos az ismerősöknek is szétküldeni a CV-t e-mailben, hátha ők is hallanak egy-két lehetőségről, és beajánlanak bennünket.

A sikeres álláskereséshez sokszor kell szerencse, de a kitartáson és a kreativitáson is sok múlik, legyünk ambiciózusak!

KERESÉS
Megjelent az áprilisi
digitális különszám!
RÉGI LAPSZÁMAINKAT
NÉPSZERŰ
FACEBOOK
PETŐFI X HAMMER
az adások archívuma
HAJÓGYÁR x hw