Skip to content

Judas címmel még tavaly nyáron jelent meg a dark/gót vonalas Lord Of The Lost új albuma, októberben pedig Budapesten is bemutatják majd a lemezt. Előbb azonban az Iron Maiden egyik vendégcsapataként érkeznek majd Budapestre, a koncert június 7-én lesz a Grouporama Arénában.

Pénteken egy The Heartbeat Of The Devil című új EP érkezik a Lord Of The Losttól, amelynek első előzetese egy Lady Gaga átirat volt, a Judas. Most azonban már az új EP klippel kísért címadó dalával is lehet barátkozni.

Chris Harms frontember:Lady Gaga sok álmatlan éjszakát okozott nekem a múltban. És nem úgy, ahogy gondolnád… A dalait nem tudtam kiverni a fejemből, de a szívemből sem, ilyen mértékben csak pár másik előadó tudott elkapni. Ezért is volt nagyon izgalmas számomra, hogy átértelmezhettem ezt a dalt. Tudom, manapság nem lehetetlen, hogy az eredeti előadó maga is hallja az eredményt… Az egész olyan, mint egy fanboy-nóta – és valójában az is.

Ahogy egyre több gyűlölettel szembesülünk az interneten, ami a növekvő sikerünkkel jár, egyre gyakrabban mondják, hogy ‘túl darkok’ vagyunk a rock színtérhez, ‘túl színesek’ a gót színtérhez és persze ‘nem elég kemények’ a metal színtérhez. Azt is olvassuk, hogy ‘túl meleg’ a kinézetünk, és hogy ‘nem vagyunk igaziak’, bármit is jelentsen ez.


www.facebook.com/lordofthelost





LORD OF THE LOST – The Heartbeat Of The Devil
(a 2022-es EP előzeteseként)




LORD OF THE LOST – Judas (Lady Gaga, a 2022-es EP előzeteseként)





LORD OF THE LOST – The Heartbeat Of The Devil EP
(05/06 – Napalm)

01. The Heartbeat Of The Devil
02. Judas (Lady Gaga)
03. Children Of The Damned (Iron Maiden)
04. Wig In A Box (Hedwig And The Angry Inch)
05. The Heartbeat Of The Devil (zongorás verzió)










Ami most Ukrajnában történik, az nem a nép, hanem a hatalom háborúja. Különböző hátterű civilek halnak meg és szenvednek miatta – Ukrajnában és azon kívül. Egyetlen ember sem választhatja meg a születése előtt, hogy milyen határok között jön a világra.


LORD OF THE LOST – Not My Enemy (2022)




LORD OF THE LOST – My Constellation (a 2021-es Judas albumhoz)