Skip to content

MEGALITH LEVITATION: Obscure Fire

Oroszországból többnyire black metal bandák felől értesülünk vagy poszt-leágazásokról, és ugyan doom metal is terem arrafelé, ritkább a felsorolt irányvonalaknál. A Megalith Levitation harmadik albuma, az Obscure Fire nemrég érkezett meg hozzám.

A trió 2016-ban alakult Cseljabinszkban, az Acid Doom Rites című debütalbum 2019-ben jelent meg. Ezt követően készült egy split, majd 2021-ben a Void Psalms album – ez utóbbival ismertem meg a zenekart. Annak idején leforgattam párszor az Aesthetic Deathtől jött CD-t, azonban eléggé egysíkúnak ítéltem az anyagot. Az Obscure Fire öt tételében sikerült valamennyit javítani az összképen. Tíz perccel rövidebb az Obscure Fire, mint a Void Psalms és ez jót tett a felvételnek, mivel a csapat óriási mértékben nem tágította ki a zenei látóteret.

A Metal Archives stoner/doom metalnak titulálja a csapatot, amiben a „stoner” titulust az támaszthatja alá, hogy a zenének van egy „füstös” jellege, enyhe pszichedelikus hatása. Ez a doomos riffelés egy bizonyos típusát takarja, az ólomsúlyú, ám bizonyos hangulatokat felmutató játékot, ami kellőképpen lassú tempóval halad. Az ének enyhén torzított/effektelt tónusú, ami egy plusz elem az összképben, s ugyan nem extrém énekről van szó, igazán kiugró dallamokat nem hallunk. Mondhatjuk, hogy ebben a zenében nem is ez a lényeg, inkább a doom-hullámok, amelyek néha egészen vad tarajokat támasztanak.

A monotonitás, annak ellenére, hogy az Obscure Fire zenéje változatosabb az előző albumnál, továbbra is része a Megalith Levitation zenéjének, a zúgó-bógó riffelés mellett a gitárharmóniáknak is van egy súlyos, delejező, ólmos jellege. Nagy meglepetésemre az Of Silence dalban – amiben érzékelhetünk egy szolid tempóváltást – a zenekar Ady Endre „Jó Csönd-herceg előtt” című versének szövegét használta fel. Természetesen angolul szól a vers.

Igényes digipak-kiadást kapott az Obscure Fire, kihajtogatható panelekkel, szép booklettel. Doomkedvelők számára érdekes lehet a lemez.

KERESÉS
Hammerworld No. 350
kapható országszerte!
GYŰJTŐI KIADÁSOK
korábbi lapszámainkból
FACEBOOK
NÉPSZERŰ
PETŐFI X HAMMER
minden kedden 22 órától!
SZERKESZTŐSÉGI KEDVENCEK
Cselőtei László
Cselőtei László
CSELŐTEI LÁSZLÓ
vezető szerkesztő
  1. SUMO CYCO
    Bystander (dal)
  2. BLESSED BY A BROKEN HEART
    Shots Fired (dal)
  3. SET IT OFF
    Punching Bag (dal)
  4. FIFTH ANGEL
    When Angels Kill (dal)
  5. SHALLOW SIDE
    The Worst Kind (dal)
Zubor Olly - 300p
Zubor Olly - 300p
Zubor OLLY
online szerkesztő
  1. THY ART IS MURDER
    Join Me In Armageddon (dal)
  2. FUTURE PALACE
    Malphas (dal)
  3. KALLIAS (feat. OLE BØRUD)
    Mouthless Embassy (dal)
  4. HEART OF A COWARD
    Decay (dal)
  5. THE 69 EYES (feat. KAT VON D)
    This Murder Takes Two (dal)
Pintér Miklós
Pintér Miklós
PINTÉR MIKLÓS
szerkesztő
  1. TOOL
    Pushit (dal)
  2. LAST IN LINE
    Ghost Town (dal)
  3. METALLICA
    Too Far Gone? (dal)
  4. BLESSED BY A BROKEN HEART
    Shots Fired (dal)
  5. C.O.C.
    On The Hunt (Lynyrd Skynyrd cover) (dal)
HAJÓGYÁR x hw