Skip to content

Megjelent a TRANSYLVANIUM új nagylemeze

A bő egy évtizede indult – Transylvanium néven 2018-tól alkotó / fellépő, és abban az esztendőben a debütalbumát is kiadó – erdélyi zenekar második nagylemezével jelentkezett. Az élet íze címet kapott 12 tételes anyag egyszerre kínál hagyományos és új irányt a Transylvanium rajongóinak, és a rockzene szerelmeseinek egyaránt. Az összetett és mély mondanivalójú szerzeményeken keresztül a csapat átfogó képet fest az emberi élet különféle aspektusairól. A harmonikus dallamok és a dalszövegek egyaránt megérint(het)ik mind a fiatalokat, mind az idősebb generációt, hiszen az album szövegvilága olyan témákat érint, amelyek minden korosztály számára relevánsak. Amint Orosz – Pál Levente (ének) fogalmaz: „Ahogy a dalok egymásra találnak, úgy reméljük, hogy a hallgatók is rálelnek majd saját történeteikre és érzéseikre ezekben a dallamokban. ‘Az élet íze’ album a mi üzenetünk mindenkinek: éljük át a pillanatokat, és merüljünk el a zenében!”

Thököly Vajk, Palancsa Gábor és Nagyálmos Ildikó által megírt szövegek színessé és érdekessé teszik a lemezanyagot, melyet a saját, szenvedélyes, és időről-időre mély gondolatokkal átitatott saját dalszövegek egészítenek ki. Az album felépítése figyelembe veszi a hallgatók különböző hangulatait és vágyait. Az első részben a bulizósabb, könnyedebb tételek kapnak helyet, míg a második rész többnyire energikusabb hangvételű számokkal támad. Természetesen a stílust jellemző líraibb dalok is helyet kaptak korongon. Az új album nem csupán zene, hanem egy utazás is: az élet zenéje, mely mindannyiunk számára ismerős hangokat közvetít. Reméljük, hogy ezen az úton mindenki megtalálja majd a saját hangját, és a dalok által még közelebb kerülhetünk egymáshoz. Ezúttal is tudatosan terveztük a számokat, hogy a tizenkét dallal ne csak a hűséges rockrajongókat szólítsuk meg, hanem szélesebb körben is megtaláljuk a közönségünket. Bízunk benne, hogy az album mindenki számára érdekes és megkapó élményt nyújt majd, és a dalok mélyen beleivódnak majd a hallgatók lelkébe és gondolataiba. A Transylvanium mindig is a közönségének szólt, és az új lemez sem kivétel. Kóstoljatok hát bele „az élet ízébe” a Transylvaniummal! Köszönjük, hogy velünk vagytok, hogy együtt haladunk ezen az úton!” – folytatta a frontember.

A CD a MediaMarkt üzletekben, a lemezboltokban, és a zenekar koncertjein érhető el, de természetesen a kiadói shopból is rendelhető: https://shop.hmusic.hu/eloado/transylvanium

.
Zenekar: Orosz-Pál Levente – ének, Kibédi Levente ‘Kibcsi’ – gitár, Miklós Levente ‘Indián’ – gitár, Biró Levente – basszusgitár, Bálint Júda – Ákos – dobok. Közreműködők: Boros Béla – basszusgitár, Balogh Krisztián – dob, Orosz-Pál József – billentyűs hangszerek. Felvétel: Denevér Hangstúdió (Szolnok) – Hangmérnök: Boros Béla, Cserfalvi „Töfi” Zoltán – Keverés, mastering: Cserfalvi „Töfi” Zoltán

Transylvanium FB-oldal: https://www.facebook.com/transylvanium2018
Az élet íze album az online felületeken: https://www.artistcamp.com/SmartLinks/9008798575527/

nka
KERESÉS
Hammerworld no. 355
keresd az újságosoknál!
A DIGITÁLIS KIADÁST
KERESD A LAPTAPIR.HU-n!
FACEBOOK
NÉPSZERŰ
PETŐFI X HAMMER
az adások archívuma
SZERKESZTŐSÉGI KEDVENCEK
Cselőtei László
Cselőtei László
CSELŐTEI LÁSZLÓ
vezető szerkesztő
  1. DVNE
    Voidkind
  2. JUDAS PRIEST
    Invincible Shield
  3. BRUCE DICKINSON
    The Mandrake Project
  4. DAATH
    The Deceivers
  5. MUDFIELD
    Fehér Zászló
Zubor Olly - 300p
Zubor Olly - 300p
Zubor OLLY
online szerkesztő
  1. BORKNAGAR
    Fall
  2. VLTIMAS
    Epic
  3. MADDER MORTEM
    Old Eyes, New Heart
  4. SOVEREIGN
    Altered Realities
  5. JOB FOR A COWBOY
    Moon Healer
331NorbiHP2021
331NorbiHP2021
Uzseka Norbert
munkatárs
  1. MIND’S MIRRORS
    Forever Is Not Nearly Long Enough
  2. AUTOPILOT
    It Might Be Gone Forever
  3. BRUCE DICKINSON
    The Mandrake Project
  4. MAGMA RISE
    Neither Land Nor Sea
  5. DVNE
    Voidkind
HAJÓGYÁR x hw