Skip to content

MARIANAS REST – A My Dying Bride énekesével készítettek dalt

A finn melodikus doom/death együttes, a Marianas Rest egy új dalt mutatott be a hamarosan megjelenő stúdióalbumáról. Az Auer című hanghordozó március 24-én lát napvilágot, a Napalm Recordsnak köszönhetően. A most közszemlére tett Sirens dal érdekessége, hogy a My Dying Bride frontembere, Aaron Stainthorpe is közreműködik benne.

„Ezzel a dallal és tökéletes szövetségesünkkel, Aaronnal a fény és a sötétség közötti összetett és törékeny egyensúlyt szeretnénk bemutatni – árulta el a zenekar énekese, Jaakko Mäntymaa. – A My Dying Bride jelenti az egyik legfőbb hatást a Marianas Rest összes tagja számára, így egyértelműen hatalmas dolog, hogy egy ilyen legendával működhettünk együtt az új albumunk záródalában. A Sirens egy utolsó felszólítás, hogy még egyszer próbáljunk változtatni a dolgokon, miközben a vég közeledik. Annak elfogadásáról szól, hogy hiába igyekszünk mindent megtenni, attól még a dolgok a pokolba kerülhetnek.  És amikor ez megtörténik, legalább büszkén fogunk alászállni.”

„A Sirens alapvető szerepet játszik az album lezárásában – tette hozzá a basszusgitáros Niko Lindman. – Zeneileg és szövegileg is olyan hangulattal rendelkezik, mint egy film végkicsengése. Egy szomorú történet utolsó visszhangjait engedi meghallgatni. Kimondhatatlanul örülünk annak, hogy a zseniális Aaron Stainthorpe a narrátora ennek az egész befejezésnek.”

KERESÉS
Megjelent a februári
digitális különszám!
febr  |  dec  |  nov  |  okt  |  szept
RÉGI LAPSZÁMAINKAT
  1. KILLSWITCH ENGAGE
    This Consequence
  2. DREAM THEATER
    Parasomnia
  3. TREMONTI
    The End Will Show Us How
  4. OBSCURA
    A Sonication
  5. THUNDERMOTHER
    Dirty Divine
  6. MARKO HIETALA
    Roses From The Deep
  7. LACUNA COIL
    Sleepless Empire
  8. PHOENIX RT
    Amit itt hagyunk
  9. DAWN OF SOLACE
    Affliction Vortex
  10. JINJER
    Duél
  11. SAOR
    Amidst the Ruins
  12. MANTAR
    Post Apocalyptic Depression
  13. DYNAZTY
    Game Of Faces
  14. MAJESTICA
    Power Train
NÉPSZERŰ
FACEBOOK
PETŐFI X HAMMER
az adások archívuma
HAJÓGYÁR x hw