A 2019-es Daemon után új albummal jelentkezett a legendás norvég black metal együttes. Ahogy az a címéből is sejthető, Csihar Attiláék most sem finomkodnak a mondanivalóval kapcsolatban. Mondjuk, fura is lenne, ha azt tennék.
A nyolc, igencsak hosszú, epikus szerzemény természetesen a halál témakörét járja körül, némi ünnepélyességet csempészve a prezentálásba. Azaz ott vannak a zenében a jól megszokott black metalos részek, lassan és gyorsan váltogatva egymást. De ezek olyan tágas hangzásvilággal rendelkeznek, hogy már csak ezzel az elveszettség érzését növelhetik a hallgatóban. Emellett menetrendszerűen érkeznek Attila extrém vokáljai, károgásai, üvöltései, amik ezúttal sem mondhatók túlságosan megnyugtató jellegűeknek – és akkor még finoman fogalmaztam.
Mégis, ahogy hallgatja az ember a lemezt, úgy kezdhet egyre inkább a rabjává válni. Köszönhetően többek között annak is, hogy a blackes sikálások, őrlések mellett azért a dallamok is megbújnak a számokban. És ezen melódiák hallatán máris megértjük a lemez mondanivalóját, lényegét, üzenetét: meg kell próbálnunk elfogadni azt, ami vár ránk, és szimplán belenyugodni a gondolatába.
A halál ünneplése a Mayhem lemezén nemcsak a tágas hangzásnak és az epikus jellegnek köszönhetően jelenik meg, hanem Attila tiszta vokáljai is alaposan hozzájárulnak mindehhez.
A már-már templomi jelleget öltő énekekkel itt nem a lélegzetvételnyi szünet biztosítása a cél, hanem a mondandó nagyobb nyomatékkal való eljuttatása a hallgatóhoz. Ezek hallatán elsőre lehetséges, hogy még a szőr is feláll a hátunkon, de ahogy a későbbiekben hagyjuk, hogy átjárja a hallójáratainkat és az agytekervényeinket, máris szintén képesek nyugtató jelleggel bírni.
Hogy ez a halálos liturgia mennyire hatásos, arra a legjobb bizonyíték, hogy még az ismerősnek számító hangszeres részek ellenére is gyorsan képes elillanni a 49 perces játékidő. De hát pont ez a szép a történetben: hogy amíg létezünk, bármikor újra átadhatjuk magunkat a Mayhem szonikus rituáléjának.
9/10
__
__
Mayhem – Liturgy of Death (LP)
Kiadó: Century Media
Megjelenés: 2026. február 6.
Spotify: 397 889
Írta: Zubor Olly
__
__

__