Skip to content

Megjelent a HELLDIVER új nagylemeze

(fotó: Gyetvai Gergely – Portrait Images)

Utadon címmel megjelent a tradicionális heavy / power metalos Helldiver harmadik nagylemeze. A nógrádi csapat tíztételes új albumának címét a banda hitvallása inspirálta: „Az út, mint szimbólum, végig jelen van a zenekar életében, előző lemezeinken is fontos szerepet tölt be. Mindig azon dolgozunk, hogy utat mutassunk, főleg a fiatal generáció számára, ez a mi hitvallásunk.”

Az előző anyag után három évvel érkező dalcsokor egyben főhajtás is rajongótáboruk felé: „Idén 15 éves a Helldiver, és jubileumi évünk kapcsán új lemezzel jelentkezünk szeretett Közönségünknek. Ezzel megköszönve, hogy az elmúlt esztendőkben velünk voltatok, jóban és a nehezebb időszakokban is.”

.
Agócs Sándor basszusgitáros az album dalairól:

Magyar tánc – Az új lemezen ismét helyet kapott egy igazán nemzeti érzelmű nóta, amely – úgy gondoljuk – méltó folytatása az első albumon szereplő A piros, a fehér és a zöld, illetve a másodikon bemutatott Két szó című szerzeményünknek.

Hadd Legyek – Mély érzelmű dal, lendületes refrénnel, a tőlünk megszokott heavy metalos előadásmódban.

Mi vagyunk – Középtempós, lüktetős, energikus szám. Az összetartozás motívuma jelenik meg a dallamosra formált refrénben.

Száguldás – Belső motivációról szól ez a tétel. Merj nagyot álmodni, sose add fel, küzdj a céljaidért! Ezt a lendületet hordozza a riffek feszes tempója is.

A padlóról felállva – Hullámzó dinamikájú dal, erős kezdő riffel, közérthetőbb verzével és refrénnel, valamint váltott gitárszólókkal fűszerezve. Az önmagunkhoz való hűség és kitartás a fő mondanivalója.

Mindent szabad – Egy igazán rock and rollos nóta minden tekintetben, szövegileg és zeneileg egyaránt. Ahogy a dalszöveg is mondja a „Rock and Rollban mindent szabad”. Na, itt rugaszkodtunk el igazán a komfortzónánktól. Aki ezt meghallja, biztos azt mondja, hogy ez nem Helldiver nóta. Pedig igen.

Hatástalan – Ez a szám a külvilág káros behatásaival való szembeállásról szól. Ezt a habitust a verzék magas hangfekvésű, karcos megszólalása is megtámogatja. Jó kis ütős, húzós nóta.

Mikor Árpád népe – Különleges dal Szenográdi István „Szennyes” prózájával kiegészülve. A hazaszeretet, maga a magyar föld szeretete ihlette.

Most kicsit más – Na, ez tényleg kicsit más, mondhatnánk úgyis, nem kicsit, nagyon. Egy akusztikus tétel született két szál gitárral mindenféle körítés nélkül. Visszafogott, Norbi „füstös” énekével kiteljesedve. Hát, ez sem egy szokványos Helldiver nóta. „Ez most más, mint a többi költemény”.

HELLDIVER: Bangó Norbert – ének, Lukács Zoltán – gitár, Herceg Tamás (Pilu) – gitár, Agócs Sándor – basszusgitár, Makovinyi Richárd – dobok

A zenekar november 23-án, a salgótarjáni Apollo Rendezvényközpontban tartja születésnapi nagykoncertjét, amely egyben az Utadon album lemezbemutatója is – olyannyira, hogy a teljes anyag elhangzik élőben. Eseményoldal: https://www.facebook.com/events/504346925717033

A CD a MediaMarkt üzletekben, a lemezboltokban, és a zenekar koncertjein érhető el, de természetesen a kiadói shopból is rendelhető.

Az Utadon album az online felületeken: https://bfan.link/utadon

Helldiver FB-oldal: https://www.facebook.com/helldiverzenekar
Helldiver honlap: https://www.helldiver.hu

nka
KERESÉS
Megjelent a februári
digitális különszám!
febr  |  dec  |  nov  |  okt  |  szept
RÉGI LAPSZÁMAINKAT
  1. KILLSWITCH ENGAGE
    This Consequence
  2. DREAM THEATER
    Parasomnia
  3. TREMONTI
    The End Will Show Us How
  4. OBSCURA
    A Sonication
  5. THUNDERMOTHER
    Dirty Divine
  6. MARKO HIETALA
    Roses From The Deep
  7. LACUNA COIL
    Sleepless Empire
  8. PHOENIX RT
    Amit itt hagyunk
  9. DAWN OF SOLACE
    Affliction Vortex
  10. JINJER
    Duél
  11. SAOR
    Amidst the Ruins
  12. MANTAR
    Post Apocalyptic Depression
  13. DYNAZTY
    Game Of Faces
  14. MAJESTICA
    Power Train
NÉPSZERŰ
FACEBOOK
PETŐFI X HAMMER
az adások archívuma
HAJÓGYÁR x hw