Skip to content

KREATOR – Jöhet néhány ritkaság és egy eddig kiadatlan dal?

Hate Über Alles címmel június 10-én jelenik meg a teuton thrash veterán Kreator új albuma, a 2017-es Gods Of Violence lemez utódja, amelyről már három előzetes dalt is bemutattunk.

Most azonban a német Hammer májusi számához mellékelt spéci Kreator CD anyagával is lehet ismerkedni, amelyre ritkaságokat, japán bónuszdalokat, demókat, élő felvételeket stb. gyűjtöttek egybe. És van egy eddig kiadatlan demós felvétel is a CD legvégén, ennek Flowers In The Midst Of Hell a címe.


A Hate Über Alles lesz az első lemezük Frédéric Leclercq basszusgitárossal (Sinsaenum, ex-Dragonforce), aki 2019-ben csatlakozott a bandához. Az új album borítóját Aliran Kantor (Testament, Soulfly, Iced Earth stb.) készítette. Az anyagot a berlini Hansa Tonstudióban vették fel Arthur Rizk (Power Trip, Soulfly, Code Orange stb.) irányításával.

Tavaly a Metalitalia podcastnak Mille ezt mondta a zenei irányról: “Ez most határozottan más. Nehéz leírnom, de azt hiszem, hogy ismét határozottan thrashesebb. Sok benne a dallam, és sok benne a hagyományos rész is, számos összetevő megjelenik benne az utóbbi négy-öt albumról, de van benne néhány nagyon régi vágású pillanat is. Szerintem ez határozottan a következő lépés.

Egy kicsit kézzelfoghatóbbá és kompaktabbá akartuk tenni a zenét. Olyan fülbemászó dalokat akartunk írni, amelyekre az emberek élőben is nagyon beindulnak. A thrashben vagy általában a metalban a feltételezett műfaji szabályok néha fontosabbak, mint a dalok minősége. Engem azonban nem igazán érdekelnek a műfaji felosztások csak jó és rossz dalok vannak.

Az album címéről és az első kislemezről:Azt látni mindenhol, hogy az emberek csak üvöltöznek egymással, azonnal egymás torkának ugranak.


www.facebook.com/KreatorOfficial





KREATOR – Maximum Hate (2022)


01. Hate Über Alles (albumverzió)
02. Strongest Of The Strong (albumverzió)
03. 666 World Divided (Markus Ganter Mix)*
04. Earth Under The Sword**

(japán bónuszdal volt a 2017-es Gods Of Violence CD-n)
05. Iron Destiny***

(japán bónuszdal volt a 2012-es Phantom Anichrist CD-n)
06. Strongest Of The Strong (Demo)*
07. Satan Is Real (Live at  Alcatraz)*
08. Hail To The Hordes (Live at Alcatraz)*
09. Flowers In The Midst Of Hell (kiadatlan demó, producer: Phil Sunday)*

*) korábban kiadatlan
**) fizikai formátumban korábban kiadatlan
***) CD-n eddig még nem jelent meg





Mille:A ‘Midnight Sun’egy kicsit új dolog számunkra: ez az első alkalom, hogy női énekessel dolgoztunk. Amikor a dalt írtam, csak ezt az orákulumszerű hangot hallottam az előrefrénben és a refrénben, majd gyorsan kapcsolatba léptem Sofia Portanettel, egy tehetséges barátommal, aki egy feltörekvő művész itt Németországban. Sofia pontosan azt tette hozzá a dalhoz, amit kerestem… sötét, éteri hangulatot kölcsönzött neki.”


KREATOR feat. Sofia Portanet – Midnight Sun
(a 2022-es Hate Über Alles albumhoz)




Mille:A Strongest of the Strong dalunk minden olyan embert képvisel ezen a bolygón, aki arra törekszik, hogy a jó erejévé váljon egy olyan világban, amely tele van sok rosszal. Ez egy direkt banger egy olyan üzenettel, amit csakis egyetlen emberre bízhattunk; Patrik ‘Earthraiser’ Baboumianra! Nagyszerű volt vele együtt dolgozni a stúdióban és a klipen is, mert egy olyan ember, akinek nagyon közös az értékrendje az enyémmel. Reméljük, élvezni fogjátok!”


KREATOR – Strongest Of The Strong (a 2022-es Hate Über Alles albumhoz)




KREATOR – Hate Über Alles (a 2022-es Hate Über Alles albumhoz)





KREATOR – Hate Über Alles
(06/10 – Nuclear Blast)

01. Sergio Corbucci Is Dead
02. Hate Über Alles
03. Killer Of Jesus
04. Crush The Tyrants
05. Strongest Of The Strong
06. Become Immortal
07. Conquer And Destroy
08. Midnight Sun
09. Demonic Future
10. Pride Comes Before The Fall
11. Dying Planet








KERESÉS
Hammerworld no. 354
országosan kapható!
A DIGITÁLIS KIADÁST
KERESD A LAPTAPIR.HU-n!
FACEBOOK
NÉPSZERŰ
PETŐFI X HAMMER
az adások archívuma
SZERKESZTŐSÉGI KEDVENCEK
Cselőtei László
Cselőtei László
CSELŐTEI LÁSZLÓ
vezető szerkesztő
  1. HANABIE.
    Reborn Superstar!
  2. NEMOPHILA
    Evolve
  3. BAND-MAID
    Unseen World
  4. TRIDENT
    Advance Generation
  5. FATE GEAR
    The Sky Prison
Zubor Olly - 300p
Zubor Olly - 300p
Zubor OLLY
online szerkesztő
  1. SUFFOCATION
    Hymns From The Apocrypha
  2. NIGHT IN GALES
    The Black Stream
  3. BJØRKØ
    Heartrot
  4. ASINHELL
    Impii Hora
  5. ROTTEN CASKET
    Zombicron
Posta Janos 24 - 300p
Posta Janos 24 - 300p
Posta János
szerkesztő
  1. VERMILION WHISKEY
    Crimson & Stone
  2. TANKCSAPDA
    Jönnek a férgek
  3. THE VISION BLEAK
    Weird Tales
  4. IRON MAIDEN
    Killers
  5. ALFAHANNE
    Vår tid är nu
HAJÓGYÁR x hw