A kecskeméti frontcsajos Nova Prospect ötödik nagylemezének online megjelenésével nyitja 2026 októberét. A modern rock / metalos csapat az elmúlt időszakban több új dalt is már a nagyközönség elé tárt (Végtelennek tűnt, Legyél a híd, Lángol az ég), legutóbb pedig a szöveges videóval megtámogatott Delta-t, de bőven “marad még” mit felfedezni a teljes – összesen 11 tételt felvonultató – anyagon.
A Stamina az online felületeken: https://bfan.link/nova-prospect-stamina
“Soha ennyi vita, fejtegetés, és egymás győzködése nem kísérte az előző lemezek elkészítését, mint ezt. Amikor már jóformán hetek óta késznek volt mondható, akkor is nagyjából ‘1000’ változtatás történt rajta – ebből is látszik, hogy lassan 20 év után is még mindig szívügyünk, mivel lepünk meg Benneteket, Hallgatókat” – kommentálta a zenekar a premiert.
Dallista:
1. Sötét keringő
2. Lángol az ég
3. Delta
4. Meteo
5. Búvóhely
6. Végtelennek tűnt
7. A sorsod üllőjén
8. A viharember km. Bölcsföldi Zoltán
9. Legyél a híd
10. Naiv fohász
11. A visszhang belül
Stúdió: Area51 Stúdió (Dobfelvételek: Grenma Stúdió)
Mix / Master: Kiss József és Schautek Bálint
Az album a tervek szerint hamarosan fizikai formátumban is elérhetővé válik – a csapat már az új digipakkal a kézben érkezik november 21-én a Kilele Music Cafe-ba, hogy egy akusztikus bulival megünnepelje a megjelenést.

2026.11.21. Nova Prospect | Your Last Steps – Akusztik || Kecskemét
Eseményoldal: https://www.facebook.com/events/1839198480862527
Nova Prospect:
Besnyő Gabriella – ének
Kiss Dániel – dob
Kiss József – gitár
Pásztóy Balázs – basszusgitár
Schautek Bálint – elektronikus hangszerek
Nova Prospect FB-oldal: https://www.facebook.com/NovaProspectHungary
Nova Prospect kiadványok a kiadói shopban: https://novaprospect.hmusic.hu/

