Magam bajnoka címmel megjelent a Terra Nullius bemutatkozó albuma. A 2021-ben startolt formáció 10 dalos nagylemeze – már csak a zenekar felállása miatt is – egy kuriózum a hazai színtér színes palettáján, hiszen a metal és a klasszikus zenére jellemző hangzásvilág ötvözeteként megszülető szerzeményeikhez egy csellóst is csatasorba állítottak, ráadásul személyes indíttatású komoly dalszövegeik bárki szívéhez könnyen utat találhatnak.
Ráduly Levente (ének) gondolatai az anyag kapcsán:
“Valahol mindenki egoista ezen a világon, ebben a kavalkádban, amiben élünk, az emberek elfelejtenek foglalkozni a belső békével, ezek a dalszövegek pedig megmutatják azt a fájdalmat, félelmet, erőtlenséget, küzdelmet, melyet az egó teremt az életben. Laci úgy formálja a dalszövegeket, hogy elér az emberek szívéhez, mivel önmagukra ismernek a dalszövegei által. Persze, egy dal nem csak a szövegen múlik, hanem ehhez nagyon sokat hozzátesz a zene, a hangszerelés is, és itt azért a srácok hangszerelésben kitesznek magukért, hiszen egy rugóra jár a gondolatuk zenei téren.”
.
A lemezen közreműködtek: Molnár Péter ‘Stula’ (ének), Ferenczi Ábel (gitár), Saray Norbert (basszusgitár), Borbély Kristóf (cselló). Keverés / mastering: Vári Gábor – Miracle Sound Stúdió (Szeged).
Terra Nullius: Ráduly Levente – ének, Telek Imre – gitár, Hotzi Mátyás – cselló, Éber Tamás – basszusgitár, dr. Sztancsik László – dob/zongora
Terra Nullius FB-oldal: https://www.facebook.com/TerraNulliusMetalBand
Terra Nullius honlap: https://terranullius.hu/
A Magam bajnoka album az online felületeken: https://songwhip.com/terranullius/magam-bajnoka

