Skip to content

„Máig úgy gondolunk az újságra, mint egy fanzine-re” – Cselőtei László & Lénárd László-interjú (2018, Recorder)

Változtatás nélküli utánközlés. Eredeti megjelenés: recorder.hu, 2018. szeptember 19. / szerző: rerecorder

A HammerWorld az egyetlen magyar zenei magazin, ami évtizedeken keresztül nem csak fent tudott maradni, ráadásul tette mindezt úgy, hogy közben megőrizte a fontosságát, mondhatni színtérformáló erejét is. Mit gondoltok, miért?

Lénárd László: „Az egyik legfontosabb a megszállottság, a másik pedig a tény, hogy egyikünk sem készült újságírónak. Cselő is mást tanult, én is, de amikor adódott a lehetőség, hogy rendesen, újságos standoknál terjesszék a magazint, megragadtuk. De például a kilencvenes évek közepén, amikor a hazai rockszíntér a tuc-tuc miatt szinte teljesen megfulladt, plusz a grunge és az alternatív zenék miatt az iparág is átalakult – nem csak itthon, de külföldön is –, na, az szinte teljesen ellehetetlenítette a hátterünket. De kint is jöttek-mentek a tulajdonosok, a stábtagok (Lénárdék 1986-ban adták ki először a Metallica Hungarica fanzine-t, ami 1989-ben lett a német-angol Metal Hammer testvérlapja Metal Hammer Hungarica-ként, 2002 óta teljesen önálló, HammerWorld néven – a szerk.). Ennek a következménye egyébként, hogy azóta teljesen magánkiadásban jelenik meg a lap; nem akartuk, hogy ki legyünk szolgáltatva a trendeknek, mások döntéseinek.

De persze nem lehetett csak a lapkiadásra támaszkodni, ezért Hartmann Kristóf kollégánkkal, barátunkkal közösen elkezdtünk lemezeket is terjeszteni, ami a gazdasági válság és az internetes letöltések előretörésének idején megint csak krízishelyzetet eredményezett. De hát, ezt szeretjük! (nevetnek)

Soha nem akartunk szélesíteni, mainstreamebb rockmagazin lenni és amióta a kilencvenes évek végére letisztázódtak a szerepek a globális szereplők között, azóta meg pláne nem érdemes. Ennyien vagyunk, ezt szeretjük.

[..]

Mi a fanzine-ek világából jöttünk és máig úgy gondolunk az újságra, mint egy fanzine-re. Kezdettől fogva megkaptuk, hogy mi nem is vagyunk újságírók, mire mindig mondtuk, hogy valóban nem. (nevetnek) A később indult rockmagazinok meg inkább a Q-t, az NME-t vették példának, ami alapból tök jó, csak a magyar piac nem olyan. Aztán amikor elkezdődött, hogy >hú, internet, hú, a print meghalt< akkor könnyen fel is adták, mi pedig máig hiszünk benne. Érted, cd-ket adunk ki! (nevetnek) A fizikai formátumban máig tudunk hinni.”

(A teljes interjút elolvashatod a Recorder oldalán – https://recorder.blog.hu/2018/09/17/_maig_ugy_gondolunk_az_ujsagra_mint_egy_fanzine-re_cselotei_laszlo_lenard_laszlo-interju )

nka
KERESÉS
HAMMERWORLD 24/9.
csak digitális lapszám!
RÉGI LAPSZÁMAINK
NÉPSZERŰ
FACEBOOK
SZERKESZTŐSÉGI KEDVENCEK
Cselőtei László
Cselőtei László
CSELŐTEI LÁSZLÓ
vezető szerkesztő
  1. IMPELLITTERI
    Out Of My Mind (Heavy Metal)
  2. AT NIGHT I FLY
    The Sacrificial Lamb
  3. FLOTSAM AND JETSAM
    Burned My Bridges
  4. TONY IOMMI
    Deified (instrumentális)
  5. TEXAS HIPPIE COALITION
    Gunsmoke
Zubor OLLY
online szerkesztő
  1. SETYØURSAILS
    Bad Blood
  2. AMORPHIS
    Tales from the Thousand Lakes - Live at Tavastia
  3. FALLING IN REVERSE
    Popular Monster
  4. OCTOPLOID
    Beyond the Aeons
  5. DARK TRANQUILLITY
    Endtime Signals
posta jános
szerkesztő
  1. FIXATION
    Speak In Tounges EP
  2. 10 YEARS
    Inner Darkness EP
  3. KOZORIA
    The Source
  4. ZEAL & ARDOR
    Devil Is Fine
  5. KING DIAMOND
    The Graveyard
PETŐFI X HAMMER
az adások archívuma
HAJÓGYÁR x hw