Ritkán tapasztalt, rendkívül feszített tempóban dolgozik a 2007-ben Hamburgban alapított Lord Of The Lost. A többek közt a 2023-as Eurovíziós Dalfesztivált is megjárt német dark rock zenekar ugyan az utolsó stúdióalbumát bő két esztendeje, 2022 decemberében jelentette meg, de utána egy feldolgozásalbummal, majd tavaly egy koncertlemezzel is megörvendeztették rajongóikat, a napokban pedig a frontember Chris Harms első szólóalbumát vehetjük kézbe, miközben a zenekar új nagylemeze is készül már.

Szöveg: Gyuricza Tamás Marcell · Fotó: Jan Season, Lennard Schmitt

–

A Lord Of The Lost az utóbbi évek egyik dark rock szenzációja, amire még az Iron Maiden vezére, Steve Harris is felkapta a fejét, hiszen a szóbeszéd szerint a 2018 májusában elstartolt Legacy of the Beast turné második európai körére személyesen választotta ki előzenekarnak a német csapatot. A közös stadionkoncertek tovább növelték a Lord Of The Lost ázsióját. Sokak szerint talán ennek is köszönhető, hogy 2023-ban a Blood & Glitter című dalukkal megnyerték az Eurovíziós Dalverseny németországi selejtezőjét, ezáltal ők képviselhették hazájukat a kontinensversenyen, ahol ugyan az utolsó helyen zártak, de így is sokkal többen ismerték meg a zenekar nevét, mint előtte bármikor. Az énekes Chris Harmsszal és a gitáros Pi Stoffersszel készített interjú során ezekre a múltbéli eseményekre is rákérdeztünk.

A zenekar karrierjét tekintve profitáltatok ezekből a lehetőségekből?

Chris Harms: „Az Iron Maidennel közös fellépésekből mindenképpen. Olyan esélyt kaptunk, amiről korábban csak álmodtunk, hiszen minden egyes helyszínen több tízezer embernek zenélhettünk, köztük olyanoknak is, akik előtte talán még a nevünket sem hallották. Egy kicsit féltünk is ettől, hiszen a Maiden fanatikus közönségbázissal rendelkezik, s a mi zenénk igen távol áll attól, amit ők játszanak. Így utólag azonban azt kell mondanom, hogy nagyon is segítette a karrierünket a turné. Amikor hat-nyolc hónapra rá visszamentünk ugyanazokba a városokba önálló koncerteket adni, azt tapasztaltuk, hogy mindenhol jelentek meg új arcok. Ez egyértelmű siker, de egyben még fokozottabb munkára ösztönöz, hiszen meg is kell tartanod ezeket az új rajongókat.”

Pi Stoffers: „Az Eurovíziós Dalversennyel is nagyjából ez volt a helyzet. Ez a legnagyobb televíziós zenei műsor a világon, amin ott akartunk lenni, ezért is neveztünk rá. Csak azon az estén, amikor a szavazás zajlott, 220 millió néző ült a tévéképernyők előtt. Szerintem ez elég jó szám ahhoz, hogy ne kelljen mentegetőznünk az indulásunk miatt. Tudtuk jól, hogy ez egy popzenei műsor, amiből főleg a popzenei előadók profitálnak, de szerintem a mi nemzetközi ismertségünkön is sokat dobott.”

Csalódást okozott számotokra, hogy az utolsó helyen végeztetek?

CH: „Nem is számítottunk másra, mivel Németország híres arról, hogy általában az utolsó vagy az utolsó előtti helyet szerzi meg. De nem az volt a fontos, hogy hányadik helyen zárjuk a versenyt. Egy nemzetközi műsorban akartuk megmutatni magunkat, s ezáltal nagyon sok millió emberhez eljuttatni a Lord Of The Lost nevét. Ahogy a Maiden-turné kapcsán több helyen beszéltem már róla, itt is azt érzem, ha lenne rá lehetőségünk, ismét neveznék a dalfesztiválra. Még akkor is, ha tudnám, hogy megint utolsók leszünk.

PS: „Az Eurovíziós Dalverseny régen is nagyon sok zenekar karrierjét indította el, de a sikerre nem garancia. Ha utána eltűnsz a Föld színéról, akkor hamar elveszted az emberek érdeklődését. Az a durva ebben a történetben, hogy utána még többet kell dolgoznod.”

Az ilyen műsoroknak megvan az a veszélye is, hogy a szereplői celebekké válnak, akiknek nem a zenei teljesítményére kíváncsiak az emberek, hanem magukra a személyekre. Ti éreztetek ilyesmit?

PS: „Ha arra vagy kíváncsi, hogy szupersztároknak számítunk-e Németországban, akkor a válasz egyértelműen nem. Nyugodtan elmehetek otthonról bevásárolni anélkül, hogy az emberek lerohannának.”

CH: „Az az igazság, hogy nem tudjuk, hol van az a pont, amikor valaki celebbé válik. Velem nap mint nap előfordul, hogy valaki felismer az utcán, de ennek nem tulajdonítok jelentőséget, még akkor sem, ha a dalverseny óta gyakrabban előfordul. Az is nagyon érdekes, hogy amikor a Blood & Glitter albumunk listavezető lett Németországban, akkor nem éreztem azt, hogy nagyobb sztár lennék, mint előtte. Az Eurovíziós Dalverseny után viszont igen, de egyetértek Pível, nem mi vagyunk az igazi szupersztárok.” (nevet)

.
Augusztusban újabb koncertalbummal jelentkeztetek, ez már az ötödik volt a zenekar életében. Érdeklik még manapság az embereket a koncertalbumok, amikor a fizikai eladások komoly nehézségekkel küzdenek?

CH: „Ha a számokat nézzük, akkor igen. A kilencedik helyet érte el a németországi albumlistán, ami egy koncertlemez esetében hihetetlenül jó eredmény. Korábban el sem tudtuk volna képzelni, hogy egy koncertalbum benne legyen a Top 100-ban, a Live at W:O:A pedig a kilencedik lett. Ha stúdióalbum lett volna, akkor lehet, hogy ez is az első helyen végez.”

PS: „Szerintem az is fontos, hogy Wackenben vettük fel az album anyagát, a legnagyobb metalfesztiválon, ahol nagyon sokan voltak a koncertünkön, és talán szeretnék emlékként megőrizni annak felvételét. Én is így voltam ezzel, mert a lámpaláz miatt annyira nem voltam képben, hogy utólag már szinte semmit nem tudtam felidézni a koncertből. Arról van emlékem, hogy megyek fel a színpadra, arról is, hogy jövök le, de a közötte lévő 75 perc teljesen kiesett.”

CH: „Akkor én szerencsésebb vagyok, mert tisztán emlékszem arra a csillogásra, amit a fiam szemében láttam. Ott volt velünk ő is, a színpad széléről nézett bennünket, hatalmas szemekkel. Szerintem nagyon büszke volt az apjára, hogy annyi ember előtt léphetett fel.

A szervezőktől ugyanis nagyon jó lehetőséget kaptunk, közvetlenül az Iron Maiden után játszhattunk. Wacken ideális helyszín arra, ha élő felvételt szeretnél. Persze, ha délután egy órakor lépsz fel, akkor annyira nem, de így, a késő esti műsorsávban azzal a professzionális fénytechnikával nagyon látványos lett.

Amikor beszéltünk arról, hogy készítsünk egy újabb koncertalbumot, s adjunk ki hozzá egy élő DVD-t is, sokat gondolkodtunk rajta, hogy fesztiválon vegyük-e fel, vagy inkább egy kisebb klubban, ahol csak a saját rajongóink vannak jelen, akik forró hangulatot teremtenek. Szerintem nem döntöttünk rosszul, hogy Wackent választottuk, a 2023-as év egyik legjobb koncertjét adtuk ott. ” 

A legutóbb megjelent stúdióalbumotok egy speciális lemez lett, ami feldolgozásokat tartalmaz, többnyire popdalokét. Hogyan fogadták a rajongóitok ezeket a dalokat?

CH: „Meglepően jól. Az első reakciók kedvezőek voltak, de aztán megjelentek a gyűlölködők is.” (nevet) Az átiratok többségét Benji, az új gitárosunk (Benjamin Mundigler) készítette, aki akkor még nem volt benne a zenekarban, de már dolgozott nekünk. Teljesen rábíztuk magunkat, s nem is csalódtunk benne. Olyan profi munkát végzett, hogy nekünk már csak a felvételek miatt kellett stúdióba mennünk.”

PS: „Szerintem sokakat megleptünk azzal, hogy nem a legkézenfekvőbb slágereket dolgoztuk át. A célunk azonban nem az volt, hogy olyan dalokat vegyünk elő, amit bárki más is megtenne, mi ebben is magunkat akartuk adni. Szerintem elég merész húzás egymás mellé tenni egy Judas Priest- és egy Michael Jackson-dalt. Persze, egy Jackson-dal akkor is sláger, ha az nem a Thriller, de a Give In To Me mégsem olyan közismert.”

Számomra egy kicsit fura, hogy a dark rock előadók dalai mind lemaradtak az albumról. Se egy Depeche Mode-, se egy Sisters Of Mercy-, de még egy The Cure-feldolgozás sem szerepel rajta, pedig őket gondolnám igazán közelállónak hozzátok…

PS: „Erről beszéltem. Nem akartunk olyan dalokat, amit mások egyértelműnek tartanának.”

CH: „Abban nem lett volna semmi kihívás, szerintem ez így sokkal izgalmasabb. ”

Az imént már szóba került a zenekar legújabb tagja, Benji. Az ő csatlakozására az élő hangzás miatt volt szükség?

CH: „Benji már egy ideje velünk dolgozott, most csak annyi változás történt, hogy hivatalosan is tagja lett a zenekarnak. Az albumokon szokásunk annyira színessé tenni a hangzást, hogy ha mindent úgy akarnánk élőben előadni, ahogy az a stúdiófelvételeken szól, akkor legalább tizenöt zenészre lenne szükségünk: zongoristára, gitárosokra, ütőhangszerekre.

Benjit ezért kértük fel kisegítő zenésznek, de nekem is nagy könnyebbséget jelentett a csatlakozása, hiszen így végre letehettem a gitárt. Régóta mondogattam már a többieknek, hogy a koncerteken nem akarok gitáron játszani, mert akadályoz az előadásban. Ez leginkább a Maiden-turnén, azokon a hatalmas színpadokon vált mindenki számára egyértelművé. A gitárral ugyanis odaszögeztem magam a mikrofonállvány elé, miközben sokkal jobban tudom szórakoztatni az embereket, ha minden megkötés nélkül, szabadon mozoghatok.”

Hogy álltok az új dalokkal? Mikor jön a következő stúdióalbum?

CH: „Augusztusban szeretnénk kiadni, és a felvételekkel már meg is vagyunk. Egy kicsit megint változtatunk a zenét, visszakanyarodunk a dark rockhoz. Ez talán azért történt így, mert mi mindig valami kontrasztot keresünk. Miután a Blood & Glitter túl derűs, túl színes lett. szükségét éreztük annak, hogy most egy sötétebb, súlyosabb, komorabb irányba tereljük a zenekart. Most melankolikusabb zenére vágyunk.” 

–

(Az interjú eredetileg a februári digitális különszámunkban jelent meg.)