Skip to content

Karnivool – In Verses (LP, 2026) – Sokkoló Korongok!

A Karnivool 1998-ban alakult Nyugat-Ausztráliában. Hét évig formálódott bemutatkozó lemezük (két EP mellett), így nem csoda, hogy a 2005-ös Themata album egy kiforrott, karakteres zenekart mutatott, akiket bátran lehetett egy lapon említeni a modern metal/post-hardcore ezredforduló környéki kreatív robbanásának olyan kiválóságaival, mint a Cave In, a Glassjaw vagy a Thrice.

A kettes Sound Awake négy év után érkezett, s a kvintett tovább csiszolta rajta lebilincselő hangzását. Az utód Asymmetry-vel a csapat a hazai listák élére került (előzőleg a második helyig jutottak), és már a különböző nemzetközi chartok is előkelő helyen jegyezték őket.

A banda rengeteg fellépést vállalt, 2015-ben addigi legnagyobb szabású headliner turnéjukat zavarták le. Ugyan már 2019-ben ráfordultak a negyedik LP-re, a pandémia természetesen az ő számításaikat is keresztül húzta. Ezután elszórtan egy-egy single-lel jelentkeztek, majd 2025 közepén, a Drone kislemezzel indult meg az új album stabil ütemezésű felvezetése.

Az In Verses című négyes végül közel tizenhárom(!) évvel elődje után, idén februárban látott napvilágot.

Drew Goddard/Mark Hosking gitárpáros a teljes korongon üdítő könnyedséggel és ötletességgel lavírozik a harsányan torzított riffek és a meditatívan simogató, finom pengetések között; Steve Judd dobos dalcentrikus, elegáns játéka, nem hivalkodó pontozásai és Jon Stockman színes basszusozása pedig minden pillanatban harmóniában van a többi hangszerrel, így Ian Kenny hangjával is, ami mit sem kopott az idők során. Kenny-t külön érdemes kiemelni: kivételes orgánuma egyszerre könnyed és lehengerlő, miközben elbűvölő dallamai sosem válnak öncélúvá vagy túlzottan érzelgőssé.

Ekképpen áll össze a 2004 óta változatlan felállással készült, több mint egyórás játékidejű, tíz dalos anyag, minek zeneiségét tekintve nehezen lehetne elképzelni koherensebb folytatást, ahol a Drone, a Guthrie Govan gitármágussal rögzített Reanimation és a felfrissített All It Takes csupán kényszerből kiragadott darabjai e mesterműnek.

10/10

__

__

Karnivool – In Verses (LP)

Kiadja: Cymatic

Megjelenés: 2026. február 6. 

Spotify: 358 153

Írta: Gáti Viktor

__

__

__