Ha van olyan metallemez, amiről okkal lehet gondolni, hogy mindent elmondtak, megírtak, tudni lehet róla, az a Vulgar Display Of Power. Az is nyilvánvaló, hogy nagyon nehéz kerekebb, hibátlanabb, nagyobb hatású extrém fém albumot megnevezni a ’90-es évekből.
Az „igazi” Pantera második stúdiós dalgyűjteménye volt az első anyag, amit hallottam Dimebagéktől. Amint megdörrent a Mouth For War kezdő témája, majd egyre csak sodort magával a dal, tudtam, hogy valami egészen kivételes, időtlen, örökérvényű zenét hallok durvaságát, dallamait, ritmizálását, ének-hangszeres összehangoltságát, minden apró rezdülés jelentőségteljességét tekintve.
Azelőtt és azóta sem szólalt meg úgy hathúros és pergő, mint ezen a tizenegy felvételen – a Pantera esetében sem. Nem hiszem, hogy van olyan klasszikus hangszerelésű (gitár, dob, basszus, ének) heavy metal sound a korszakból, amit jobban kedvelnék az itt hallhatónál (talán csak a Kreator Coma Of Soulsa és a Death Symbolicja szállhat ringbe vele).
Az A New Level remekül képez hidat a nyitány és a harmadikként támadó Walk közöt. Utóbbi nem véletlenül az egyik leghallgatottabb és legtöbbször hivatkozott nehézfém darab, egy azonnal az elmébe vésődő, sajátos lüktetésű riffel, harciassággal és életbölcsességgel teli, hatásos kulcsszavakkal teletűzdelt, helyenként punkos pőreséggel megfogalmazott dalszöveggel. Mindez alapvetően a teljes korongra jellemző, amely töménysége és 53 perces hossza ellenére sem tűnik hosszúnak, és többszáz alkalom után is lenyűgöző a számtalan finom – és durva – részlete, s rendre visszakívánkozik a lejátszóba.
Mind a négy tag isten a maga posztján, mely folytán az összes tételnek megvan a maga elévülhetetlen erőssége, de talán a This Love-ot és a Hollow-t a legfontosabb kiemelni: egy szaggató gitármonstrumok és bódult elszállások közé kifeszített remekművet és a két, szintén kontrasztos fejezetből álló, döbbenetesen személyes hangvételű ballada-groove metal csodát.
Biztosra vehető, hogy a Vulgar Display Of Power és a Pantera újabb harminc év múlva is etalon lesz!
