Kiadó: AFM Records / Írta: Schmidt Péter / Értékelés: 7

Az indiai Kryptost a három évvel ezelőtti Force Of Danger albumuk kapcsán ismertem meg, onnan ástam aztán vissza a korábbi anyagaikhoz. A Decimator a kvartettnek immáron a hetedik nagylemeze, és egyelőre úgy érzem, két favoritom, a 2012-es The Coils Of Apollyon és a 2019-es Afterburner szintjét ezúttal sem ugrották meg vele. Ugyanakkor ez nem jelenti azt, hogy különösebb gond lenne, mert az általuk játszott NWOBHM/Accept/korai thrash-gyökerű, lényegre törő metaldalok most is jóleső bólogatásra késztetik az embert. Még úgy is, hogy ezúttal belassultabb-kimértebb, középtempósabb az összkép, mint náluk korábban bármikor.

Picit energikusabb, odaverősebb azért bizony lehetne úgy nagytotálban a dolog, meg szólhatna jobban is a cucc, főleg ami a tompa, puffogós dobhangzást illeti. Ez utóbbit nem nagyon tudom hová tenni, tekintve hogy korábbi anyagaik java részével ilyen probléma nem volt.

Mindezek ellenére azért nagy baj nincs, egyenként nézve a dalok végül is egyáltalán nem rosszak, és ami a banda erőssége volt eddig – az igen hatékony riffek, a nyers ének és a dallamérzékeny szólómunka elegye -, az most is megvan. A kínosan vicceskedő törp- és kalózmetal bandák tömkelege közepette baromi jól esik egy olyan feltörekvő zenekart látni-hallani, akik a lényegre koncentrálva képesek esszenciális jelleggel játszani ezt a minden ízében hagyományos fémzenét.

Legfőképpen emiatt elgondolkodtam még a nyolc ponton is, de végül csak rövidebbre vettem eggyel a pontszámot, az építő szándékú szigor jegyében. Legközelebb egy kicsit tempósabb, lendületesebb és komplexebb nótákat kérek, jobb dobhangzással, mondjuk úgy az Afterburner album világához visszanyúlva – akkor újra lelkesebb leszek majd. Koncerten viszont addig is bármikor szívesen megnézném őket.