A New York-i csapat első albuma (When Dream and Day Unite) is progresszív metal mestermű volt, de az még a korai Fates Warning/Queensryche-rokon misztikusabb heavy metal vonalon mozgott. Az Images volt a prog metal igazi forradalma.
Egyrészt Petrucciék modernizálták a hangzást, teret adva a brutálabb témáknak is, másrészt jóval nagyobb szerepet kapott a ’70-es évekbeli progresszív rock hatása is, anélkül, hogy egy pillanatra is ásatagnak, régiesnek érződött volna a zene. Ehhez jött a Kanadából importált új énekes, az akkor még megkérdőjelezhetetlenül nagy formában lévő James LaBrie. Vele nem pusztán szintet léptek, de megcsinálták pályájuk legjobb, felülmúlhatatlan albumát, mely máig hatással van a prog színtérre. Meg azért az MTV is tolta a klipjeiket rendesen.
Az elsőtől az utolsó dalig ott van az urbánus életérzés, ez nagyon fontos az I&W kapcsán, miközben az anyag elképesztően színes és változatos. Simán beleférnek hosszas szólók Petrucci és Kevin Moore szintis részéről, ahogy John Myung basszer és Mike Portnoy dobos is mindent megtesz, hogy leiskolázza a mezőnyt. De a hangszeres villongások belesimulnak a dalokba, melyek mind tízpontosak. A nyitó Pull Me Under zúzása épp olyan ellenállhatatlan, mint az Another Day lágyabb dallamai (Jay Beckenstein szaxofonjátékával). A 8-11 perces monstrumok, mint a Take the Time, a Metropolis Part I: The Miracle and the Sleeper és a záró Learning to Live sem fulladnak unalomba, minden ízükben magukkal ragadó, izgalmas szerzemények. Utóbbit összefűzték Kevin 2 és fél perces, meghatóan gyönyörű szerzeményével (Wait for Sleep), s így együtt olyasmi élménynek hat, amilyen, nem is tudom, a felvilágosodás vagy a reneszánsz lehetett a sötétebb korok után. Annyi gondolat, érzés kavarog az egész albumon, annyi káprázatosan összefűzött ötlet, hogy máig nem tudok vele betelni.
Ezt a magasságot soha nem tudta megismételni a csapat, bár az Awake-kel és az A Change of Seasons EP-vel megközelítették. Alapmű.
— Uzseka Norbert
