MESHUGGAH – Itt a harmadik új dal: I Am That Thirst

Az új Meshuggah album április 1-jén jelenik Immutable címmel, most pedig már a harmadik előzetes dallal, az I Am That Thirsttel is lehet ismerkedni.

Az Immutable lesz a 2016-os The Violent Sleep of Reason lemez utódja. A Meshuggah még decemberben adott ki egy közleményt arról, hogy az új lemez kiadása megcsúszott a világjárvány, valamint “a zenekar egyik tagját érintő orvosi kezelés” (a kezén jelentkező bőrbetegséggel összefüggésben) miatt. A 2022 elejére tervezett, a Torche-csal közös amerikai turnét is őszre tették át.

Volt valami konkrét kiindulópontja az albumnak, mármint több mint annál, hogy “új lemezt kell csinálnunk”?

Tomas Haake dobos: “Azt hiszem, hogy az ‘igazi’ kiindulópont az utolsó turnénk után pár hónappal volt, tehát 2019 októbere körül. Már 2018-ban elkezdtünk dolgozni, bár elég lassan, és csak 2019 októbere körül kezdtünk el jobban belevágni a melóba, akkor már heti 4, 5 vagy 6 napot dolgoztunk, napi 4-8 órát. Ekkorra a The Violent Sleep Of Reason lemez már több mint 3 éves volt, szóval határozottan kezdtük érezni a nyomást, hogy megírjunk új anyagot!”

Egy Obzen és Catch Thirtythree közötti skálán mennyire bizarr vagy rendhagyó az új anyag?

Tomas: “Nos, bizarrnak nem igazán mondanám… Ezúttal egy melegebb hangzásra törekedtünk, kevésbé nyers közép- és magas tartományok a gitároknál, kevesebb karcosság a cineknél stb. Ahogy öregszel, úgy érzed, hogy ‘élvezni akarom ezt’, és nem csak arra vágysz, hogy szétmarcangoljon a zene, hogy legázoljon.”

Melyik a legkevésbé Meshuggah-hangzású pillanat az albumon?

Mårten Hagström gitáros: “Amikor három éven át dolgozol egy albumon, nehéz olyasmit kitalálni, ami nem igazán illeszkedik a világunkba. Határozottan vannak olyan részek az albumon, ahol távolabb kerültünk a korábbi produkcióink lényegétől, de ‘legkevésbé Meshuggah-hangzású pillanatokról beszélni’, az alapvetően a kudarc beismerése lenne. Hiszen pont az szeretnénk, ha bármire rányomhatnánk a bélyegünket, amikor zenélünk.”

Őrült nagy várakozás előzi meg az új Meshuggah lemezt. Képesek vagytok kizárni az ilyesfajta nyomást?

Tomas: “Azt hiszem, mindig is úgy éreztük, hogy ha van is rajtunk nyomás, az ön0magunkból fakad. Amikor új zenét mutatunk meg egymásnak, az mindig egyfajta olvasztótégely vagy amolyan tűzpróba, a zenének ennek át kell esnie. És a többi tag is ráteszi az ujjlenyomatát egy-egy új témára, ez minden, amit tehetünk… Nem gondolkodhatunk túl sokat azon, hogy mit szeretnének a rajongók, hogy ők ‘gyors ezt’, ‘bizarr azt’, ‘mélyebb dallamokat’ vagy ‘lehetetlen ütemeket’ akarnak hallani… Szóval, ezt a dolgot most sem kellett blokkolnunk, hiszen mindig is blokkolva volt!”

2018-ban Grammy-jelölést kaptatok a Clockworks című dalért. Milyen volt a ceremónia? És őszintén, szurkáltatok tűket egy Mastodon voodoo-babába, miután ők nyertek?

Tomas: “Ha-ha, dehogyis, mindannyian imádjuk a Mastodont, akik pokolian megérdemelték ezt a győzelmet! Akkoriban éppen turnéztunk, így nem tudtunk részt venni a ceremónián, de ha ott lettünk volna, elsőként gratuláltunk volna a fantasztikus atlantaiaknak!”

tel is lehet ismerkedni.
MESHUGGAH – Itt a harmadik új dal: uggah album április 1-jén jelenik Immutable címmel, most pedig már a harmadik előzetes dallal, az

MESHUGGAH – I Am That Thirst (a 2022-es Immutable albumról)

MESHUGGAH – Light The Shortening Fuse (a 2022-es Immutable albumról)

MESHUGGAH – The Abysmal Eye (a 2022-es Immutable albumhoz)

MESHUGGAH – Immutable
(04/01 – Atomic Fire)

01. Broken Cog
02. The Abysmal Eye
03. Light The Shortening Fuse
04. Phantoms
05. Ligature Marks
06. God He Sees In Mirrors
07. They Move Below
08. Kaleidoscope
09. Black Cathedral
10. I Am That Thirst
11 . The Faultless
12. Armies Of The Preposterous
13. Past Tense

KERESÉS
AKTUÁLIS SZÁM
No. 344 – 2022/5
AKTUÁLIS GYŰJTŐI KIADÁS
No. 344 – 2022/5
FACEBOOK
NÉPSZERŰ
SZERKESZTŐSÉGI KEDVENCEK
Cselőtei László
Cselőtei László
CSELŐTEI LÁSZLÓ
vezető szerkesztő
  1. FOZZY
    Boombox
  2. BLACK SWAN
    Generation Mind
  3. DARE
    Road To Eden
  4. IBARAKI
    Rashomon
  5. RONNIE ATKINS
    Make It Count
Lénárd László
Lénárd László
LÉNÁRD LÁSZLÓ
főszerkesztő
  1. SLAYER
    South Of Heaven
  2. GHOST
    Impera
  3. RONNIE ATKINS
    Make It Count
  4. DESTRUCTION
    Diabolical
  5. DECAPITATED
    Cancel Culture
Pintér Miklós
Pintér Miklós
PINTÉR MIKLÓS
szerkesztő
  1. TOOL
    Lateralus
  2. MARK LANEGAN
    Phantom Radio
  3. AIRBAG
    Identity
  4. MALEVOLENCE
    Malicious Intent
  5. IGNITE
    Ignite
SPOTIFY – HANGPRÓBA
NO. 340 – 2021/12-2011/01
SPOTIFY – ZENÉSZFÜLLEL
NO. 340 – 2021/11-2022/01

HAMMER TV

Ahogy tavasszal már beszámoltunk róla, Iconic néven egy új hard rock banda született, többek között Joel Hoekstra gitárossal és Tommy Aldridge dobossal a Whitesnake-ből.
Már három lemezelőzetes dalt is bemutatott az Arch Enemy az utóbbi hónapokban, a Deceivers című új albumuk pedig július 29-én jelenik meg. Most pedig már itt a negyedik új dal is, a Sunset Over The Empire - hivatalos videóklippel együtt.