Skip to content

KOTITEOLLISUUS – Úgysem fog összejönni!

Dél-Karélia 32 esztendős heavy rock zenekara, a Kotiteollisuus szeptember 27-én, azaz múlt pénteken jelentette meg tizennyolcadik stúdióalbumát, Susirajalla címmel. A lemez napvilágra kerülését egy friss videóklip kiadásával ünnepelték meg a banda tagjai, amely a Suomi-Perkele című szerzeményhez készült.

„A dal egy jammelésből született – mondta a gitáros/énekes Jouni Hynynen. – A jammelés számunkra egy elátkozott szó. Elvittem a próbára az ötletemet, de az teljesen megváltozott. Tíz perc alatt csináltunk egy teljesen új dalalapot. A munkacím The Blues Song volt. A blues (is) egy elátkozott szó számunkra. De ennél a dalnál a két elátkozott szó furgangos módon működőképes tud lenni. Felvettük a dal vázát, az énekszólamot, néhány demós részt pedig a stúdióban fejlesztettem ki. A dalszöveg később nyerte el végleges formáját, miközben az alapja már a Lahtiban adott koncertünk után, 2024 tavaszán testet öltött. Éppen reggeliztem a szállodám előtt, és az út túloldalán egy vézna, öreg, vidéki fickó sétált, és magában vagy valami láthatatlan alakhoz beszélt. A fogatlan szájából hangzott el a mondat: ’úgysem fog összejönni’. Ekkor döbbentem rá, hogy na, tessék: Suomi-Perkele, a régi szakszervezet mumusa! Rájöttem, hogy a dal szövege nem is vicces, ahogy azt eredetileg gondoltam.”

KOTITEOLLISUUS – Susirajalla
(09/27 – Johanna Kustannus)

1. Susirajalla
2. Suomi-Perkele
3. Vanha mies
4. Kovaa valuuttaa
5. Huomenta!
6. Voittaja
7. Matkan päässä
8. Kuolemanpelko
9. Kuu ja Pohjantähti
10. Laumasielu, tyhjä pää

KERESÉS
HAMMERWORLD 24/9.
csak digitális lapszám!
DEDIKÁLÁS: OKTÓBER 4.
NÉPSZERŰ
FACEBOOK
SZERKESZTŐSÉGI KEDVENCEK
Cselőtei László
Cselőtei László
CSELŐTEI LÁSZLÓ
vezető szerkesztő
  1. IMPELLITTERI
    Out Of My Mind (Heavy Metal)
  2. AT NIGHT I FLY
    The Sacrificial Lamb
  3. FLOTSAM AND JETSAM
    Burned My Bridges
  4. TONY IOMMI
    Deified (instrumentális)
  5. TEXAS HIPPIE COALITION
    Gunsmoke
Zubor Olly - 300p
Zubor Olly - 300p
Zubor OLLY
online szerkesztő
  1. SETYØURSAILS
    Bad Blood
  2. AMORPHIS
    Tales from the Thousand Lakes - Live at Tavastia
  3. FALLING IN REVERSE
    Popular Monster
  4. OCTOPLOID
    Beyond the Aeons
  5. DARK TRANQUILLITY
    Endtime Signals
Posta Janos 24 - 300p
Posta Janos 24 - 300p
posta jános
szerkesztő
  1. FIXATION
    Speak In Tounges EP
  2. INVERNOIR
    Aimin' For Oblivion
  3. ZEAL & ARDOR
    Devil Is Fine
  4. LEPROUS
    Melodies Of Atonement
  5. THE FUNERAL PORTRAIT
    Greetings From Suffocate City
PETŐFI X HAMMER
az adások archívuma
HAJÓGYÁR x hw