Skip to content

Meteora: Megjelent a Broken Mind EP, szöveges videón a minialbum záró tétele

(fotó: Ulyana Tim)

Az augusztusban az online felületekre került In This Silence minialbum után megérkezett a Meteora EP trilógiájának második része, a – szintén négy dalból álló – Broken Mind. A megjelenéshez időzítve a záró tételéhez készült szöveges videót is publikálta a szimfonikus metal banda: “A ’Broken Mind’-ot már hallhattátok, és itt az idő, hogy végre megmutathassuk nektek mivel készültünk az album hátralevő részén. A ’Morningstar’ és az ’Elysion’ kicsit visszarántja a hallgatót az első szám komorából, csak, hogy a záróakkord ’In My Name’-el elérkezzünk az egész készülő nagylemez legsúlyosabb tételéhez.”

És hogy konkrétan mire számíthat a hallgató?
“Az ’In My Name’ egy gótikus hangulatú utazás, és a fő üzenete, hogy ne adjanak az ember szájába olyat, amit nem mondott. A dal két részre osztható, az egyik a hétköznapi, a másik a szakrális. Előbbiben az ember kéri ki magának, hogy mit nyilatkoznak a nevében politikusok, utóbbiban pedig Isten kéri számon, hogy mit tesznek bizonyos emberek az ő nevében. Az énekesek különböző szerepekbe bújnak, mint az előbb említett Isten, Lucifer, a politikus, az egyházi vezető, és a hétköznapi ember, mint a szenvedő alany.”

Dallista: Broken Mind – Morningstar – Elysion – In My Name

    Meteora: Holló Noémi – ének, Fülöp Máté – basszusgitár, hörgés, Király Atilla – billentyűk, vokál, Baranya Dani – gitár,
    Schreiber Dániel – gitár, Kása Gábor – dob

    Broken Mind az online felületeken: https://bfan.link/broken-mind-ep

    Az EP a nemzetközi színtéren kiváló fogadtatásban részesült – néhány már befutott visszajelzés, értekelés:

    „Meteora’s Broken Mind is a triumph of sound and spirit – five metal skulls for an unforgettable journey through the storm.” (A Meteora ’Broken Mind’ EP-je a hang és lélek diadala – 5/5 pont egy viharokon átívelő felejthetetlen utazásért.) – Maxima Distorzion 5/5

    „Honestly: If that doesn’t give you goosebumps, you’d probably rather listen to elevator music.” (Őszintén: Ha ettől nem leszel libabőrös valószínűleg inkább hallgatnál liftzenét.) – Mediakonverter.de

    „Broken Mind is ideal for the ardent symphonic metal follower who doesn’t mind aggressive, extreme angles, occasional progressive textures, but always mindful of creating a kaleidoscope of tracks which engage people on multiple levels.” (A Broken Mind ideális az olyan szimfonikus metal rajongóknak, akik kedvelik az aggresszív és extrém megközelítéseket, néha feltűnő progresszív elemeket, és értékelik a zenekar által nyújtott színkavalkádot, amik több szinten kapcsolódhatnak a hallgatóval.) – Dead Rhetoric 9/10

    „A glorious, genre-melting triumph — a four-track thunderstorm of orchestral grandeur, deathly fury, and blackened emotion that shouldn’t work but absolutely fucking does. This is how you do epic without ego, symphonic without schmaltz, and heavy without losing heart. It’s cinematic, it’s savage, it’s fucking huge.” (Egy dicső, stílusokat ötvöző diadal – egy négy dalos vihar tele szimfonikus nagysággal, death metalra jellemző dühvel és sötét érzelmekkel aminek nem kéne működnie, de mégis kibaszottul működik. Így kell ego nélkül epikusat, nyálasság nélkül szimfonikusat, és a lélek elvesztése nélkül zúzósat játszani. Filmzenei, brutális és kurva nagy.) – Black Metal Archives

    „«Broken Mind« is a release that exceeds expectations and raises the bar for contemporary symphonic metal.” (A Broken Mind felülmúlja az elvárásokat, és magasra teszi a lécet a kortárs szimfonikus metal stílus számára.) – Atanathos.com 9.5/10

    „I’m certain you’ll find something to love here. I know I did—and that doesn’t happen often.” (Biztos vagyok benne, hogy találtok itt majd ti is valamit, amit imádni fogtok. Én tudom, hogy találtam, és ez nem történik meg gyakran.) – Metal Eclipse Reviews

    Meteora FB-oldal: https://www.facebook.com/meteorabandhungary
    Meteora YT-csatorna: https://www.youtube.com/@Meteorabandhungary