Skip to content

MARÓTHY ZOLTÁN – Új videoklip Póka Egon emlékének ajánlva: Képzeld

Mysterium címmel pár hónapja jelent meg Maróthy Zoltán első önálló albuma, az ex-Ossian, Fahrenheit gitáros friss klipje pedig a Képzeld című dalhoz készült el.

Maróthy Zoli:
A Képzeld volt talán a legelső dal, amit megírtam a Mysteriumra. Závodi Gabi pontosan olyan szöveget írt hozzá, amit szerettem volna, amiről nekem is szól ez a szám.

Viszont van egy dolog, amiről még nem beszéltem a dallal kapcsolatban: Póka Egont kértem fel, hogy basszusgitározza fel és nagyon büszke voltam, hogy igent mondott rá. 25 éven át dolgoztunk együtt barátságban a Kőbányai Zenei Stúdióban és most végre együtt is zenélünk majd… A sors azonban máshogy gondolta és Egon már nem tudta feljátszani a nótát… Én azonban mindig is őt fogom ebben a dalban hallani. Szeretném Egon emlékének ajánlani ezt a klipet.






www.facebook.com/marothyzoltan67


MARÓTHY ZOLTÁN – Képzeld (a 2021-es Mysterium albumhoz)

MARÓTHY ZOLTÁN – Nem fogok sírni (a 2021-es Mysterium albumhoz)



„Maróthy Zoltán gitáros-énekes, dalszerző és zenetanár az Ossian, a Fahrenheit és a KISS Forever Band alapító tagja, valamint Koncz Zsuzsa zenekarának gitárosa több tucat zenekari album után úgy döntött, hogy eljött az idő egy önálló szerzői lemez kiadásához. Az albumon a saját dalai mellett, amelyekhez Závodi Gábor írta a szövegeket, egy meglepetés feldolgozás is helyet kapott.

Olyan nagyszerű zenészek segítették a stúdiófelvételek során, mint Schvéger Zoltán és Tiba Sándor dobokon, Fűzfa ‘Pocky’ Zoltán, II. Lengyelfi Miklós és Vörös Gábor basszusgitáron. Sztárvendégként hallhatjuk egy dalban énekelni Sipos Pétert is az Irigy Hónaljmirigyből. Billentyűs hangszereken és vokálon Závodi Gábor működik közre, a felvételek a Z-MEX stúdióban szintén az ő vezényletével készültek.”



MARÓTHY ZOLTÁN – Mysterium (a 2021-es album)




01. Annak idején
02. Nem fogok sírni ezért
03. Eltévedt folyó
04. Aqaba
05. Félig telt pohár
06. Hazugságok cirkusza
07. Képzeld
08. La Passe
09. Forró jég
10. Téves riasztás
11. Falevél a szélben
12. Prológ és Trialóg (LGT)




Az Annak idején című dal különösen fontos számomra az albumról, ezért is választottam a lemez előzetesének. Nagy vonalakban arról szól, hogy bármi is történjen velünk az évtizedek során, azok az értékek, eszmék, amiket képviselünk és szeretünk, velünk élnek tovább.


MARÓTHY ZOLTÁN – Annak idején (a 2021-es Mysterium album előzeteseként)





nka
KERESÉS
Hammer 354
megjelenés: március 5.
A DIGITÁLIS KIADÁST
KERESD A LAPTAPÍR OLDALÁN!
FACEBOOK
NÉPSZERŰ
PETŐFI X HAMMER
az adások archívuma
SZERKESZTŐSÉGI KEDVENCEK
Cselőtei László
Cselőtei László
CSELŐTEI LÁSZLÓ
vezető szerkesztő
  1. HANABIE.
    Reborn Superstar!
  2. NEMOPHILA
    Evolve
  3. BAND-MAID
    Unseen World
  4. TRIDENT
    Advance Generation
  5. FATE GEAR
    The Sky Prison
Zubor Olly - 300p
Zubor Olly - 300p
Zubor OLLY
online szerkesztő
  1. SUFFOCATION
    Hymns From The Apocrypha
  2. NIGHT IN GALES
    The Black Stream
  3. BJØRKØ
    Heartrot
  4. ASINHELL
    Impii Hora
  5. ROTTEN CASKET
    Zombicron
Posta Janos 24 - 300p
Posta Janos 24 - 300p
Posta János
szerkesztő
  1. THE VISION BLEAK
    Weird Tales
  2. SULDUSK
    Anthesis
  3. ALFAHANNE
    Vår tid är nu
  4. BORKNAGAR
    Fall
  5. ECCLESIA
    Ecclesia Militans
HAJÓGYÁR x hw