Skip to content

LUNA KILLS – Közös dal az EDM-előadó Rankkával

A finn alternatív zenekar, a Luna Kills egy új kislemezt adott ki We Were Born to Die címmel, amelyben az EDM-előadó, Rankka is közreműködik. Egyébként ez az első alkalom, hogy a formáció valamelyik dalában egy vendégművész is felbukkan.

„A We Were Born to Die egy cinikus és melodramatikus dal az emberek saját kezük általi elpusztulásáról – tették hozzá a kompozícióhoz a Luna Kills tagjai. – A produkció célja egy gépzene felé hajló, disztópikus hangzásvilág megteremtése volt, a játékzenék által erősen inspirálva. A hangszerelésnél úgy tűnt, nem leszünk képesek megtalálni a módját annak, hogy a dal c-részét egy új szintre emeljük, pedig szüksége volt valami frappáns dologra. Úgy gondoltuk, jó ötlet lenne egy vendégművész meghívása. Az EDM-előadó, Rankka már járt a koncertjeinken, és mindegyikünk úgy gondolta, hogy az a fajta nagyon klassz zene, amit ő csinál, illeszkedne a dalba beépített gépies hangulatokhoz. Rankka örömmel fogadta el a felkérést, és kreált egy nagyon király dubstep-betétet a számhoz.”

KERESÉS
HAMMERWORLD 24/9.
csak digitális lapszám!
RÉGI LAPSZÁMAINK
NÉPSZERŰ
FACEBOOK
SZERKESZTŐSÉGI KEDVENCEK
Cselőtei László
Cselőtei László
CSELŐTEI LÁSZLÓ
vezető szerkesztő
  1. IMPELLITTERI
    Out Of My Mind (Heavy Metal)
  2. AT NIGHT I FLY
    The Sacrificial Lamb
  3. FLOTSAM AND JETSAM
    Burned My Bridges
  4. TONY IOMMI
    Deified (instrumentális)
  5. TEXAS HIPPIE COALITION
    Gunsmoke
Zubor OLLY
online szerkesztő
  1. SETYØURSAILS
    Bad Blood
  2. AMORPHIS
    Tales from the Thousand Lakes - Live at Tavastia
  3. FALLING IN REVERSE
    Popular Monster
  4. OCTOPLOID
    Beyond the Aeons
  5. DARK TRANQUILLITY
    Endtime Signals
posta jános
szerkesztő
  1. FIXATION
    Speak In Tounges EP
  2. 10 YEARS
    Inner Darkness EP
  3. KOZORIA
    The Source
  4. ZEAL & ARDOR
    Devil Is Fine
  5. KING DIAMOND
    The Graveyard
PETŐFI X HAMMER
az adások archívuma
HAJÓGYÁR x hw