Skip to content

LORNA SHORE – Klippel az Of the Abyss

Az amerikai deathcore-os Lorna Shore két évvel ezelőtt adta ki az …And I Return to Nothingness című EP-jét, amely egyértelműen áttörést hozott a zenekar számára. Az évforduló – és a pozitív fejlemények – megünneplésére a banda most kiadott egy új videót az Of the Abyss című szerzeményhez, amelynek producere a Loki Films volt.

„Nem hiszem, hogy bárki közülünk meg tudta volna jósolni, mit fog tenni ez az EP a zenekarral, valamint velünk, mint egyénekkel – mondta a zenekar gitárosa, Adam De Micco. – Az a három dal lehetővé tette számunkra, hogy olyan dolgokat tegyünk, amiről addig csak álmodtunk. Rendkívül hálásak vagyunk mindazért, amit ez az EP hozott számunkra, így szeretnénk megünnepelni az évfordulóját. Köszönjük, hogy sikerült rátalálnotok önmagatokra ebben az életműben, ahogy nekünk is sikerült! Köszönünk mindent!”

KERESÉS
MEGJELENT AZ OKTÓBERI
digitális KÜLÖNSZÁM!
RÉGI LAPSZÁMAINK
NÉPSZERŰ
FACEBOOK
SZERKESZTŐSÉGI KEDVENCEK
Cselőtei László
Cselőtei László
CSELŐTEI LÁSZLÓ
vezető szerkesztő
  1. IMPELLITTERI
    Out Of My Mind (Heavy Metal)
  2. AT NIGHT I FLY
    The Sacrificial Lamb
  3. FLOTSAM AND JETSAM
    Burned My Bridges
  4. TONY IOMMI
    Deified (instrumentális)
  5. TEXAS HIPPIE COALITION
    Gunsmoke
Zubor OLLY
online szerkesztő
  1. WOLFHEART
    Draconian Darkness
  2. THE BLACK DAHLIA MURDER
    Servitude
  3. NILE
    The Underworld Awaits Us All
  4. UNTO OTHERS
    Never, Neverland
  5. MIMI BARKS
    This Is Doom Trap
posta jános
szerkesztő
  1. VOLA
    Friend Of A Phantom
  2. IOTUNN
    Kinship
  3. CRIPPLED BLACK PHOENIX
    The Wolf Changes Its Fur But Not Its Nature
  4. THY CATAFALQUE
    XII: A gyönyörű álmok ezután jönnek
  5. IRON MAIDEN
    Killers
PETŐFI X HAMMER
az adások archívuma
HAJÓGYÁR x hw