Skip to content

MARIANAS REST – Tálalva a legmérgezőbb főzetük

A melodikus doom/death metalos Marianas Rest tagjai bejelentették, hogy a sorrendben negyedik nagylemezük, az Auer március 24-én fog megjelenni a Napalm Recordsnál.

„Büszkén mutatjuk be az első részleteket az Auerről, amely az eddigi albumaink közül a legváltozatosabb. A lemez az árnyék és a fény véget nem érő táncának történetét meséli el. Az emberiség újra és újra elköveti ugyanazokat a hibákat, de a káosz közepette is megtalálható a szépség” – mondja a korongról Jaakko Mäntymaa énekes.

„Szakítottunk a hagyományos dalszerkezetekkel, és kissé megfűszereztük a hangulatot tiszta énekszólamokkal. A zenénk legmélyebb magja továbbra sem változott sokat, hiszen az album folytatja az előző lemezekről ismert ’talán még mindig van fény az alagút végén’ hangulatot” – teszi hozzá Niko Lindman basszusgitáros.

A lemez Diseased című szerzeménye egyfajta ízelítő gyanánt máris megismerhető.

„A Diseased az egyik legmérgezőbb főzetünk. Ez az Auer mély és sötét alapja: a közöttünk most is terjengő méreg története. Senki sincs biztonságban!” – foglalja össze a lényeget a frontember Jaakko.

KERESÉS
Megjelent a februári
digitális különszám!
febr  |  dec  |  nov  |  okt  |  szept
RÉGI LAPSZÁMAINKAT
  1. KILLSWITCH ENGAGE
    This Consequence
  2. DREAM THEATER
    Parasomnia
  3. TREMONTI
    The End Will Show Us How
  4. OBSCURA
    A Sonication
  5. THUNDERMOTHER
    Dirty Divine
  6. MARKO HIETALA
    Roses From The Deep
  7. LACUNA COIL
    Sleepless Empire
  8. PHOENIX RT
    Amit itt hagyunk
  9. DAWN OF SOLACE
    Affliction Vortex
  10. JINJER
    Duél
  11. SAOR
    Amidst the Ruins
  12. MANTAR
    Post Apocalyptic Depression
  13. DYNAZTY
    Game Of Faces
  14. MAJESTICA
    Power Train
NÉPSZERŰ
FACEBOOK
PETŐFI X HAMMER
az adások archívuma
HAJÓGYÁR x hw