Közel egy évtizedes „csendszünetet” követően adta ki Staining the Ether című kislemezdalát a svéd sludge/doom zenekar, a Kongh.
„Azokban az években, amikor a zenekar szünetet tartott, és nem látszódott, hogy újraindulna, ez a dal lassan és csendesen formálódott a tudatom mélyén – mondta David Johansson, a zenekar frontembere. – Az a kísérteties nyitóriff volt a kiindulópont, és aztán fokozatosan nyerte el mai alakját. Úgy gondolom, hogy ez egy nagyon összetett, mégis organikus kompozíció. Nem az a fajta dal, amit csak úgy leülve, egy hétvége alatt meg tudnék írni. Több év alatt, életem különböző szakaszaiban alakult ki. Ez egy 20 perces utazás a súlyosságon, az összetettségen és az egzisztenciális témákon keresztül. Véleményem szerint ez a Kongh eddigi legkiválóbb dala.”

A szerzemény – két másikkal egyetemben – a szeptember 25-én a Trust No One Recordings gondozásában megjelenő Dissolved in Time albumon fog szerepelni.
„A Sole Creation (a zenekar legutóbbi, 2013-as albuma – a szerk.) után úgy éreztem, hogy a Kongh megvalósította azt a művészi víziót, amely eredetileg inspirálta a zenekar létrejöttét – folytatta David Johansson. – Nem volt ok a folytatásra pusztán azért, mert újabb albumot vártak tőlünk. A zene csak valódi alkotói célból születhet meg. Sok éven át a Kongh szünetelt, miközben az élet más irányokba terelt. Végül új ötletek kezdtek felmerülni, és az idő múlásával annyira erőssé váltak, hogy már nem lehetett azokat figyelmen kívül hagyni. Azon évek alatt teljesen elmerültem a hangmérnöki munkákban és a producerkedésben is, ami végül lehetővé tette számomra, hogy elvállaljam az album fő producerének szerepét. Ezáltal a zenét még közelebb tudtam hozni ahhoz a vízióhoz, amely mindig is meghatározta a Kongh-ot. Ez az album nem a nosztalgia miatt jött létre, hanem azért, mert ismét volt valami, amit ki szerettem volna fejezni.”
KONGH – Dissolved in Time
(09/25 – Trust No One Recordings)
1. Staining the Ether
2. Guided to the End
3. Dissolved in Time
4. Staining the Ether (Single Edit)
