Kiadó: Frontiers Records / Írta: Schmidt Péter / 7

Az alapító gitáros/főnök Olaf Thörsen nem egy fenekén megülős alkat, annyi biztos. Három évtizednyi Labÿrinth mellett régóta teljes erővel nyomja az olasz színtéren ugyancsak jó névnek számító Vision Divine-ban is, pár éve pedig Mark Boalsszal hozták össze a szintén a mai napig létező Shining Black projektet. Szerencsére e felfokozott aktivitás nem igazán megy a minőség rovására – habár komoly meglepetéssel már egyik formációs sem szolgált mostanában, egy megbízható nívót azért jobbára sikerült tartani velük.

A Labÿrinth négy év után érkezett friss anyagáról nagyjából ugyanazokat tudom elmondani, amit alapvetően jól sikerült elődjéről annak idején klaviatúrára vetettem. Olaszos dallamgazdagsággal elővezetett, progos felhangokkal bíró billentyűs-gitáros europower muzsikát hallhatunk a szűk órányi tíz dalban – ebben utaznak lényegében a kezdetek óta, de úgy kb. a 2017-es album óta valahogy különösen jól sikerül kidomborítaniuk önnön erényeiket. Mindebben Thörsen és gitáros partnere, a szintén alapító tag Andrea Cantarelli gitárjátéka mellett az Eldritchet is erősítő Oleg Smirnoff billentyűzése mindenképpen kulcsszerepet játszik, akárcsak a frontember Rob Tiranti néhol Midnight/Tate módjára hasító énekhangja.

A meglehetősen vehemensen tempózó anyagban kicsit több befékezősebb, középtempósabb rész azért jól mutatna, ezek viszonylag ritkás előfordulása miatt végül eggyel lejjebb is húztam a pontszámot az eredetileg adni tervezetthez képest. Azonban ettől még, ha bírod a banda korábbi dolgait, netán az Angra vagy a Stratovarius munkásságát, bátran tegyél egy próbát ezzel a koronggal – nem hiszem, hogy csalódnál benne.